A nagyszájú énekesnők hete

Miközben még sokan csak most fedezik fel Lily Allent, van rajta kívül még egy sereg fiatal brit énekes-dalszerzőnő, akik rafináltan csomagolják a nyomdafestéket nem mindig tűrő mondanivalójukat popos vagy éppen dzsesszes köntösbe. Így a Feminemnek is becézett Lady Sovereign, vagy a vagány soulénekesnő, Amy Winehouse vélhetően lemezek százezreit adja majd el a következő hetekben, de Nellie McKay-t sem kell majd félteni. De nem csak nők vannak a világon: visszatért minden idők egyik legfontosabb rockbandája, a Who, és újra próbára teszi a hallásunkat a Deftones is. Lemezajánló.

Amy Winehouse: Back To Black

Várakozások: A 23 éves londoni énekesnő három évvel ezelőtti lemezével hasonló pályát futott be, mint Katie Melua: szintén jazz és soul inspirálta, kellemes hangzású zenével, kitűnő énekhanggal, no és természetesen egzotikus külsővel. Amy Winehouse bemutatkozó albuma a Frank címet kapta, és szép lassan platinalemezzé vált, maga Winehouse pedig újabb jelentkező lett "a brit Norah Jones" címre, bár ő vele és Meluával szemben meglehetősen szókimondó szövegeket társított az ártalmatlan muzsikához. Később aztán úgy nyilatkozott, hogy eszébe nem jutna újra meghallgatni a Frank-et, amelyhez állítása szerint csak az egyénisége 80 százalékát adta. A folytatásra aztán három évet kellett várni, és az alkotói, illetve magánéleti válságokkal súlyosbított lemezfelvételben nagy szerepe volt Mark Ronson producernek (őt a múlt héten Robbie Williams új albuma kapcsán említettük), akivel szinte pillanatok alatt átvágták az alkotás gordiuszi csomóját.

Eredmény: A Back To Black-en nyoma sincs az elmúlt év problémáinak, ugyanolyan természetes és könnyed lemez, mint a debütálás volt. Amynek talán egy árnyalattal még "feketébb" lett a hangja, és még magabiztosabban mondja meg a férfiaknak a magáét, miközben az öniróniával sem áll hadilábon: az első kislemez címe mindjárt Rehab, és az énekesnő alkoholproblémáit eleveníti fel. Hogy aztán mi állhat Amy és a világsiker közé? Talán pont az, hogy nehéz beskatulyázni, legalábbis két éve az Observer Magazin ezt írta róla: "A hangja alapján afro-amerikai, pedig brit zsidó. Szexis, de erre egyáltalán nem játszik rá. Fiatal, pedig öregnek hangzik. Kifinomultan énekel, de a szövegek trágárak." Valami azt súgja, hogy azért ez nem lesz olyan komoly akadály.

Kiknek ajánlható: Aki a füstös dzsesszklubok énekesnőit kedveli, az a Black To Black-et ugyanúgy felteheti a polcra Nina Simone lemezei mellé, mint ahogy az új generációs csalogányok - azaz Norah Jones és társai - közül sem rína ki. Na jó, a szövegekkel igen.

Olyan, mint: Egy tűzrőlpattant, nagyszájú Aretha Franklin.

Lady Sovereign: Public Warning

Várakozások: A londoni grime-színtér legfiatalabb üdvöskéje, Louise Harman még csak húszéves, de már évek óta ismert a neve a brit hiphop színtéren, és nemcsak hogy példaképe, Ms. Dynamite nyomába érhet, de akár még le is hagyhatja a szigetországi R&B nagyágyúját, hiszen a Lady Sovereign néven futó, mélynövésű csajban sokkal több van. Az, hogy nem fekete családból származik, semmit sem ront a hiphop iránti elkötelezettségén, és pályafutásában is ugyanazt a receptet követi, mint fekete kollégái: külváros, iskolakerülés, hiphop, és aztán némi szerencsével már felvételeket is készített. A magát "pimasz törpének" nevező MC fellépett már a Streets és Dizzee Rascal előtt is, és az intenzív fellépések csak növelték azt a várakozást, mely Lady Sov első albumát kíséri. Első igazi kislemeze még tavaly tavasszal jelent meg, majd a 9-5 című második single már a brit top 40-re is felkerült. Ezután dolgozott a Basement Jaxx-szel és az Ordinary Boys-szal is, végül New Yorkban is szerencsét próbált, ahol - első női és európai előadóként! - szerződtette az egyik leghíresebb hiphop kiadó, a Def Jam. Első albumát ezek után már nem csak Nagy-Britanniában várták sokan.

Eredmény: A Public Warning abból a szempontból csalódást jelenthet, hogy a lemezen szerepel Lady Sov összes eddigi kislemeze, a legelső Random-tól, a pörgős Hoodie-n át, a svéd sikerproducerrel, Dr Luke-kal készített Love Me Or Hate Me-ig, amely némiképp váratlanul első lett az MTV Total Request Live című kívánságműsorán (első brit előadóként). Az amerikai nagyközönség pedig korábban egyáltalán nem ismerte a kis angol MC-t, ezért a tengerentúl teljesen új lesz majd a lemez. A csípős nyelvű Lady Sov zenéje ráadásul nagymértékben különbözik a megszokott, amerikai R&B/hiphop sablonoktól, nem túlzás tehát az sem, hogy a műfaj kisebb vérátömlesztést kaphat Nagy-Britanniából, ahol a hiphopot megforgatták egy jó adag európai (ska- és elektro) popszószban.

Kiknek ajánlható: Egyrészt azoknak, akik már unják a mainstream amerikai R&B- és hiphop mezőnyt, másrészt a Streets és más brit grime előadók rajongóinak.

Olyan, mint: Egy londoni munkáskerületben felcseperedett Missy Elliott. Vagy éppen - ez az új amerikai reklámszöveg - egy női Eminem.