Lennonról szóló filmet tiltott be Yoko Ono

Vágólapra másolva!
Yoko Ono megakadályozta A 3 Days in the Life (Az élet három napja) című John Lennon-dokumentumfilm világpremierjét, ugyanis nem járult hozzá a volt férjéről készült film nyilvános vetítéséhez.
Vágólapra másolva!

A bemutatóra egy dél-berwicki magániskolában került volna sor kedden este, ám az iskola igazgatójára záporozni kezdtek Yoko Ono ügyvédeinek telefonjai és e-mailjei. Az igazgató elmondta: nem tudja, bemutatják-e valaha is a filmet, de ő nagyon reméli, hogy a jogok tulajdonosai és a film készítői előbb-utóbb megtalálják a közös nevezőt. Mindenesetre az ügyvédek állásfoglalásaiból kiderült, hogy régebbi keletű jogvitáról van szó, és az iskola lemondta a vetítést.

Ray Thomas, a dokumentumfilm producere Lennon lakásában 1970-ben, két hónappal a Beatles feloszlása előtt, három napon át készült nyers felvételekből állított össze kétórás dokumentumfilmet. A felvételeket Yoko Ono korábbi férje, Tony Cox készítette. A dokumentumfilmben a 1980. december 8-án egy őrült merénylő által lelőtt John Lennon többek közt komponálás közben látható, illetve amint hatalmas birtokán sétál, és amint éppen próbál egy BBC-műsorra, amelyben az Instant Karma című dalt adta elő első ízben nyilvánosan először.

A dokumentumfilm készítői 2000-ben egymillió dollárt fizettek az alapanyagért, de nem tudták megszerezni az özvegy engedélyét a bemutatáshoz, ezért döntöttek úgy, hogy a filmet középiskolákban és egyetemeken vetítik ingyenesen, ám Yoko Ono ügyvédei azt mondták, hogy még ez is tilos.