"Az elektronikus zene Beatlese" - ez még csak nem is a legidétlenebb próbálkozás annak érzékeltetésére, mekkora hatással volt a Kraftwerk az utóbbi három évtized előremutató zenéire. Talán többet mond az erőltetett metaforáknál, hogy az úttörő német együttes hangmintáit Becktől Mobyn át a Chemical Brothersig a legrátermettebbek használták fel. Telefoninterjúnkban a Kraftwerk "frontembere", Ralf Hütter igazi performanszt ígért a május 25-ei, budapesti fellépésre.

Figyelemmel kísérik ma a Kraftwerk tagjai az elektronikus zene fejlődését?
- Hogyne, valamennyiünket nagyon érdekel, hogy mások hol tartanak, mit csinálnak. Persze mindent nem lehet követni, de sokat járunk klubokba, márpedig ott remekül lehet tájékozódni.
Mely irányzatok állnak Önökhöz a legközelebb?
- Gondolom, nem okozok nagy meglepetést azzal, hogy főként az elektro és a techno, de szinte az összes stílus érdekel minket. Úgy gondolom, ez így normális.
Merre megy ma önök szerint az elektronikus zene?
- Nem hiszem, hogy túlságosan más tendenciák lennének jellemzőek rá, mint eddig bármikor. Minden irányban terjeszkedik, fejlődik, és ezt elsősorban a technológiára értem. Nagyon lényeges a high-tech szerepe: hogy szüntelenül éljünk az adott korszak legmodernebb technikai felszereléseivel is és próbáljuk meg kihozni belőlük a legjobbat.

Úgy tudom, a legendás Kling Klang stúdiójuk immár teljes egészében digitalizált. Ezek szerint az analóg eszközök mellőzése a jövő?
- Nem a mellőzésről van szó. A kezdetekkor a stúdiónkban filtereket, mixereket, magnókat, oszcillátorokat használtunk, és ezek funkcióit az idő előrehaladtával igyekeztünk digitálissá transzformálni, mindenekelőtt azért, hogy minden mobilizálható legyen. Ez meghatározó szempont a számunkra. Ha utazunk, visszük magunkkal a laptopjainkat, és semmit sem kell otthon hagynunk. Úgy is összefoglalhatnám, hogy az analóg forrásokat egy digitális platformon jelenítjük meg.
Egyszer úgy határozta meg a zenéjüket, hogy "indusztriális folk". Ha valami hagyományosabb kategóriába akarnánk besorolni, mondhatnánk rá, hogy experimentál elektronika?
- Tulajdonképpen igen. Abban az értelemben, hogy nyitottak vagyunk az új dolgokra, sőt folyton keressük őket.
Ebben a hónapban kerül sor a harmadik magyarországi koncertjükre. Ismerik a magyar elektronikus zenei életet?
- Sajnos nem, pedig sok jót hallottunk róla. A budapesti látogatás során szeretnénk új barátokra szert tenni. A turnézásnak ez az egyik előnye, nem véletlenül járjuk be mostanában majdnem az egész világot.
Továbbra is fontos a Kraftwerknek a koncertek látványvilága?
- Természetesen. Arra törekszünk, hogy összefogjuk a technológia minél több aspektusát. A Kraftwerk-konceptnek szerves része a vizualitás, az "elektronikus festészet" formájában.
Ez például vj-zést takar?
- Pontosan. A színpadon mi magunk töltjük be a videojockey szerepét is. Budapesten sem egyszerű koncertet fognak látni, hanem többet. Nem látott még Kraftwerk-performanszt?
Az eddigi két itteni fellépésük alkalmával három, illetve tizenhárom éves voltam, úgyhogy még nem volt hozzá szerencsém... Terveznek új megjelenéseket?
- Igen, folyamatosan dolgozunk, de konkrétumokat egyelőre nem tudok mondani.
Galambos Péter
[origo]
Aki a halálakor volt a csúcson - Robert Mapplethorpe kiállítása Budapesten
Robert Mapplethorpe fokozatosan fogadta el a homoszexualitását, majd elmerült az éjszakában, de mindvégig a tökéletességet kereste. Életművéről most nyílt először átfogó ...
Aki a halálakor volt a csúcson - Robert Mapplethorpe kiállítása Budapesten
Robert Mapplethorpe fokozatosan fogadta el a homoszexualitását, majd elmerült az éjszakában, de mindvégig a tökéletességet kereste. Életművéről most nyílt először átfogó ...
Aki a halálakor volt a csúcson - Robert Mapplethorpe kiállítása Budapesten
Robert Mapplethorpe fokozatosan fogadta el a homoszexualitását, majd elmerült az éjszakában, de mindvégig a tökéletességet kereste. Életművéről most nyílt először átfogó ...
Aki nem siet, felrobban
Öt ember egy óra leforgása alatt töviről hegyire átkutat egy szobát. Kiforgat minden fiókot és hatalmas felfordulást hagy maga után. Nincs idejük pepecselni, az óra ...
Száz évre terveznek a buddhisták a pesti sörgyárban
Hiába ez Európa legnagyobb világi buddhista központja, a Gyémán Út Buddhista Közösség kinőtte a Rózsák terén lévő templom szomszédságában álló, sörgyárból kialakított ...
Megsemmisíteni drágább
Az Erkel Színházban tárolták eddig az Operaház százezres nagyságrendű jelmezállományát, az Erkelt azonban felújítják, a raktárat pedig ki kell üríteni. Ezért az Opera ...
Ha én burzsoá lettem, bárki képes rá
Jeff Koons rájött, hogy csak akkor válhat fontossá, ha magát teszi meg Cicciolina mellett saját pornófilmje főszereplőjévé, arra azonban nem számított, hogy művészete ...
Elégtétel lefesteni a dühöt
A pszichiátriai betegek alkotóközösségében elsősorban művészetterápiás céllal használják a festést, a tűzzománcot és a varrást. A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és ...
Operett-Magyarország
Lenyúlta a kormányzati pályázaton virágszállításra elnyert hárommillió forintot a falu kiskirálya, a hajdani téeszelnök fia, ezért nincs mivel feldíszíteni a Szent ...
Beleesett a fejtetőm a fürdővízbe!
Jeff Koons a giccsnek állít gigantikus emlékműveket, a világ legdrágább kortárs művészeinek egyike: aranyozott porcelánba álmodta Michael Jacksont és házi csimpánzát, ...
Felszálltunk az Orient expresszre
A személyzettől illemtanórákat lehetne venni, a protokollvendégek magas sarkúban imbolyognak, a zongorista egész éjjel játszik, szuvenírbolt is van. Az Orient expresszt ...
Cézanne és El Greco magyar fia
Tihanyi Lajos a száz évvel ezelőtti magyar avantgárd egyik legkarakteresebb festője volt, mégsem volt már negyven éve önálló kiállítása. Az Andrássy úti Kogartban ...
Az óvoda után az élet ellaposodik
Rubik Ernő kockáját minden ötödik ember tartotta már a kezében a világon, a matematikusoknak azonban 30 évbe telt megfejteni, hány lépésből lehet kirakni. Talán ő ...
Sassoon előtt a haj csak úgy lógott, az olló is csak kaszabolt
Kisollóval, kis fésűvel és egy mérnök pedantériájával csinált forradalmat a szerdán elhunyt Vidal Sassoon, aki a hatvanas években olyasmit talált ki, ami nők ...
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Atomháború a teniszpályán
Szétvert nappaliban gör- deszkáznak a Blink-182 haverjai, a Justice megint trükkös, videoklip-szemle.