Avril Lavigne, Muse és a francia Justice vihették haza a tegnap este megrendezett MTV European Music Awards elismerései közül a legtöbbet, közülük Lavigne fel is lépett a gálán. Végre hazai díjazottunk is volt, a legelső regionális MTV-díjat Ákos érdemelte ki. A show legnagyobb meglepetésének Amy Winehouse feltűnése számított, aki az utolsó pillanatban csatlakozott a fellépő művészek táborához.
Tegnap este a müncheni Olympia Halléban rendezték meg a Music Television európai szekciójának díjkiosztóját, az MTV European Music Awardsot.
Az immár tizennegyedik éve megrendezett gálán az amerikai nagytestvértől eltérően a közönség jutalmazza meg az elmúlt esztendő legjobb produkcióit. Idén a korábbi évekhez képest is interaktívabb módon szólhatott bele a nagyérdemű a díjak odaítélésében, internetes és mobilos szavazással dőlt el ki viheti haza az MTV EMA-kat. A szervezők információ szerint közel 50 millió voksot adtak le a nézők az elmúlt hetek során kedvenceikre. A díjazottak sora sok szempontból követte a papírformát, bár Európa láthatóan a rockosabb műfajnak szavazott több bizalmat.
A legtöbb díjjal a női előadók közül Avril Lavigne térhetett haza, aki a 2007-es év legjobb szóló előadója lett, valamint a Girlfriend-et választották meg az év dalának. Hasonlóan több kategóriában lett nyertes a Muse, amely a legjobb élő produkció és egy regionális díj, a legjobb brit előadónak járó elismerés gazdái lehetett. Szintén kétszeres győztesként távozott a francia Justice is. A 30 Seconds To Mars kapta a rock kategória díját, 2007 legjobb zenekarának a Linkin Parkot, a legjobb albumnak Nelly Furtado Loose címűlemezét választották, Rihanna az urban műfaj legjobbja lett, a New Sounds of Europe (Európa Új Hangjai) kategóriában pedig Észtország képviselője, a Bedwetters győzedelmeskedett.
A Snoop Dogg által celebrált est ezúttal botránymentesre sikeredett, amiről persze a szervezők előre gondoskodtak, Britney Spearst ugyanis már napokkal ezelőtt "kitiltották" a rendezvényről. De meglepetésre így is gyúrtak a szervezők, az állandó drogproblémákkal küszködő Amy Winehouse megjelenésére szinte már senki nem számított, így a fellépők hivatalos listájában sem volt megtalálható az utolsó percig. Amy - ha nem is a legjobb formájában - , de színpadra lépett zenekarával, sőt egy díjjal gazdagabban távozhatott. Rajta kívül a Foo Fighters, Avril Lavigne, az európai tinikedvenc Tokio Hotel és Mika fellépései színesítették az eseményt.
Hazánk a Music Television történetében idén elsőként volt érintett a díjazás szempontjából. Az október 1-jén elstartoló magyar MTV is adhatott át regionális elismerést. A szakmai újságírók, rádiós és televíziós szakemberek által kiválasztott ötös fogatból - mely az elmúlt év legjobb hazai kiadványai/ előadói közül került ki- , a nézők dönthették el SMS szavazás útján, hogy ki kapja A legjobb magyar előadónak járó díjat. Az Ákos, The Moog, Neo, Heaven Street Seven, The Idoru ötösből Ákost választotta a hazai közönség az év legjobb magyar előadójának. Ákos ezzel idén már a harmadik elismerését zsebelhette be, hiszen év elején a Még közelebb albuma nyerte el az év rockalbumának járó díjat a Fonogram-díjkiosztón, nyáron a VIVA COMET-gömbjét harmadjára vihette haza, ezúttal mint az év férfi énekese, most pedig MTV regionális díjának lett tulajdonosa.
A győztesek teljes listája itt tekinthető meg.
[origo]
Tragédiák karaokéval a World Press Photón
A World Press Photo több mint félévszázados története sok ikonikus és háborús képet adott a popkultúrának, ebbe a sorba illeszkednek az idei díjazottak is. A Néprajzi ...
Tragédiák karaokéval a World Press Photón
A World Press Photo több mint félévszázados története sok ikonikus és háborús képet adott a popkultúrának, ebbe a sorba illeszkednek az idei díjazottak is. A Néprajzi ...
Tragédiák karaokéval a World Press Photón
A World Press Photo több mint félévszázados története sok ikonikus és háborús képet adott a popkultúrának, ebbe a sorba illeszkednek az idei díjazottak is. A Néprajzi ...
Beveszik-e Bécset a Nyolcak?
Bécs egyik legismertebb kiállítóhelyén, a Kunstforumban nyílt több mint százdarabos válogatás a Nyolcak munkáiból. A csoport, amelyet néhány éve még a magyarok többsége ...
Ági és Viktor élesben
Rodolf Hervé francia fotós 1989-ben érkezett Budapestre, és a rendszerváltás hangulata annyira magával ragadta, hogy évekig a fővárosban maradt. Ahová csak eljutott, ...
Cézanne, Banksy és a többiek
Az ősz a nagyüzemi művelődés évszaka, lesz mit nézni a szeptemberben induló múzeumi szezonban is. Banksy, a street art arctalan sztárja iránt már most óriási az ...
Mindenki látni akarja a Bundás Krisztust
Egy jó szándékú restaurátorasszony által eltorzított Krisztus turistalátványosság lett Spanyolországban, a Bundás Majomból internetes mém lett, és eddig 18 ezren írták ...
Aki megrepesztette a kínai diktatúra falát
Aj Vej-vej kínai művész a kortárs képzőművészet egyik legnagyobb kedvence, márciusban mégis bebörtönözték, jelenleg nem hagyhatja el Pekinget. Bár munkája igencsak ...
Egy csapdába esett lord és gyilkosság kísérte a nászajándék útját
A ma Seuso-kincs néven ismert római kori leletegyüttes története gyilkossággal kezdődött, több mint 30 évvel ezelőtti előkerülése egy újabb rejtélyes halálesetet hozott, ...
Aczél György kicsit morgolódott
Kovalovszky Márta művészettörténész és elefántgyűjtő a hatvanas években pezsgő szellemi központtá alakította a székesfehérvári Szent István Király Múzeumot. Az ott ...
Már óvodás koromban szerettem mutogatni a cuccaimat
Óriásszobrokat készít falécekből, ezek közül néhány az állatkertben is megtalálható. A Szigeten öt munkája is kint van: lován többtucatnyi embertömeg hintázik egyszerre; ...
Kevés pénzből, de ébredezik Maribor
A tervezett költségvetés tizedéből, de megteremtették Európa Kulturális Fővárosát a szlovéniai Mariborban. Kultúrközpontok, galériák vagy aréna nem épült ugyan, de ez ...
Szívd fel a paprikát!
Óriási piros- és zöldpaprika díszíti a Műcsarnok oszlopcsarnokát: a Mi a magyar? A nemzeti önazonosság a kortárs képzőművészetben című kiállítás szervezői ezzel nem ...
A második legjobb munka az országban
A hatvanas és a hetvenes évek az egyedi film- és reklámplakátok utolsó aranykora volt Magyarországon, ennek ellenére az akkor készült remekművek többsége az utcák ...
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Vujity Tvrtkón keresztül üzent Szebeni
A káromkodás miatt az MTVA-tól elbocsátott híradós búcsúlevelét megírta.
Miniszoknyás forradalom
Volt idő, amikor a francia popcsajokat utánozta a fél világ. A tíz legjobb elfeledett yéyé énekesnő.