Vágólapra másolva!
A liverpooli városi tanács közbeavatkozása mentette meg a színpadot, ahol először találkozott John Lennon és Paul McCartney anno 1957-ben. A fából készült emelvény a wooltoni Szent Péter templom előterében áll.
Vágólapra másolva!

A templom felújítása közben a híres deszkákat is el akarták távolítani az épületből. Eleinte megpróbáltak egy árverésen megszabadulni tőle, de nem akadt vevő. Ekkor a templom vezetősége úgy határozott, egyszerűen szemétre dobja őket. Végül a liverpooliak javaslatára csak eltávolítják a színpadot, s egy látogatható helyre telepítik a templomon belül, addig is, amig állandó termet nem találnak neki.

A templom szerepe a Beatles életében jelentős, 1957 július hatodikán itt találkozott a 15 éves McCartney és a 16 éves Lennon, aki ekkor még Quarrymen nevű zenekarával játszott. McCartney elég pofátlan volt ahhoz, hogy jelezze Lennonnak, lehangolódott a gitárja. Ezután persze sikeresen bizonyította, hogy nemcsak a szája jár, gitározni is tud - helyet is kapott a csapatban.

Az együttes neve később Johnny And The Moondogs-ra változott, ebből lett Silver Beetles, végül Beatles.

Colin Hanton, aki annak idején a Quarrymen dobosa volt, így emlékezik az eseményekre: "Emlékszem, ahogy John beszélgetett egy fickóval, akit később Paulként ismertünk meg. Semmi különös nem látszott rajta, de kétségtelen, hogy miután ő is belépett egyre többet gyakoroltunk, és jobbak is lettünk."

A városi tanács egyik tagja így nyilatkozott: "A színpad a zenetörténet egyik leggyümölcsözőbb kapcsolata kezdetének volt tanúja. Bármi, ami a Beatles legenda része, fontos a városnak. Liverpool olyan lenne a Beatles nélkül, mint Stratford Shakespeare nélkül."

Korábban:

Harrison ismét az élen
Britannia első pop-milliárdosa

Fórum:

Ki szereti John Lennont?...

CD-ajánló:

The Beatles albumok