Ezt a világot kell megmentenünk, B bolygónk nincs!

klíma
A klímafutás az élő bolygóért hét napos rendezvény a klímavédelem fontosságára kívánta felhívni a közvélemény figyelmét
Vágólapra másolva!
700 kilométer megtétele után a Hősök terét is érintve a Magyar Tudományos Akadémia elé érkeztek azok, akik az esemény fővédnökének, Áder János köztársasági elnöknek a figyelmébe ajánlották a klímaváltozással, a bolygónk fennmaradásával kapcsolatos üzeneteiket. A Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet által szervezett Klímafutáshoz több százan csatlakoztak az elmúlt hetekben.
Vágólapra másolva!

Futás az élő bolygóért

- Azért ide érkeztek – mondta Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának vezetője – mert a Magyar Tudományos Akadémia jelképezi azt a tudást, tudományt, jövő iránti elkötelezettséget, amely képes - az emberi akaraton és cselekvésen kívül - a jó útra vinni minket.

A klímafutás az élő bolygóért hét napos rendezvény a klímavédelem fontosságára kívánta felhívni a közvélemény figyelmét Forrás: ©Fotó Művek

A tudomány az, ami irányt mutathat, hogy mit kell tennünk a bolygónk megmentése érdekében.

És azért is ez volt a befutó helyszíne, mert itt áll Budapest legidősebb akácfája, amely 250 éves. Kívánom mindnyájunknak, hogy 250 év múlva az itt élő utódaink még lássanak olyan fákat, amiket mi ültetünk el.

A résztvevők 700 kilométeres távot futottak le Forrás: ©Fotó Művek

A „Klímafutás az élő bolygóért” esemény 7 napja alatt magyar iskolások, sportolók, olimpiai bajnokok váltogatott focisták, Ironman-ek, orvosok és egészségfejlesztéssel foglalkozó szakemberek futottak 700 kilométert, közülük is kiemelkedett négy ultrafutó teljesítménye: Prekopp Péter és Szabó Balázs a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika orvosai, Mécs László hegymászó és Náray Balázs, a Kossuth Rádió szerkesztő-riportere egyenként több száz kilométert tettek meg.

Áder János köztársasági elnök felszólal az ENSZ-közgyűlés 69. ülésszakának általános vitájában, a párizsi klímacsúcs előtti kihívásokról Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Azt üzenték ezzel a november 30-án kezdődő párizsi klímacsúcs résztvevőinek, hogy hozzanak hathatós intézkedéseket a környezetszennyezés, a globális felmelegedés és a vízkészlet megőrzése érdekében.

A jövőnk a tét a ma kezdődő párizsi klímacsúcson

A hétfőn kezdődő klímacsúcs a világtörténelem egyik legmagasabb szintű találkozója.

Két hét alatt csaknem 200 ország kormánydelegációja ül le tárgyalni,

köztük az első napon a világ 147 vezetője. A párizsi tanácskozás célja a globális felmelegedés lelassítása, és ezzel a katasztrofális klímaváltozás megelőzése.

Óriási a tét a ma elkezdődött párizsi klímacsúcson Forrás: Shutterstock / Tatiana Grozetskaya

A tét hatalmas. Ennek tudatában készültek a magyarországi klímafutás szervezői is. Úgy vélik: mindent meg kell mozgatni annak érdekében, hogy a gyermekeink is a szabad levegőn sportolhassanak.

A kétségbevonhatatlan tények ellenére egyes döntéshozók rövidtávú gazdasági érdekek miatt, még mindig kétségbe vonják a globális klímaváltozást. Ezzel a szemlélettel szakítani kell, nincs több idő a változások feltartóztatására Forrás: completcolorado.com

- Igaz, hogy most csak 3 kilométert tettünk meg Budapest belvárosában, de

mindannyian megállapítottuk futás közben, hogy mennyire rossz volt beszívni ezt a levegőt,

és milyen jó, hogy általában nem az Andrássy úton futunk pénteken 3 órakor – mondta el az esemény fő szervezője, Gui Angéla, az Országos Egészségfejlesztési Intézet Egészségkommunikációs Központjának vezetője a befutást követően.

