Britney esküvőre készül

Vágólapra másolva!
Britney Spears egy brit napilapnak azt nyilatkozta, feleségül megy barátjához, Justin Timberlake-hez. Az énekesnő menedzsmentje korábban cáfolta, hogy Britneyék házasságot terveznek.
Vágólapra másolva!

Britney a Daily Record brit napilapnak beszélt Justin Timberlake-hez, az 'N Sync vezéregyéniségéhez fűződő viszonyáról. "Szavakkal képtelenség lenne kifejezni azt, amit egymás iránt érzünk" - mondta az amerikai popdíva. "Justint halálomig szeretni fogom és valamikor biztosan összeházasodunk."

Az énekesnő képviselői augusztus végén határozottan cáfolták, hogy a párnak szándékában állna az esküvő. Megalapozatlannak nevezték azt a médiában szárnyra kapott hírt is, hogy Justin a lemezstúdióban, What It's Like To Be Me című duettjük felvételekor megkérte Britney kezét. Szeptemberben Justin nagymamája kölyök szerelemnek nevezte unokája és Britney kapcsolatát, mondván, hogy a két fiatal alig látja egymást, és nem valószínű, hogy összekötnék az életüket.

Britney új albuma november 3-án jelenik meg. A 12 dalt tartalmazó lemez az I'm A Slave 4 U című kislemez harangozza be.

Ajánlat:

Britney Spears a weben