7. Nemzetközi Cirkuszfesztivál - a cikitől a profiig, artisták és bohócok nagyító alatt

2008.01.29. 18:43

A Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál tizenkét esztendeje, 1996-ban született, s azóta minden második évben megrendezésre kerül: idén január 24. és 28. között, immár hetedik alkalommal léptek porondra a világ cirkuszművészei Budapesten. A teljesítmény hullámzó; az igazán látványos, profin felépített fesztiválszámok mellett akadtak egészen jellegtelen, sőt: kissé zavarbaejtően semmitmondó produkciók is. Ezek között szemezgetünk most, a teljesség igénye nélkül. 

Történetmesélés, dráma és komikum?

A B műsor első felvonásának legütősebb vendégművésze az Ukrajnából érkezett Dima Shine, akit később a zsűri ezüst fokozattal jutalmazott. A kézegyensúlyozó-tornász fiatalember nem csak bravúros, szinte már a fizika törvényeinek ellentmondó gyakorlatokat mutat be korláton, de egyúttal megkísérli azt is, ami a cirkuszi mutatványok elvárásain túlmutat: tartalmat, mondanivalót csempész az attrakció mögé. Ahogyan a rúd körül mozog csonttalannak tűnő, szuperhajlékony testével, mintha a saját művészi hitvallását vetkőztetné meztelenre a néző előtt: merjek-e vagy sem? megmutassam-e magamat vagy sem? vállaljam-e vagy sem? - És szerencsére meri, megmutatja és vállalja, hiszen valóban erre született.

A svájci diabolószám, a Tr'espace szintén csempész némi sztorizós, történetmesélős fílinget produkciójába: a színpadon harmonikusan mozgó, diszharmóniába hajló zsonglőrmutatványokkal operáló férfi és nő valójában két ember szerelmi kapcsolatáról mesél, a szeretőről és a szeretettről, akik állandó harcban állnak egymással, mégis: a másik nélkül létezni képtelenek.  

Kiábrándítóan üres ehhez képest az est egyetlen magyar produkciója: a Mr. és Mrs. Dittmar XXL vígjáték névre hallható produkciója esetében a komikum fő forrása, hogy egy aprócska férfiemberrel játszadozik egy valószínűtlenül nagyra nőtt asszonyság. Ez önmagában véve nem is lenne baj, csakhogy itt végig ez az egyetlen humorforrás áll rendelkezésünkre, így nyolc-tíz perc után kissé elpilled az ember az ismétlődő poénsablonok egyre fogyatkozó özönében. Közép-Európában persze mulatságos elképzelni, hogy egy méretes hölgy erőszakkal magáévá tesz egy riadt úriembert, az amerikai zsűritagok viszont minden bizonnyal kissé megbotránkoznak az emberi jogokat alaposan nyirbáló, sikamlós témán. Összességében véve nem teljesen vállalhatatlan a produkció, ám egy rövidebb, koncentráltabb, profánabb elemekkel csínján bánó show talán szélesebb közönség körében aratna töretlen sikert.       

Állatszám és bohócok - zavaró és profi produkciók

Nesterov kutyaszáma kicsit kínos: kiskutya és nagykutya (hátán egy riadt cirmossal) futja körbe a színpadot, de bizony még a kevésbé gyakorlott, kezdő cirkuszlátogató is sok ilyet látott már vidéki vándorcirkuszok porondjain, s ezen a tényen még a kedves kisállatok bája sem változtat. Azt mondják, az elkövetkezendő években sok hasonló műsorszámra számíthat a nagyérdemű, hiszen a legszigorúbb uniós állatvédelmi rendelet értelemében Európában már csak háziállatokkal dolgozhat a cirkusz. A tigris, az elefánt, az oroszlán és a többi félelmetes vadállat kiszorul a porondról, ami cseppet sem tesz jót a kontinens cirkuszhagyományainak, ahol a nézőközönség színe-java kimondottan az állatszámokért váltott jegyet. (Más kérdés, hogy egy ilyen közegben persze még a szokásosnál is komolyabb figyelmet illene fordítani arra, hogy a megmaradó állatszámok legalább színvonalasak legyenek.)

Forrás: [origo]

"Ilyet már láttunk eleget" - gondolták a csecsemők a nézőtéren

Az A műsor komikusa, az amerikai Rob Torres vérbeli szórakoztató, egyénisége, mozgása és közönségérzékenysége páratlan... ezzel szemben a B műsor bohócai aligha képesek méltósággal átugrani a lécet. A moszkvai nagycirkuszból importált Starikov és Kotov kissé jellegtelen produkcióval lép a nagyérdemű elé: hosszú, döcögős, igazi poénok vagy kunsztok nélkül. Kontaktus a közönséggel? Egy-két fáradt próbálkozást leszámítva alig viszik bele a népeket a játékba, holott a bohóc egyik fő feladata pontosan az aktív szórakoztatás lenne. Biztos tud Starikov és Kotov ettől többet is, egy teljes estét kitöltő programjuk viszont (még) nincs, ez fix.      

Akrobaták és levegőakrobaták Kínából

Kína repülő pókjai (vagyis a Flying Spiders) hazájuk ügyességre, mozgáskultúrára épülő hagyományait viszi tovább, lengő trapézokon ugrálnak, szinte repülnek a térben. Produkciójuk látványos, bár nem épp szimmetrikus: a színpadkép néhol szétesik, mintha névsor szerint mozognának a művészek. A legmeredekebb, fő attrakciónak is nevezhető műsorszám nem sikerül: az aprócska artistalány háromszor is lepottyan a magasból az őt biztosító hálóra, mindahányszor felpattan, és újra nekiugrik a kihívásnak - az elszántság azonban nem elég ehhez a műsorszámhoz. Méltatlankodhatnák, de voltaképpen pont ez az esetlegesség az élő cirkusz lényege: közvetlen közelről látni, ahogy a művész hibázik - mint minden ember - mégsem rándul arcizma sem, és habozás nélkül folytatja, amire hivatott.

A Pekingi Akrobata Csoport viszont vérprofi, hibátlanul viszik véghez produkciójukat: egymásra kapaszkodva, szoborszerű pózokba merevedve egyensúlyoznak a magasban görgőiken, hihetetlen koncentrációs képességről és ügyességről tanúbizonyosságot téve. A közönség álló vastapssal jutalmazza a tökéletes műsorszámot, s talán nem véletlen, hogy a nemzetközi szakértőkből álló zsűri a pekingi gárdának adja a fesztivál arany fokozatát. 

Fotó: Hirling Bálint

Szinte megállt a levegő a nézőtéren, mikor a pekingi csapat produkciója tetőzött

 

KAPCSOLÓDÓ CIKK