Könyvek karácsonyra

Vágólapra másolva!
Bevallottan szubjektív ajánlónkban igyekeztünk olyan köteteket összeválogatni az ünnepekre dicséretesen felhízott hazai könyvpiacról, melyeket - ha már karácsony - adni és kapni egyaránt öröm. S hogy a karácsony teljes legyen, az alábbi csaknem húsz kötetből kis híján száz példányt ki is sorsolunk olvasóink között. Ellisi pszichothrillertől Nobel-díjas kortárs drámáig küldenénk sok mindent a fa alá - játsszanak hát velünk!
Vágólapra másolva!

Tartalom helyett:
Amerika kevés komolyan vehető írósztárjainak egyike négy éve nem jelentkezett regénnyel - előző munkája, a magyarul is újra kiadott Glamoráma egyértelműen eddigi pályafutása főműve -, nehéz lenne tehát Ellist méltatlan termékenységgel vádolni. Kimondhatjuk: az irodalmi brat pack vezéregyénisége annak ellenére halad megfontoltan, hogy a showbusiness immár tizennégy éve - az Amerikai psycho megjelenése óta - folyamatosan a dollármilliókra váltható ötperces halhatatlansággal kísérti. Eddig három regényét (Nullánál is kevesebb; Amerikai psycho; A vonzás szabályai) vitték filmre, személyében a feminista mozgalom megtalálta a megvetve gyűlölt Norman Mailer utódját, a posztmodern ágrajzán mégis az ő neve kerül a minimalizmus alá.

Egyszóval a körülötte kialakult sztárkultusz - és nem utolsósorban még mindig fiatal kora - dacára Ellis már biztosan megvetette lábát a kortárs irodalom kánonjában. Az írón hatalmas a nyomás, így várjuk új regényét. A Holdpark első hatvan oldalán Ellis pedig elköveti a legnagyobb hibát, amit helyzetében író csak tehet: tisztázni kezdi személyét, nyafogva mossa magát és regényeit, a félreértett, sőt túlértékelt író szerepében tetszeleg. Mind e mögött azonban a jól ismert posztmodern csavar furakszik előre: az író beágyazza magát saját szövegébe, az önéletrajz felől mondatonként halad a fikció irányába, hogy az út végén aztán elkezdhesse a mesét.

A Holdpark aztán a továbbiakban sem szűkölködik posztmodern petárdákban: tombol az intertextualitás - többek között Patrick Bateman is visszatér egy diadalkörre -, keverednek a műfajok - helyenként mintha Stephen King vette volna át az irányítást a szöveg felett -, és egyáltalán: fikció és valóság a regény végéig - sőt, azt követően is - tisztázatlan viszonyban marad egymással. A stílusra ezúttal sem lehet panasz: átgondolt, kimunkált, ugyanakkor csupaszságukban is szórakoztató és könnyed mondatok, a narratíva hamar magával ragadja az olvasót. Az amerikai pszichéről írt vizsgadolgozatai sorában Ellis most a legártatlanabbnak tűnő szörnyeteget tárja elénk: a kertvárosi jólét lelki nyomorát, a gondosan nyírt gyep felett gomolygó paranoiát engedi szereplőire.

Írói célkitűzései egyértelműek: saját alteregóját egy számára teljesen idegen, látszatra nyugodt környezetbe helyezi, így ez a kiszolgáltatott karakter aztán könyörtelenül megélheti a hétköznapok monoton - amúgy észrevétlen - feszültségét. A főszereplő Ellis már amúgy is menekül ebbe a szuburbán szürreáliába, karrierje és a vele járó életvitel elől remél búvóhelyet. Miután azonban képtelen beilleszkedni - szociális és erkölcsi alapon egyaránt - saját démonai is elszabadulnak, teljes erejével őrjöng a józanságát reménytelenül kutató, sarokba szorított író képzelete.

Miért ajánljuk?
Az agglomerációban épülő kísértetvárosok toposza korántsem mondható eredetinek: az irodalom mögött kullogva (John Barth: Az út vége; Joseph Heller: Valami történt) már a film (Amerikai szépség; A boldogságtól ordítani) is felfedezte a témában rejlő dráma lehetőségeit. Ellis ügyesen el is kerüli, hogy a középosztály focianyujaira és a kapuzárásai pániktól szűkölő férjeikre másszon rá - a regény korábbi műveihez hasonlóan most is egy mitikus hősről szól, ugyanarról a magára hagyott Prométheuszról, akinek sorsa, hogy egyes-egyedül szenvedje el a környezetére mért kollektív büntetést. Sajnos azonban éppen ennek a figurának a jelenléte teszi tét nélkülivé a Holdpark-ot: habár a mesterien bonyolított történetben legfeljebb a következő lépést látjuk előre, a végkifejletet már az ikonszerű főszereplő felismerésekor sejthetjük.

Megjelent:
Az Európa Kiadónál

Ára:
2500 Ft

Ellistől magyarul:
A nullánál is kevesebb
A vonzás szabályai
Az informátorok
Amerikai psycho
Glamoráma

A brat pack-től magyarul:
Jay McInerney: Az utolsó Savage; Életem története; Fények, nagyváros
Tara Janowitz: Egy bizonyos korban

Krich Balázs