
November utolsó hetében kerül az amerikai boltok polcaira a Paolo Coelho legismertebb bestselleréből, Az alkimistá-ból készült képregény. "Régi álmom volt, hogy Az alkimistá-t képregény formájában láthassam" - nyilatkozta a képregényről Paolo Coelho. "Több ajánlatot kaptam, de egyik sem közelített igazán ahhoz az eredeti látványhoz, ami az én fejemben élt. Amikor a Sea Lion Books ajánlatát megnéztem, fél óra sem kellett ahhoz, hogy meghozzam a döntést." A könyvbe maga az író is belekerült, az ő vonásait kapta meg a könyv egyik szereplője, Sálem királya, akivel a főszereplő pásztorfiú egy padon ücsörögve találkozik. Az ő szájából hangzik el a könyv legfontosabb mondata: "Az ember egyetlen kötelessége, hogy beteljesítse Személyes Történetét (...), és ha akarsz valamit, az egész Mindenség összefog, hogy kívánságodat megvalósítsad". Az adaptációt Derek Ruiz írta, a rajzokat Daniel Sempere készítette. Érdekesség, hogy a borító két változatban készült el, az egyiken Santiago hullámzó kék köpenyben álldogál a piramisok tövében, a másikon már barna csuhában (ld. fönt). Az Amazon és a Sea Lion Books kiadó honlapjának tanúsága szerint is a csuhás változat nyert.
Az alkimista minden idők egyik legnagyobb rekorddöntögető könyve: 71 nyelvre fordították le, és több mint 40 millió példányt adtak el belőle világszerte. Várhatóan a képregényváltozat is jól fog fogyni, főleg mivel pont Hálaadás hetében kerül a könyvesboltokba. A könyv egy andalúz pásztorfiúról szól, aki miután kétszer látja álmában, hogy valahol a piramisok lábánál kincs van elásva, felkerekedik és elindul Afrikába. Útja közben sok érdekes figurával hozza össze a sors, köztük a címbeli alkimistával is. Itt még több képet lehet megnézni Az alkimista-képregényből!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
-
Chuck Palahniuk
3000 Ft 20% 2400 Ft
Kárhozott -
Fred Vargas
2900 Ft 20% 2320 Ft
Messzire fuss, soká maradj! -
Stephen King
3400 Ft 20% 2720 Ft
Atlantisz gyermekei -
Joseph Finder
2800 Ft 35% 1820 Ft
Eltemetett titkok -
8190 Ft 5% 7781 Ft
Trónok harca 1. évad (5 DVD) -
Everlast
4999 Ft 5% 4749 Ft
Songs Of The Ungrateful Living (CD)