[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW
Berg Juditgyerekkönyvgyerekirodalom
2011. június. 27.
Berg Judit: Én kalandot akartam, a lányom egereset

Matrózegérről szóló meséje számos iskolában kötelező olvasmány, most bekerült a nemzeti minimumba is, a Cipelő cicák a mai kor Kockásfülű nyula, Hiszti manó pedig a nevelésben segít sok szülőnek. Berg Judit hat éve kezdett írni, ma már tizenkilenc könyvvel Magyarország egyik legnépszerűbb meseírója. A szerzőt arról kérdeztük, hogyan jut ideje négy gyerek mellett ennyit írni, mi a divat külföldi és magyar mesékben, és lesz-e hűtőmágnes a magyar gyerek kedvenc tengerészéből. 

- A komment.hu-n megjelent egy cikk arról, hogy miért nincsen a másság ábrázolva a magyar gyerekkönyvekben. Téged is példaként említ a szerző, hogy csak fehér szereplőid vannak. Szerinted is szükség lenne politikailag korrekt mesékre?

- Éppen mostanában gondolkoztam azon, hogy milyen jó lenne olyan könyvet írni, ami kimondottan abban segít a gyerekeknek, hogy a másságot természetes módon kezeljék. Egy teljesen sima, átlagos tündérmesében mindenki a saját közegét hozza: az én tündéreim, Panka és Csiribí is olyanok, akik akár az én gyerekeim is lehetnének. Én egy olyan nő vagyok, aki ilyen kultúrából, és nagyjából hasonló hangulatú családból jön, mint amilyen hangulatban ezek a kis tündérek élnek. Ez csak ennyi.

Fotó: Mudra László [origo]
Szívesen írna a másságról, de olvasni kéne hozzá szakirodalmat is


- Külföldön trend, hogy a mesekönyvek olyan témákkal foglalkoznak, mint a halál, a veszteség, az agresszió, a család széthullása. A magyar gyerekirodalomban ez nem divat. Szerinted miért?

- Külföldön ennek tényleg nagy kultúrája van: apukám börtönben van, anyukám alkoholista, pedofil a tanárom. De ezek szerintem olyan témák, amelyek csak egy szűk réteget érintenek. A magyar kiadók pedig próbálnak a felszínen maradni, és olyan könyveket készíteni, amelyek széles körben sikeresek, különben bedől a vállalkozás. Hiába gondolják, hogy fel kell vállalni szűk réteget érdeklő, komolyabb témákat, nem biztos, hogy meg is tudják tenni - vagy esetleg csak egy-két kiadvány erejéig. Az is nehézség, hogy aminek nincs kultúrája, azt valahogy meg kell honosítani. Magyarországon azokról a bizonyos "nem asztal köré való témák"-ról - kakiról, pisiről, halálról - nem szokás írni könyvben.

- Te felvállalnál ilyen témákat?

- Igen, mindenképpen. De ahhoz, hogy olyan mesék szülessenek, amelyek nem didaktikusak, mégis egyértelműen átmegy az üzenet, ahhoz nagyon utána kell nézni pszichológiailag ezeknek a témaköröknek. Mert ez csak akkor működhet jól, ha tudományosan is teljesen a helyén van az a megoldás, amit kínál az író. Ez egy hosszasabb alkotói folyamat, ami nekem például eddig nem fért bele. Nagyon hirtelen indultak be a dolgaim, most pedig már rengeteg munkám lett. De nagyon szívesen vállalkoznék ilyesmire.


Nézd meg nagyban Pankát és Csiribít!


- Eddig mik voltak az ihletforrásaid?

- A meglévő könyveim mindegyike valamelyik itthoni mesén alapul. Valahogy annyira kialakult az a világ, hogy könnyű volt ráépíteni egy megjelentethető könyvet, amelynek aztán a kiadó is meg én is szívesen csináltunk folytatást.

- Mennyire szól bele a család a meseírás folyamatába?

- A gyerekeim egy picit belefolynak, adnak ötleteket. A férjem mérnök, ő például csak utólag olvassa el, amit írok, még a kéziratot se nézi meg.

- Talán a legnépszerűbb meseszereplőd Rumini. Hogyan született meg róla az első mese?