Forrás: ©Fotó Művek

Hétköznapi emberek és gyermekek fogalmaztak meg üzeneteket, mindenki a maga módján.

A gyerekek ösztönösen tudják azt, amit mi már elfelejtettünk

A „LEVEGŐT!” rajzpályázatra 2500 alkotás érkezett be, és ezek egy részét szimbolikusan a futás során gyűjtötték be a településekről a Klímafutás résztvevői. A beérkezett művekből az derült ki, hogy

a gyerekek igenis tartanak attól, hogy valami rossz dolog történik a Földdel,

és megrajzolták azt is: milyen jövőt szeretnének maguknak, ha felnőnek. A 10 legjobb rajzot (mely megtekinthető az esemény Facebook oldalán) egyenként 40 000 Ft. értékű sportkártyával jutalmazták a szervezők.

A gyerekek ösztönösen tartanak attól, hogy valami rossz történhet a Földdel Forrás: Facebook

Az ünnepélyes célba érkezés után a rajzok egy részét a maga fizikai valójában, az online beküldött alkotásokat pedig pendrive-on adták át a köztársasági elnöki hivatal megbízottjának. - A gyerekek ösztönösen tudják azt, amit mi már elfelejtettünk: hogy óvni kell a világunkat, értéknek tartani az életet és a természeti kincseinket.

Az egyik pályamű, amely plasztikusan ábrázolja a környezetünket fenyegető problémákat Forrás: Facebook

Erről tanúskodnak azok rajzok is, amelyeket készítettek. A mi feladatunk, hogy ezt a tudást megőrizzük bennük – tette hozzá Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkára.

Magyarország üzenete a párizsi klímacsúcshoz

- Az az öt nap, amikor mi futottuk az 500 kilométerünket, tulajdonképpen arra mutatott rá, hogy éppen olyan körülmények között róttuk a távot, amelyre a figyelmet szerettük volna felhívni. Hiszen november második felében, 20 fok körüli időben, rövidnadrágban és pólóban futni: hát ez néhány évtizeddel ezelőtt nem nagyon nem volt természetes – fűzte hozzá Náray Balázs, a Kossuth Rádió szerkesztő-riportere.

Néhány évtizeden belül jóval szárazabb és melegebb éghajlat kialakulása várható Forrás: Origo

Az Origo.hu kérdésére Kőrösi Csaba összefoglalta, hogy mi az a három pont, amelyet Magyarország üzenetként megfogalmaz a párizsi klímacsúcson.

A klímaváltozás arcai Forrás: National Geographic Channel

- Az első: 2015 egy történelmi év, nem szabad elszalasztani az alkalmat! Ha a párizsi kocka a helyére kerül, akkor az a vízió áll össze, amivel az emberiség új irányba fogja terelni a fejlődési pályáját.

Ezért Párizsban nem szabad csődöt mondani!

Az utolsó pillanatokban vagyunk környezetünk megmentését illetően Forrás: Zak Noyle/Foundation for Deep Ecology

A második: azért, hogy esélyünk legyen minderre, illetve leginkább az utánunk lévőknek legyen esélye, 2 °C-nál nem szabad magasabbra engedni a globális hőmérséklet-emelkedést!

A légkör globális felmelegedése miatt rohamosan növekszik az elsivatagosodó területek aránya, ami súlyos társadalmi-élelmezési világválsággal fenyeget Forrás: Origo

És a harmadik: ahhoz, hogy ezt meg tudjuk tenni, az üvegházhatású gázok kibocsátását radikálisan csökkenteni kell, minél hamarabb, annál jobb.

Magyarország az Európai Unió tagjaként vállalta, hogy a kibocsátását 2030-ig legalább 40%-kal csökkenti.

Ezen túlmenően további úgynevezett dekarbonizációs pályára is készek vagyunk.

Az üzenet lényege: mi mindent megteszünk, amit másoktól is elvárunk Forrás: ©Fotó Művek

Az üzenetünk mindenki számára: amit mi megteszünk, azt másoktól is elvárjuk. Csak együtt fogjuk tudni megmenteni ezt a bolygót. B bolygónk nincs! – zárta gondolatait Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának vezetője.

(A cikk megjelenését a Széchenyi 2020 program támogatta.)