Nagyágyú vagy ismeretlen - ki viszi idén a Nobel-díjat?

Október 11-én, csütörtökön délután egy órakor hirdeti ki a svéd akadémia, hogy kinek ítéli oda idén az irodalmi Nobel-díjat. A találgatás a "Nobel-hét"-nek nevezett időszak kedvenc időtöltése: különböző spekulációk látnak napvilágot, és internetes fogadóirodáknál lehet tétet tenni az esélyesekre. A svéd bizottság ugyan nem tesz közé semmiféle előzetes listát, minden találgatás a levegőben pufog, mégis néha betalál a tipp: tavaly éppen a díjat elnyerő Orhan Pamuk győzelmét jósolták a szakértők, ám ennek ellenkezőjére is bőven van példa, Elfriede Jelinek vagy Harold Pinter díja döbbenetet váltott ki az esélylatolgatókból. Természetesen mi is kivesszük a részünket a spekulációkból, következzék tehát a nem hivatalos "jelöltek" listája.

Philip Roth

Philip Roth
Évek óta a legesélyesebbek között emlegetik, természetesen most is itt van, ő kapja a brit online fogadóiroda, a Landbrokes legalacsonyabb oddsait, 7:2-t. Igazi vén róka ő, ez javára billenti a mérleget, mert sokan a tavalyi fiatal Pamuk után egy idősebb, befutott kolléga győzelmét jósolják. Ugyanez azonban az újbóli kiesés lehetőségét is magában hordozza: Roth már régen túljutott virágkorán, most megjelenő regényei már csak egy egykori klasszis gyenge utánérzései. Nagy regényei helyet csináltak neki a panteonban, minden kétséget kizáróan ő a Vonnegut és Updike fémjelezte korszak utáni évek irodalmi arszlánja.

Díjai oly számosak, hogy felsorolásuk szinte lehetetlen, a legrangosabb közöttük talán az 1997-ben megkapott Pulitzer-díj, de ezenkívül kétszer nyerte el a Nemzeti Könyvdíjat, háromszor a PEN Club Faulkner-díját. Ennél még többet jelent azonban, hogy Harold Bloom irodalomkritikus - aki A nyugati kánon című műve miatt az igazságosztó tekintélyét kapta meg a tengerentúlon - az egyik legnagyobb élő amerikai írónak nevezte.

Kritikusai szerint sikerének záloga, hogy úgy tud írni a legsúlyosabb témákról is - például hűség, család, házasság vagy éppen politika -, hogy közben iszonyú szexis tud maradni. Leghíresebb regénye, az 1969-es A Portnoy-kór egy korai Woody Allen-film könyv formában: komikus főhőse, Alexander Portnoy ügyvéd folyamatos monológjában egy Dr. Spielvogel nevű pszichológusnak mesél bizarr szexuális szokásairól, erotikus fantáziáiról és frusztrációiról. A filmrendezővel zsidó származása, pontosabban az ezzel való ironikus szemben állása is rokonítja. Ez a könyv hozta meg Roth számára a széles körű szakmai és közönségsikert, máig egyik legjelentősebb alkotásának tartják.

Roth a hetvenes évek végén kezdte írni Zuckerman-regényeit. A szintén író Nathan Zuckerman, a szerző alteregója öt, 1979 és 1986 között keletkezett regény hőse volt. Az ez után következő "amerikai trilógia" darabjai szintén kiemelkednek Roth-életműből: a Pulitzer-díjas Amerikai pasztorál a terrorizmus húrjait pengeti, a második kötet, a Kommunistához mentem feleségül pedig a II. világháború utáni Amerika görcsös kommunistaellenességét, a mccarthyzmus korszakát állítja pellengérre. 2000-ben írta meg a trilógia harmadik kötetét, a Szégyenfolt-ot, amely az Egyesült Államok kilencvenes évekbeli kisebbségpolitikájára reflektál.

Nicole Kidman és Anthony Hopkins az író Szégyenfolt című regényének adaptációjában

Ezek a témák talán kellően Amerika-kritikusak ahhoz, hogy a politikai üzeneteket is szívesen a díj mellé csomagoló bizottság elmerengjen Roth Nobel-díján. Ne feledjük, a három évvel ezelőtti Nobel-díjas író, Elfriede Jelinek megtiltotta darabjainak ausztriai színpadra állítását, mikor a Jörg Haider-féle Szabadságpárt 2000-ben kormányzati szerepet kapott, Harold Pinter nyíltan Bush-ellenes kijelentéseiről híresült el - például egyszer az amerikai elnököt Hitlerhez hasonlította. Olyan radikális békepárti volt, hogy 2001-ben még Milosevic jogszerű bírósági tárgyalásért is küzdött. A tavalyi győztes, Orhan Pamuk pedig a török állammal került összetűzésbe, amiért azt nyilatkozta, országának el kellene ismernie az örmény népirtást, végül a jogi atrocitásoktól csak nemzetközi írói összefogás menekítette meg.

Philip Roth azonban mostanra már inkább az Egyesült Államok író-mamutja, mintsem fürge és éles tollú kritikusa, ráadásul utolsó regényei - a 2006-os Everyman és a 2007-es Exit Ghost - már nem váltotta be igazán a hozzá fűzött vérmes reményeket. Van, akinek titkos "értesülései" szerint az Akadémia már csak azért sem szereti az írót, mert az utolsó regényében csúnyán elbánt egy korábbi Nobel-díjassal, Toni Morrisonnal, és a svéd bizottság nem szereti a kritikát.

Ellene szól az is, hogy merészen erotikus szövegei olykor már a pornográfia határát súrolják, hangsúlyozottan férfi-központű ("fallocentrikus") nézőpontja miatt a feministák sem látnák szívesen díjazottként. Ráadásul világszerte elismert író, miközben az irodalmi Nobel-díjat köztudottan inkább olyan szerzőknek ítélik oda, akik - bár munkásságuk alapján megérdemelnék - nem túl széles körben olvasottak. A díjjal járó presztízs hatására a korábban háttérbe szorult írók is a figyelem középpontjába kerülnek, a Nobel-díj odaítélésének egyfajta bevallottan népszerűsítő célja is van.

A spekulálók azt mondják, hogy ha tavaly olyan író győzött, akinek díját előre lehetett sejteni, akkor most a bizottság nagy eséllyel egy teljesen ismeretlen - de legalábbis nem várt - nevet fog előhúzni a kalapból. Mi is erre tippelünk - de vajon ki lesz az?