- Éveken át fűztem a meséket Ruminiről a legnagyobb lányomnak, Lilunak. Annyira szerette, hogy állandóan ezt kellett neki mesélni. A végén már majdnem megbolondultam: amikor az ember hullafáradt este, végre mindenkit lefektetett, és szeretne aludni, akkor egyszer csak azt mondja a gyerek: anyu, találj ki egy új Ruminit! Épp jött a karácsony, és gondoltam, leírok pár epizódot Lilunak, hogy ne kelljen huszonnegyedikén este megint Ruminit kitalálnom. Akkor még egyáltalán nem tudtam, hova fog kifutni a történet. Aztán minden egyes fejezet írása közben újabb, később megírható kalandok jutottak eszembe. A többi Rumini-regény történetét már előre kitaláltam: az alapkonfliktust, a helyszíneket, a főbb szereplőket, meg a kulcsjeleneteket, és csak utána kezdem el írni.

- Miért pont tengerész egerekről kezdtél mesélni a gyereknek?

- Én kalandot akartam mesélni, Lilu meg egereset akart. Mindkettőnk akaratának meg kellett felelnie szegény mesehősömnek.


Nézd meg nagyban Ruminit!


- A blogodon írod, hogy rengeteg iskolába elmész író-olvasó találkozóra. A gyerekek mit mondanak, miért szeretik a Ruminit?

- Leginkább a kalandok nyűgözik le őket, meg azért is szeretik, mert izgalmas és vicces. Valószínűleg érzik, hogy teljesen szabad teret adok a szereplőknek. Sokszor írás közben jövök rá, hogy rosszul képzeltem el a helyzetet, Rumini nem viselkedne így, és akkor hagyom, hogy az adódó irányba gördüljön inkább a történet.

- Kapsz más visszajelzéseket is a meséidről?

A Hisztimesék kapcsán rengeteget, a Maszat-hoz is viszonylag sokat, hiszen ezek amolyan segítő mesék. Sok családnál tényleg akkor vált kezelhetővé a hiszti, amikor a mesék révén megismerték Hiszti manót, aki a hisztis gyereket barátjának nevezi. A legtöbb gyerek hajlandó a hisztiről lemondani, csak ne kelljen Hiszti manó barátjának lennie. Persze kaptam olyan levelet is, amiben a feldúlt anyuka közölte velem: eddig az ő gyerekének nem jutott eszébe, hogy "nem működnek a lábacskái", de a mesémnek köszönhetően igen, úgyhogy a maga részéről soha többé nem olvas semmit tőlem. A többi könyvemnél sokszor kapom azt a visszajelzést, hogy érezhetően fejlődik a gyerek szókincse. A Rumini-vel kapcsolatban pedig az is többször előfordult, hogy a gyerek korábban egyáltalán nem olvasott, de Rumini meghozta a kedvét. Ez nekem a non plus ultra.

Lapozz bele a Hisztimesékbe!

Nézd meg nagyban!


- A kalandos történetek szeretetét gyerekkorodból hozod magaddal?

- Nagyrészt igen. Fiús kislány voltam, gimnázium előtt egyáltalán nem érdekelt az öltözködés, se a többi lányos dolog, viszont sokat verekedtem, meg rabló-pandúroztam. Imádtam kalandregényeket olvasni, meg ki is találtam ilyen történeteket. Kaszkadőr akartam lenni, alapvetően a kaland kedvéért.

- Hogyan lehet négy gyerek mellett, hat év alatt tizenkilenc könyvet írni?

- Nagy szerencsém van. A szüleink segítenek, rájuk lehet bízni a gyerekeket. Ez az első évem, hogy nincs itthon egyetlen gyerek sem, kivéve persze azokat az eseteket, amikor másfél hónapig felváltva betegek. Eddig az írás mindig a délutáni alvásszünetben zajlott, napi másfél-két óra. Megetetem a gyereket, lefektetem, az ebédmaradékot hagyom az asztalon, én pedig leülök a számítógép elé, és írok, amíg a gyerek fel nem ébred. Olyankor nem érdekel a háztartás. Szegény férjem pár éve azt kérte tőlem még szeptemberben karácsonyra, hogy egyetlen egyszer, karácsony alkalmából vasaljam ki az ingeit. Meg is ígértem neki nagy szégyenkezve, de végül nem jutott rá időm. Ehhez az életformához kell egy ilyen társ, aki nem teszi szóvá a rendetlenséget, aki azt mondja, hogy neki nagy boldogság, hogy én írhatok.

Fotó: Mudra László [origo]
"Egész nap jönnek-mennek a történetek a fejemben"


Egész nap, félálomban is jönnek-mennek a sztorik a fejemben. Mire jön az a napi másfél óra, addigra pontosan tudom, hogy aznap mit akarok megírni. Ezután maga a megfogalmazás, a leírás már nagyon gyorsan megy. Olyan nincs, hogy ülök a számítógép előtt és várom az ihletet. Még az is ritka, hogy hosszasan gondolkozom és játszogatok a mondatokkal. Inkább időről-időre visszatérek. Az írás rengeteg erőt ad nekem. Ha csinálhatom, akkor hajlandó vagyok a gyerekekkel tanulni, játszani, naponta főzni, tündibündi feleség lenni, ha meg nem csinálhatom, akkor egyszerűen lemerülök.

- Mit szóltál ahhoz, hogy a Rumini sok iskolában kötelező olvasmány lett?

- Örültem, hogy sok helyen gondolták úgy, hogy frissítik a kötelező olvasmányok listáját, és lehet választani mást is a jól megszokott könyvek mellett.

- A Márai-programba bekerült több könyved, a Rumini pedig a nemzeti minimum része lett. Ez mit jelent pontosan?

A nemzeti minimummá nyilvánított könyvek kötelező jelleggel el kell, hogy jussanak az ország legtöbb könyvtárába (a Márai-programba és a nemzeti minimumba bekerült könyvekről itt olvashat bővebben). Ez leginkább a kiadóknak fontos, mert úgy lehet utánnyomni egy könyvet, hogy 7-800 példányt azonnal kifizetnek, ami egy kis kiadónak egyáltalán nem mindegy. Persze nekem se, mert így még többen kapnak kedvet a folytatáshoz is.

- Lesz folytatás?

- A Galléros Fecó Naplója egy kiegészítő kötet a Ruminik mellé, és lesz még egy kiegészítő kötet, egy levélregény. Úgy gondoltam, kipróbálom a különböző irodalmi műfajokat. A gyerekeknek is érdekes lehet, hogy hányféle módon lehet egy történetet összeszőni. Ezek mellett pedig készül az ötödik kötet, a Rumini kapitány.

- A különböző sorozataidat más és más rajzoló illusztrálja. Te választod őket vagy a kiadó?

- A végső döntés a kiadóé, de van vétójogom, vagyis olyan illusztrátorral nem kell együtt dolgoznom, aki nekem nem tetszik. Amikor elindul egy új dolog, együtt gondolkozunk az illusztrátoron. Agócs Íriszt például abszolút a kiadó találta ki nekem. Én az elején még húzódoztam is, mert szeretem Írisz rajzait, de a Cipelő cicák-hoz egyáltalán nem ilyen rajzokat képzeltem el. Végül nagyon bevált, sőt a mesék formája is Írisznek köszönhető. Volt két félig megírt meseregényem, de nem működött. Amikor először leültem Írisszel beszélgetni, azonnal tudtam, hogy egymás utáni kis mesékként kell megírni. 


A Cipelő cicák ihletői a Várnai Zsuzsa iparművész által készített textilmacskák voltak (nézd meg nagyban)


Olykor én javaslok valakit, például a Rumini-t azzal kezdtem, hogy én Gévai Csillával szeretném megcsinálni, aki korábban az első könyvemet, a Hisztimesék-et illusztrálta. A kiadó viszont azt mondta, hogy habár ők nagyon szeretik Csilla rajzait, és biztos lesz majd olyan könyv, amit vele csinálhatok - lett is, a Tejút-, de a Rumini-hez nem tudják elképzelni az ő rajzait.

- Egy kritika szerint a Rumini rajzai szürkék és unalmasak. Mit látsz, a gyerekek mit gondolnak erről?

- Vannak, akik rajonganak érte. Egyébként Anna (Kálmán Anna, a Rumini-könyvek illusztrátora - a szerk.), akinek ez volt az első könyvillusztrátori munkája, egyre jobb, a mostaniban már nagyon-nagyon jó rajzok vannak. Csomóan kérdezik, hogy miért nem színesek a rajzok. Egyszerű a válasz: nem lehetne kifizetni a könyvet.

- Láttam Rumini-rajzokat, amiket állítólag te adtál be a Pagonynak.

