Hallgasd meg a Daft Punk új koncertlemezét!

Vágólapra másolva!
A két francia szobazseni lehet, hogy csak robotmaszkban hajlandó fellépni, de az Alive 2007 című koncertlemezük programját összeállítva nem tagadhatják le, hogy nagyon is emberi szívvel vannak megáldva. A lemezen ugyanis ott van az összes régi sláger, igazi élő best of-gyűjtemény, mely nemegyszer jobban hangzik, mint a számok stúdióverziója. Hallgasd meg a Daft Punk  Alive 2007 című koncertlemezét szombat déltől az [origo]-n!
Vágólapra másolva!

Az elmúlt tíz év nemzetközi szinten legsikeresebb francia előadója egyértelműen a Daft Punk robotduó, amely ugyan nem jelentet meg minden évben új albumot (egész pontosan eddig hármat sikerült kipréselniük magukból az androidoknak), mégis a legkeresettebb előadók közé tartozik a mai napig.

Thomas Bangalter és Guy-Manuel de Homem-Christo persze nemcsak a francia popzene szempontjából fontos, hanem az egyetemes elektronikus popzene egyik legfontosabb formációját is alkotják. A Daft Punk épp időben érkezett, hogy még kivegye a részét a kilencvenes évek techno-robbanásából, ám sok mással ellentétben Bangalteréknek sikerült átmenteniük magukat a 21. századba is, nem utolsósorban popérzékenységüknek is köszönhetően. Beépítették zenéjükbe a szintipopot és a klasszikus diszkót (ennek látványos jele a Discovery lemez 2001-ben), majd visszanyúltak a rockhoz az eddigi utolsó, Human After All című lemezükön. Mindezeket úgy, hogy közben a duó védjegyszerű "french house" hangzása megmaradt, csak mindig a trendeknek megfelelően csiszolódott.

A Daft Punk annak ellenére, hogy döntően stúdióban összekotyvasztott, elektronikus műfajban utazik, mindig is nagy súlyt fektetett az élő fellépésekre is, és most, a koncertipar jelentős fellendülése idején minden addiginál komolyabb show-val lepték meg a fellépéseikre kíváncsi tömegeket.

A duó csaknem tíz év után játszott újra Amerikában tavaly, idén pedig világ körüli turnéra vitte a színpadképet alkotó óriási piramisrendszert. A turnét Alive 2007-re keresztelték, és ennek keretében a Daft Punk szinte az összes komolyabb nyári fesztivált is végigjárta, ám leginkább mégiscsak a párizsi koncertjüket várták, melyet június 14-én tartottak.

Ennek az anyaga jelent most meg lemezen, éppen tíz évvel az első Daft Punk-koncertlemez, az Alive 1997 után. Nem volt könnyű dolga a duónak, amikor azt a kiadványt szerette volna überelni, hiszen az Alive 1997 sokak szerint a legjobb koncertlemez, amit az elektronikus szcéna valaha is kitermelt magából.

Persze az Alive 2007-nek megvan az az előnye, hogy elődjével szemben nemcsak az első album, hanem a teljes eddigi Daft Punk-életműből szemezgethet. És lehet, hogy Bangalter és Homem-Christo képtelen robotmaszk nélkül mutatkozni a nyilvánosság előtt, azért nagyon is emberi szív dobog a fém alatt, hiszen nem szórakoztak a közönséggel, hanem minden slágert megkaptak a rajongók, amit csak szerettek volna. Egy igazi greatest hits-koncert tehát, kezdve a Robot Rock-kal, amely sokkal jobban szólal meg itt, mint a lemezen.

Ez az, ami talán az Alive 2007 legnagyobb erénye, nevezetesen, hogy a Human After All vegyes fogadtatást kapott számait némiképp módosított verzióban rakták össze újra, és nem egy közülük tényleg meggyőzőbb. "Amikor a Human After All megjelent, sok volt a negatív visszhang, mely szerint túl repetitív a zene, semmi új nincs benne, és hogy a Daft Punk régen mennyivel jobb volt" - mondta az együttes menedzsere, Pedro Winter. "Aztán amikor újra hallották őket élőben, megtámogatva a fény show-val, mindenki elhallgatott. Többen elnézést kértek az elhamarkodott bírálat miatt, az élő show mindent megváltoztatott."

Persze nemcsak az új számok kapnak némiképp új körítést, mindegyik kicsit új formában hallható, az egymás után mixelt slágerek között a közönségnek szusszanásnyi idő nem jut pihenésre, emiatt azonban a közönségzajok alapján nem sokan lehettek, akik panaszkodtak volna.

Az Alive 2007 egyébként egylemezes és duplalemezes, deluxe-nak nevezett formában is beszerezhető. Mindkét verzióhoz tartozik egy 50 oldalas digitális "könyv". A párizsi koncertről huszonhét szám került fel a lemezre, a kiegészítő korong további öt dalt és a Harder, Better, Faster, Stronger klipjét is tartalmazza.