Éhező állatokat ad el egy gázai állatkert

zoo
A reménytelen helyzet miatt eladják a még életben maradt állatokat
Vágólapra másolva!
A háború és gazdasági válság sújtotta gázai övezeti állatkert lakói új gazdát keresnek a túlélés reményében. 
Vágólapra másolva!

Zebra helyett csíkosra festett szamár

A Khan Younis állatkert már többször bekerült a nemzetközi sajtóba. 2009-ben amiatt, mert

az izraeli támadások miatt elpusztult zebrákat csíkosra festett fehér szamarakkal helyettesítették,

mivel túl drága lett volna újakat beszerezni, tavaly pedig azért, mert az évek óta tartó válsághelyzet miatt elpusztult állatok mumifikált testéből szerveztek kiállítást.

A háborús helyzet miatt az állatkertekben is szörnyűséges viszonyok uralkodnak Forrás: kplr11.com

Ezek az akciók felhívják a világ figyelmét a gázai övezetben zajló háború és a gazdasági nehézségek következményeire, egy másik nézőpontból bemutatva.

A nincstelenség miatt pusztulnak az állatok

Az állatkert az utóbbi években legjobb szándéka ellenére sem képes rendesen gondozni, és ellátni az állatokat,

így azok sorra pusztulnak el.

Eddig már több tucatnyi állatot veszítettek el, gyakorlatilag mind éhen pusztultak, köztük egy tigris, egy oroszlán, majmok, aligátorok.

A reménytelen helyzet miatt eladják a még életben maradt állatokat Forrás: Pinterest

A tulajdonosok most abban látják a reményt, hogy megpróbálják eladni a még életben maradt példányokat, olyan helyre, ahol jobbak a kilátásaik.

- mondta Mohammad Oweida tulajdonos a Reuters hírügynökségnek.

Most is van több olyan nagyragadozó, amelyeknek négy napja nem tudtak semmit enni adni, így azok látványosan éheznek.

A zebrát helyettesítő festett szamár Forrás: News Vice

A tulajdonos éppen tárgyal egy érdeklődővel, aki lehetséges, hogy 23 ezer dollárért (6,5 millió forint) megvásárolná az éhező tigrist, amit oroszlánkölykök felnevelésére használna, illetve több állat is eladó, köztük egy strucc, egy pelikán és egy teknős.

Öt állatkert van a gázai övezetben

A gázai övezetben egyébként összesen öt állatkert van, mindegyik hasonló gondokkal küzd. A Beit Lahiában található Al-Bisan Állatkertben is csupán 20 állat élte túl az izraeli-palesztin összecsapásokat, mintegy 80 állat elpusztult.

Gázai életkép Forrás: Pinterest

2014-ben a magyarországi Négy Mancs állatvédelmi szervezet élelemmel, vízzel és orvosságokkal látta el az állatkertet, és segítettek az állatok mentésében, a kifutók helyrehozatalában.

Gázában öt állatkert működik Forrás: Ingaza.com

A több hetes kint tartózkodás alatt többek között Jordániába szállítottak át három oroszlánt, hiszen ez nemcsak az állatok épségben maradása miatt volt fontos, hanem azzal is számolni kellett, hogy ha egy újabb légitámadás miatt kiszabadultak volna, emberéletek kerültek volna veszélybe.