- Nem adtam be, csak megmutattam nekik - ez ugye karácsonyi ajándék volt Lilunak, amelyhez készültek rajzok is. A Panka és Csiribí-nél viszont egész köteg festménnyel állítottam be a kiadóhoz: ez a mese, ezek az illusztrációk, mit szólnak hozzá. Elolvasták, megnézték, és mondták, hogy a sztorit megveszik, de ugye nem sértődöm meg, ha illusztrátornak felkérnek egy profit. Az első fél percben rosszul esett, de azóta is nagyon hálás vagyok nekik ezért, mert én nem akarok olyan dolgokkal foglalkozni, amihez nem értek.

- Az többször van, hogy illusztrátorból lesz író?

- Nyugaton ennek nagyon nagy divatja van, a legkisebbeknek szóló könyvekhez általában nincs is illusztrátor. Csak az írjon könyvet, aki tud hozzá rajzot adni. Például Agócs Íriszt több angol kiadó is felkérte, akiknek küldött rajzokat, hogy küldjön hozzá mesét is. Éppen most készül egy könyve. Gévai Csilla is most csinálta meg a Zöld könyv-et, amit ő írt, s ami annyira jó.

Fotó: Mudra László [origo]
A Ruminiből lesz színdarab, póló és társasjáték 


- A Ruminiből most színdarab készül. Hogyan született az ötlet?

- Régen készülünk egy Rumini-színdarabra Divinyi Rékával, aki dramaturg és forgatókönyvíró (a Csak szex és más semmi és a Valami Amerika 2 forgatókönyvírója, interjú vele itt olvasható), de nem tudtuk, melyik színházat keressük meg az ötlettel. A Magyar Színház kedvet kapott a dologhoz, megkerestek minket, de Tatabányán is bemutatják párhuzamosan.

- Kosztümös gyerekdarab lesz vagy bábelőadás?

- Felnőtt színészek játsszák majd, suhancnak is beillő fiatalok. Nem nagyon fogunk erre az egér-dologra ráerősíteni, nem lesz nagy fülük, hosszú farkuk, maximum jelzésértékű lesz, hogy ők egerek. Mikor gondolkodtunk, hogy a színdarab melyik Rumini-könyvön alapuljon, az első könyvem adta volna magát. De annyira epizodikus, hogy színpadra állítani csak iszonyú nagy átszerkesztések árán lehetne: nincs benne semmi drámai összetartó erő, csak jelenetről jelenetre van feszültség. Végül úgy döntöttem, teljesen új történetet írok. Ebben a matrózokon és pillangókon kívül nem szerepelnek állatok, csak manószerű lények, akiket viszont egyáltalán nem kell maszkírozni. Nekem igazán ez az egész Rumini történet azért szól rágcsálókról, mert a kezdet kezdetén ez volt Lilu kérése. 

- Ruminiből nemcsak színdarab lesz, hanem társasjáték is. Nem félsz attól, hogy egy idő után mindenhonnan Rumini néz vissza rád?

- Ez egy nehéz ügy, mert tényleg lesznek pólók és társas, mert nagy igény van rá. De azt nem venné be a gyomrom, hogy mindent azért gyártsunk le Ruminisben, mert eladható. Van valamilyen belső határ. Azt nem akarom, hogy a csapból is ez folyjon, vagy rákerüljön valami gagyira. A lényeg, hogy ne kelljen kommersznek érezni magamat. Minden szerződésben ott van, hogy enyém a végső szó. Mindig megnézem az adott ötletet, és semmit nem engedek úgy ki a kezemből, hogy az ne felelne meg az én Ruminiről alkotott elképzeléseimnek. A társasjátéknál is teljesen belefolytam a játékszabályok kitalálásába, hogy ha egy gyerek leül Ruminisat játszani, akkor tényleg érezze, hogy az ügyességén, leleményességén is múlik a győzelem. Ne csak olyan legyen a játék, amit a Rumini név elad, én pedig kapom belőle a jogdíjat, hanem tényleg hasonló élmény legyen a gyerekeknek, mint a könyv.

Fotó: Mudra László [origo]
"Ne kelljen kommersznek érezni magam"


- Most hogy kötelező lettél meg nemzeti minimum, és a tizenkilencedik könyvednél tartasz, meg tudsz élni a meseírásból? Meg lehet élni a meseírásból?

- Két-három mesekönyv szerzőjeként az ember jobban teszi, ha keres magának valami komolyabb jövedelemforrást is, mert a jogdíjakból nem sok folyik be. Jó néhány könyv és jó eladási statisztikák kellenek ahhoz, hogy az író elmondhassa, abból élek, amit az írással keresek.


Az interjút Timár Anetta készítette.