Évente több százezer forintot dobunk ki a szemétbe

2016.09.15. 11:33

Magyarországon évente 200 kilogramm élelmiszer hulladék képződik fejenként, amelynek jelentős része bevásárlásaink során keletkezik.

Egy friss felmérésből kiderült, Magyarországon évente fejenként 400 kilogramm hulladék keletkezik, aminek felét, vagyis, 200 kilogrammot a bevásárlásainkból megmaradt, majd kidobott élelmiszer teszi ki.

Habár az étel könnyen lebomlik, ugyanakkor eközben nagymértékű üvegházhatású gáz, körülbelül évi 170 millió tonna szén-dioxid keletkezik.

Rengeteg élelmiszer landol a szemétben

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Akár 200 ezer forintot is megspórolhatunk

Szakemberek szerint mindez elkerülhető lenne, ha előre megterveznénk a napi bevásárlást és igyekeznénk csak olyan és csak annyi élelmiszert vásárolni, amit tényleg meg is fogunk enni. A tudatos vásárlással ugyanis nem csak a környezetünket óvjuk, de spórolhatunk is vele.

Sok esetben feleslegesen vásárolunk

Forrás: Phanie/GARO/PHANIE/Garo

A vásárlásaink 40%-a nem előre tervezett, sok esetben felesleges, írja az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség. Egy néhány évvel ezelőtti statisztika szerint itthon a lakosság átlagosan évente fél millió forintot költ élelmiszerekre, és ezek jelentős része, körülbelül 50 - 200 ezer forint értékű áru, a szemétben végzi. Mindeközben az sem elhanyagolható, hogy évi félmillió forintot költünk el ruhavásárlásra.

Néhány könnyen betartható jótanács

A tudatos vásárlás a szakemberek szerint nem olyan nehéz, csupán néhány tanácsot érdemes megfogadni:

  • Írjon bevásárló listát, mielőtt boltba indul, így nem kerül felesleges termék a kosárba!
  • Érdemes a nagyobb kiszerelésű terméket választani, ennek megvásárlásával nemcsak időt, pénzt takarít meg, de a szemét is kevesebb lesz.
  • Ne menjen éhesen vagy szomjasan vásárolni!
  • Vásároljon friss és hazai termékeket!
  • Annyit és olyat vegyen, amire tényleg szüksége van és meg fog enni!
  • Ne dőljön be minden promóciónak, akciónak!
  • Hasznos és tartós termékeket vásároljon, amiket nem csak egyszer fog használni!
  • Fordítson több időt és kevesebb pénzt az ajándékok kitalálására! Ajándékozzon inkább élményt!
  • Ha megoldható, vásárolni egyedül menjen, hagyja otthon a gyerekeket!

A tudatos vásárlás néhány egyszerű szabályból áll

Dreamstime

Egyre több hazai híresség figyel a tudatosságra

Számomra nagyon fontos, hogy a hazai termelésű élelmiszereket vásároljam meg, és ne az olyanokat, amiket egy másik kontinensről szállítanak ide.

Tehát válasszuk a hazait, emellett fontosnak tartom azt is, hogy olyan termékeket válasszunk, amik minél kevésbé vannak becsomagolva, és ezzel is kevesebb hulladékot generálunk magunk körül" – mondta Bárdosi Sándor, olimpia ezüstérmes birkózó.

Bárdosi Sándor is a tudatos vásárlás híve

Fotó: Rostás Bianka/Life.hu
A Médiaunió idei Nem nehéz...! kampánya arra kívánja felhívni az emberek figyelmét, hogy a környezetvédelem mindenki egyéni felelőssége és a hétköznapok során oda kell figyelni a környezettudatos viselkedésre. A kampány során az érdeklődők további tippeket, és hasznos tanácsokat kaphatnak a nemnehez.hu weboldalon, és a kampány Nem nehéz című Facebook oldalán.