Umberto Eco megmutatja képregény-gyűjteményét

2007.04.11. 13:34

Magyarországi látogatásával egy időben jelenteti meg a neves olasz író legújabb. Loana királynő titokzatos tüze című regényét az Európa Kiadó. A rózsa neve és A Foucault-inga szerzője most nem a templomos lovagok vagy a középkori kolostorok misztikus világába kalauzolja az olvasót, hanem saját gyermekkorának padlására, ahol a második világháború előtti képregényekből és ponyva-olvasmányokból áradó nosztalgia úgy megigézi az írót, hogy elfelejti beleírni regényébe a tőle megszokott rejtélyt.

Umberto Eco ötödik regénye más, mint az eddigiek. Sok színes képecske díszíti a vaskos könyvet, ezek nagyrésze Eco saját gyűjteményéből való, sőt a legtöbb címlapkollázst maga készítette. A "képes regény" másik meglepetése, hogy személyesebb, mint bármelyik eddigi mű. A főhős, a hatvanas antikvárius zavarbaejtően hasonlít az íróra, még ködkultusza is ugyanaz. Mit olvasunk vajon: rejtett önéletrajzot vagy regényt? Jó kis séta lesz ez a fikció erdejében, de ne számítsunk egzotikus, távoli korokban játszódó kalandokra.

Nem megyünk messzire sem időben, sem távolságban. A harmincas-negyvenes évek fasiszta Olaszországába csöppenünk, pontosabban egy baleset folytán amnéziát kapó milánói antikvárius foszlányos emlékeibe. Yambo arra ébred egy kórházban, hogy nem jut eszébe a neve, viszont hosszú sorokat idéz klasszikus irodalmi művekből. Memóriája papírból van: citálja az összes klasszikust, de olyan hétköznapi apróságok - mint például a felesége arca - nem rémlenek neki.

Olyan mániákus könyvembereknél, akik 45 ezer (!) kötetet őrizgetnek otthonukban - ilyen Eco is -, könnyen előfordulhat, hogy félni kezdenek attól, beragadnak hatalmas könyvtáruk fekete-fehér betűbörtönébe, és elveszítik kapcsolatukat a valódi világgal. "A kockázat, amellyel a hozzám hasonló emberek és én is játszunk" - magyarázta Eco egy vele készített interjúban - "hogy a világot csak idézeteken keresztül ismerjük." Mi a megoldás?

Ha a világot a könyvek közvetítik, keresni kell olyan könyveket, amelyek a régi emlékeket őrzik. Így kerül felesége biztatására Yambo gyermekkorának helyszínére, a régi solarai házba, amelynek padlása nem más, mint egy újabb hatalmas könyvtár - egy valóságos bábeli gyerekkönyvtár. Színes képregények, divatlapok, bádogskatulyák, olasz ponyvahősök, régi slágerek, fasiszta indulók és bélyegek összevisszaságában temetkezik el a hős, hogy azok legyenek a kulcsok bezárult emlékezetéhez.

Forrás: [origo]

Eco és a rejtélyek
Eco specialitása a kultúrhistóriai krimi. Története játszódjon akár egy középkori apátságban vagy a modern Párizsban, a rejtély nem hiányozhat. Eco az "esszékrimit" találta föl - ha már az esszéregényt Thomas Mann-nak adtuk. Képzeljük csak el, hogy a Berghof-szanatóriumban, ahol Hans Castorp kúráltatja magát, egy hidegvérű fojtogató bukkan fel a tüdőbetegek között. Ez lenne Umberto Eco, aki rejtélyek iránti vonzódását névadásával is jelezte: A rózsa nevé-nek nyomozója, Baskerville-i Vilmos vezetékneve Sherlock Holmes egy fontos esetének helyszínét idézi fel (A sátán kutyája).


Eco talán arra törekszik, hogy újraalkossa Proust nagyívű emlékezet-regényét, Az eltűnt idő nyomában-t, vagy Joyce Odüsszeusz-történetre épülő regényfolyamát, az Ulysses-t. Számos utalást találunk arra, hogy kedvenceinek saját, szubjektív változatát szerette volna megalkotni. A madelaine-süteményes jelenet ugyan némi torzuláson esik át, de felbukkan; a Loana királynő harmadik részének címe (Nostoi) pedig a trójai mondakör egy állítólagosan létező, de elveszett eposzára utal, amelyben az akháj hősök hazatérnek. (A nostos "hazatérés"-t jelent görögül.)

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK