Végül mégis négy zenekar lép fel február 18-án, a Mission búcsúturnéjának budapesti állomásán: a britek, a Dead Guitars és a szegedi Variola mellé a hazai dark hős, Mátyás Attila csatlakozik saját zenekarával.

Mátyás Attila 2006-ban a Guns 'N Roses előtt (Budapest Sportaréna) a Sex Action tagjaként, a The Cult előtt pedig (Volt Fesztivál) az F.O. System frontembereként lépett színpadra. Ezúttal egy újabb legendás előadó, Wayne Hussey és a Mission vendégeként lép színpadra az A38 hajón, méghozzá a bő másfél éve a jelenlegi felállásban játszó zenekarával, amelyben Attila mellett Bense Sándor basszusgitáros és Koltay Tamás dobos szerepel.
A koncert apropója Matyi nemrég megjelent új albuma, a Mélyen. A dalokat és a szövegeket Matyi írta, de a hangzást és az új repertoárt már közösen alakították ki, és az új lemez gyökeresen más (azaz: ismét jóval keményebb és karcosabb) lett, mint az első szólólemez, a 2001-ben megjelent a "Föld és az Ég". Az elsőként elkészült, Túl közel című darab videóklipjét naponta többször játssza a Music Television és több mint tizenötezerszer tekintették meg különféle videómegosztó oldalakon.
Az album 2008. január 21-én jelent meg, erősen limitált példányszámban - csak gyűjtőknek szánt - sorszámozott, egyedileg dedikált CD-n. Emellett a Mélyen egyike azon kevés lemezeknek, melyet a zenészek saját kezűleg tettek ingyenesen elérhetővé mindenki számára, hiszen a dalokat szabadon letölthetjük csúcsminőségű .mp3, .flac és .wav formátumokban, egyenesen az előadóművész honlapjáról. Matyi egyébként éppen egy hete az Origo vendégszobában elmondta, hogy egy hét alatt már több mint kétezren töltötték le a teljes albumot.
A február 18-ai est főhőse, a The Mission 1986-ban alakult, és a korszak egyik sikercsapata volt: szinte ontotta magából az azonnal klasszikussá vált albumokat, melyekből összesen hárommillió példány fogyott, és 12 daluk jutott fel a slágerlisták csúcsára. A Mission a Cure-on, Sisters of Mercyn, Fields of Nephilimen edződött nemzedék kedvencévé vált, és a korszak egyik legfantasztikusabb koncertzenekarának számított: 1988-ban egymás után hét teltházas fellépésük volt a londoni Astoriában, 1990-es budapesti szereplésükre pedig több ezer magyar rajongó volt kíváncsi az egykori Budapest Sportcsarnokban, csakúgy mint pár éve a Sziget Fesztiválon.

Az A38-as koncert két további fellépője a Dead Guitars valamint a Variola zenekarok lesznek. A koncertre szóló jegyek korlátozott számban még kaphatók országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, valamint a www.ticketportal.hu weboldalon, ahol otthoni jegynyomtatást is választhatunk.
2008. február 18., hétfő 19.00 (Budapest, A38 hajó)
The Mission, Dead Guitars, Mátyás Attila Band, Variola koncertek
Belépő: 5000 Ft
[origo]
Sportosban erős Orbán ruhatára, de lazaságban gyenge
Bőrkabátban bukkant fel a múlt héten egy hajléktalanszállón Orbán Viktor, ami ritkán látott húzás tőle. Bár általában öltönyt hord, van egy kedvenc hátizsákja és szereti ...
Sportosban erős Orbán ruhatára, de lazaságban gyenge
Bőrkabátban bukkant fel a múlt héten egy hajléktalanszállón Orbán Viktor, ami ritkán látott húzás tőle. Bár általában öltönyt hord, van egy kedvenc hátizsákja és szereti ...
Sportosban erős Orbán ruhatára, de lazaságban gyenge
Bőrkabátban bukkant fel a múlt héten egy hajléktalanszállón Orbán Viktor, ami ritkán látott húzás tőle. Bár általában öltönyt hord, van egy kedvenc hátizsákja és szereti ...
Zebra vagy ló volt Teleki?
Teleki László a reformkor független és elvhű politikusa volt, akinek 1861-es öngyilkossága után elszaporodtak a halálát övező összeesküvés-elméletek. A Nemzeti Múzeumban ...
Fischer Iván: A karmester a diktátor szimbóluma
Fischer Iván úgy érzi, karmesterként mindent elért az életben. Az [origo]-nak elmondta, miért nem csökken soha a komolyzene közönsége, illetve hogyan hajthat valakit a ...
Főzésre és hideg ellen is jó az olcsó magyar hokedli
A túlélést segítené a fagyokban a Kálha, amelyen ülni és főzni egyaránt lehet, éjjel pedig megóvhatja a kihűléstől a tulajdonosát. Toronyi Péter találmánya még nem ...
Bryn Terfel: Mindig a rosszfiúkat tapsolják meg
Bryn Terfel, a világ egyik legismertebb basszbaritonja három üveg sörrel indította Rosszfiúk című áriaestjét szombat este a Művészetek Palotájában. Az [origo]-nak adott ...
A csótány istenné válik
Kiss Miklós a világ legnagyobb presztízsű kiállítótereibe csempészett be aranycsótányokat. Akcióit aprólékosan dolgozza ki, de így is volt olyan biztonsági rendszer, ...
Így lesz Akvárium a Gödörből
Nemcsak a neve változik meg, a belseje is átalakul a Gödör Klubnak: helyet cserél a ruhatár, a pult és a nézőtér; új irányba néz majd a vécéajtó és külön terme lesz a ...
A néző odacsap a színésznek - horrorszínház Budapesten
Korábban kitiltották Siófokról annak az interaktív horrorszínháznak az elődjét, amelyben rémisztő alakok terelik és késztetik feladatok megoldására a látogatót ...
Az állam az aranyhalat látja - interjú a Ludwig Múzeum távozó kurátorával
Szakmája egyik csúcsának számít, hogy a Ludwig Múzeum kurátoraként dolgozik, Oltai Kata mégis otthagyja közalkalmazotti állását, és visszatér a magánszférába. Sajnálja, ...
Lennon péniszmadara Szegeden
John Lennon eleinte unalmában rajzolgatott bizarr lényeket lemezcégének levélpapírjára, később már a rendőrség kobozta el egy pornográf művét, a Szegeden nyílt, rajzait, ...
Minden napra egy szuperprodukció - [origo]-s díjeső a harmincadik Sajtófotón
Két nagydíjat, hat kategóriadíjat és két különdíjat nyert az [origo] két fotósa, Pályi Zsófia és Hajdú D. András a 30. Magyar Sajtófotó pályázaton, amelyen ez volt az ...
Múzeumban végzi a Márta-féle Új Színház
Az Új Színház február elején búcsúzó igazgatója szerint márciustól a jelenlegi repertoár egyetlen előadása sem marad színpadon. Két színész és a társulat néhány tagja ...
Kerekes Vica lelkes szexpartner (18+)
A cseheknél több mint egymillióan látták a filmjét, íme a legizgalmasabb rész.
Öt percig sem tartott a Való Világ küzdelme
A védettséget jelentő lila kendőt olyan szerezte meg, akinek nagyon kellett.
Atomháború a teniszpályán
Szétvert nappaliban gör- deszkáznak a Blink-182 haverjai, a Justice megint trükkös, videoklip-szemle.