Az utcát a múzeumba be

2005.07.13. 16:12

Többméteres graffitik a falakon, pár centistől másfél méter magasságig terjedő matricák, fényfestmények, breaktáncosok... mind-mind egy sajátos szubkultúra részei, mely a társadalom többségének szemében idáig leginkább a tűrt kategóriába tartozott. Az ezredforduló után azonban új szelek fújdogálnak, a street artot immár a műkedvelők is egyre inkább az egyetemes kultúra részének tekintik, így eredeti környezetéből egyre többször kerül át a kiállítótermekbe. Most éppen egyszerre két helyen is: a Tűzraktárban és a Millenárison.

A street art alapkövének a hetvenes években, Amerikában kialakult hiphop-kultúra vizuális ága, a graffiti tekinthető. Az otthon ceruzarajzban megtervezett, majd falakra, vonatokra, metrókra festékszóróval felvitt képek Magyarországon a nyolcvanas évek végén kezdtek elterjedni, hogy mára a nagyvárosok szerves részét képezzék. A kilencvenes évek közepén megjelent a raypainting, vagyis a fényfestészet, mely üveglapokra festett képeket vetít ki hatalmas házfalakra. A fényfestészet a graffitivel ellentétben legális irányzat, hiszen az épület bevetítéséhez ki kell települni, így mindenképp engedélyt kell kérni. Nagy előnye, hogy nem okoz semmilyen károsodást az épületben, viszont csak a pillanatnak szól.

Az illegális utcai képek értékéről és értéktelenségéről a mai napig vita folyik, hiszen szubkulturális jellege miatt az átlagember nem képes dekódolni az ilyen módon terjesztett művészi és társadalmi üzeneteket. Pedig ha jobban megvizsgáljuk, egy színvonalas graffitinek ritmusa, megtervezett színkompozíciója és betűstílusa van, amelyekben kialakulnak divatirányzatok, és mondjuk egy gyári környezetben kifejezetten földobja a látványt. Az elkészült műveket a festőkhöz hasonlatosan a készítő (csapat) szignálja. Természetesen cél, hogy a kép minél nagyobb publicitást kapjon, de egy igazán komoly graffitis nem firkál össze műemlékeket, templomokat, temetőket és nem fujkál szerteszét a városban pár vonalas tageket (szignó).

A színvonalas graffitik egyik legjobb példája Budapesten a szentendrei HÉV Filatorigát megállójánál található több tíz méter hosszú fal, amelyen sok csapat osztozik.
A graffiti/matrica lehet pusztán önkifejezés, vizuális poén, tartalmazhat társadalmi bírálatot vagy csak a beavatottak számára érthető üzenetet. De alkalmazott művészetként is egyre jelentősebb szerepet kap, hiszen olcsón és hatékonyan lehet reklámozni bármilyen eseményt, terméket. 2004-ben az egyik kedvelt szórakozóhely például közterületekre felfújt képpel hirdette a japán hip-hop lemezlovas, DJ Krush fellépését. Németországban pedig az sem ritka, hogy egymástól távoli városban lakó graffiticsapatok vonatok oldalán szabályos képeslapokat írnak egymásnak.

Ha az átlagember még nem is, a művészvilág egyre inkább elismeri az új és eddig megzabolázhatatlan művészetet, és eredeti környezetéből hosszabb-rövidebb időre a kiállítótermek falai közé hívja, most éppen két helyszínen is. Az idén júniusban nyitott - főleg kortárs művészeti ágak bemutatására szakosodott, civil szerveződésű - Tűzraktárban ZAI D'URBAN címmel tekinthető meg július 12-26-ig egy nemzetközi kiállítás. Négy különböző alkotó mutatkozik be: Kim Köstner a www.99rooms.com flashes grafikáiról híres oldal alkotója, Noi Morei az alkalmazott művészet oldaláról kapcsolódik a kiállításhoz különleges csempéivel és mozaikjaival, Drez és Margrin pedig formabontó reklám- és komputergrafikai alkotásait mutatja be. A kiállítás ingyenes.

Nagyban, Londonban

A másik esemény a Millenáris július 14-16-ig megrendezett Street Art Akciók elnevezésű fesztiválja. E kiállítás legfontosabb célja, hogy a mindannyiunk által ismert és sokszor, sokak negatív ítéleteit, olykor retorziókat is kiváltó jelenséghalmazt úgy tárja a nagyközönség elé, hogy érthetővé váljanak a résztvevők kulturális és művészi motivációi, a művek szociológiai és esztétikai összefüggései, a jelenség történeti és művészettörténeti háttere. A kiállítást csütörtökön 18 órakor nyitja meg Bencsik Barnabás művészettörténész, a kiállítás kurátora, majd fél héttől tánc- és extrémsport-show veszi kezdetét, mely alatt graffitiművészek festenek. Héttől az egyik legnépszerűbb underground hip-hop együttes, az Akkezdet Phiai lép föl, majd DJ Györemix pörgeti a lemezeket. Pénteken délután három órától a hip-hop zenei műfajába nyerhetünk bepillantást beatbox verseny (dob és basszusszólamok utánzása szájjal), breaktáncverseny, freestyle verseny (szövegimprovizáció zenére) és style battle versenyek segítségével. Nevezni a helyszínen lehet, a régi hagyományok szerint a közönség dönti el, kit tart a legjobbnak. Szombaton délelőtt és kora délután a gyerekeket várják a szervezők, este pedig Dopeman lép föl. A rendezvény ingyenes, kivéve Dopeman koncertjét, melyre elővételben 1500, a helyszínen 1700 forintért lehet jegyet váltani.

ZAI D'URBAN, Tűzraktár (IX., Tűzoltó u. 54-56.), július 26-ig, ingyenes. Street Art Akciók, Millenáris (II., Fény u. 20-22.), július 14-16. Belépő: 1500/1700 Ft

Kovács Bori

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK