Jerry Lee Lewis válik

Vágólapra másolva!
Jerry Lee Lewis és felesége, Kerrie, már megegyeztek válásuk körülményeiről, valamint arról, hogy továbbra is üzleti kapcsolatban maradnak.
Vágólapra másolva!

Hétfőn kiadott nyilatkozatukban a házaspár leszögezte, hogy a válás után is barátok maradnak és, hogy Kerrie Lewis a családi vállalat, a JKL Enterprises élén marad.

A válás olyannyira baráti, hogy mindketten továbbra is a Memphis mellett található farmjukon fognak élni.

A 39-éves Kerrie Lewis a 66 éves Jerry Lee Lewis hatodik felesége. A pár 17 évig volt együtt, a válást a feleség kezdeményezte.

Jerry Lee nem minden házassága volt ilyen felhőtlen, egy ízben saját, 13 éves unokahúgát vette feleségül. Amikor a lányt angliai turnéjára is magával vitte, a sajtó megneszelte a dolgot és gyakorlatilag porba döntötte az énekes karrierjét.

A sztár olyan nagy sikerű számokat írt, mint a "Great Balls of Fire" és "Whole Lotta Shakin' Going On", később producerként tevékenykedett, mára azonban teljesen visszavonult.

Korábban:
A rock and roll 100 nagy tv-pillanata
A Toploader a régi Wembley stadionban fellépő utolsó brit zenekar

Gyarapítsa CD-gyűjteményét
Jerry Lee Lewis albumaival!