Ragaszkodik jó szokásához a Telekom

Vágólapra másolva!
A Magyar Telekom Csoport működése teljes mértékben karbonsemlegessé válik 2016-ban is. A vállalatcsoport először 2015-ben működött karbonsemlegesen, a hazai nagyvállalatok közül elsőként. Olyan beruházásokat végeztek, amelyek következtében megszűnt a cég szén-dioxid kibocsátása - írják közleményükben.
Vágólapra másolva!
Forrás: Origo

Az eredményt a teljes Magyar Telekom Csoport (beleértve a hazai és külföldi leányvállalatokat is) érte el szén-dioxid-kibocsátásának kiváltásával - írják közleményükben. A csoport egyrészről

energiahatékonysági beruházásokat hajtott végre,

amely keretében például adatközpontokat korszerűsített és technológiai beruházásokat végzett, valamint tovább

növelte hibrid és elektromos autóinak arányát a céges autóflottájába.

Másrészről a magyarországi elektromosenergia-felhasználását 100 százalékban megújuló energiaforrásból biztosította, illetve semlegesítette a fosszilisenergia-felhasználásból származó kibocsátását zöld projekt, vízerőmű támogatásával.

Felelősséggel a környezetért - ez a világtrend a vezető válallatok között. Forrás: Thinkstock

Közleményükben az is olvasható, hogy a Magyar Telekom Csoport hisz abban, hogy

az infokommunikáció eszköz lehet a fenntarthatóságban

, ezért a vállalatcsoport - Magyarország egyik legnagyobb munkáltatójaként - kötelezettséget és felelősséget vállal arra nézve, hogy működését, vállalatirányítását, tevékenységeit is a fenntarthatóság szellemében végezze. Ezért a Telekom – már több mint 10 éve – kiemelt figyelmet fordít a fenntarthatóságra, ezen belül a környezet- és a klímavédelem fontosságára is. Így a vállalat idén életbe léptetett 2020-ig tartó, negyedik fenntarthatósági stratégiájában

a klímavédelem kiemelt fókusz kap

két másik terület, a képzés, a tudatformálás, valamint a fenntarthatóság digitalizációval történő elősegítése mellett.