Már Budapesten izzad a Rolling Stones

Vágólapra másolva!
Pénteki koncertje előtt már két nappal megérkezett a Rolling Stones Budapestre, ahol egészen biztosan forró hangulat várja majd Jaggeréket a Puskás Ferenc Stadionban. Zacskós víz lesz.
Vágólapra másolva!

A zenekar tagjai a Ferihegyi repülőtérről nem sokkal 17 óra után, külön-külön autóban érkeztek a Four Seasons Hotel Gresham Palace-hoz - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.

A Roosevelt téri szálloda elé nyolc-tíz autó gördült. Mick Jagger fekete, elsötétített ablakú Mercedesből szállt ki. A zenekart mintegy két tucat rajongó várta, noha a szervezők titokban tartották az együttes érkezésének idejét és szálláshelyét. Jagger és a zenekar több más tagja aláírásokat osztogatott, majd biztonsági embereik kíséretével bevonultak a hotelbe.

Az együttes pénteken este a Puskás Ferenc Stadionban lép színpadra, előzenekara az elmúlt másfél évtized egyik legnépszerűbb manchesteri rockzenekara, a Charlatans lesz. A Rolling Stones második alkalommal lép fel Budapesten, először 1995. augusztus 8-án játszott a magyar fővárosban.

A mostani világturné 2005 augusztusában indult Bostonból. A tavalyi észak-amerikai szakasz után kezdődött a Budapestet is érintő Bigger Bang európai turné.

A Rolling Stones pénteki koncertjén is hőség várható az előrejelzések szerint, ezért zacskós vizet és palackozott ásványvizet osztanak majd a Puskás Ferenc Stadionban, s a színpad két oldalán gumicsőből locsolják az elöl állókat - közölték a szervezők.

A nézők a stadion területére legfeljebb egy-egy félliteres palackban vihetnek be ivóvizet vagy üdítőt, a palackok kupakját a biztonsági őrök a bejáratnál levetetik - olvasható a Live Nation Hungary közleményében.

A küzdőtéri közönség számára 6 vízcsapot telepítenek. A szervezők 15 ezer műanyag poharat rendeltek, ezeket a csapok melletti asztalokra helyezik el. A lelátón ülők összesen körülbelül 150 csapból nyerhetnek vizet a kiépített illemhelyeken.

A Polgári Védelem 10 ezer zacskó lehűtött vizet és 4500 hűtött, palackozott ásványvizet oszt szét a küzdőtéren és a lelátókon. A színpad két oldalán egy-egy gumicsövet helyeznek el, szórófejjel. Igény szerint ezekkel locsolják az elöl álló nézőket, és segítik az ivóvízellátást. A koncert szervezője felhívta a figyelmet arra: azok, akik a küzdőtér elejére igyekeznek, számoljanak azzal, hogy a koncerten vizesek lehetnek.