Stomp: Tapogatjuk a tárgyakat, miből lehet zenét előcsalni...

Műanyag cső, partvis, öngyújtó, kukatető, kosárlabda és karosszék - nem kimondottan azok a tárgyak, amikkel hatalmas koncerttermek színpadán találkozik az ember. De nem is csupán koncertről van szó a Stomp esetében: az 1991-ben alakult, eredetileg brit formáció a zenét és a táncot vegyíti komplex, történetmesélős színházi elemekkel. Mindezt szavak nélkül, művészi koncepcióba ágyazott hangokkal és expresszív testbeszéddel. A csapat két tagjával, Lucy Diyon-nal és Jubal Carbon-nal Budapesten beszélgettünk.

A szálloda halljában ülnek, mosolyogva üdvözölnek és már a második kérdésnél egészen feloldódnak. Élénk gesztikulációval, lelkesen mesélnek a csapat fellépéseiről, a szereplőválogatásról, a próbákról és a persze a zenéhez-mozgáshoz fűződő viszonyukról. 

Április 1. és 6. között újra Magyarországon lép fel a Stomp. Hihetetlenül energikus, laza a csapat színpadi show-ja. Mennyi ebből a szigorú koreográfia, és mennyi az improvizáció?
Jubal: Olyan 60-40 százalék az arány, bár erre nincs szabály. Minden nap két-három órát próbálunk, a pontosság már csak azért is fontos, mert a figyelmetlenség balesetet okozhat. Mindenki pontosan ismeri a forgatókönyvet; tudjuk, mit kell tennünk a színpadon - az viszont, hogy az adott cselekménypontig hogyan jutunk el, tőlünk függ...
Lucy: ...és előadásról előadásra változik. Nincs két egyforma show.

Amikor a csapat új produkcióval készül, a színpadi koncepcióhoz keresnek megfelelő karaktereket vagy az aktuális, aktív tagok hoznak létre egy új show-t?
Lucy: Is-is. Általában az alapítók feldobják a témát, és már pontosan tudják, milyen karakterekre, képességekre van szükség a megvalósításhoz. Hogy ilyenkor az éppen aktuális felállásra gondolnak-e? Persze, előfordul, hogy egy-egy próba alkalmával valaki hoz egy jó ötletet, elkezdünk improvizálni, és ez ihletet ad Luke-nak vagy Steve-nek (az alapítók - szerk.), és később színpadi történet lesz belőle... amihez adott esetben új arcok is kellenek.
Jubal: Senki sem sértődik meg, ha egy adott showhoz épp nem őt hívják. Én például a legutóbbi magyarországi előadásban nem szerepeltem, az az előttiben viszont igen.

Ki végzi ilyenkor a szereplőválogatást?
Jubal: A casting ma is az alapítók dolga. Ők döntik el, kik kerülnek be a csapatba, mi pedig igyekszünk legjobb tudásunk szerint együtt dolgozni velük. Minden évben van egy-két válogatás, én például három fordulós meghallgatáson vettem részt, és csak a harmadik szetnél találkoztam a teljes akkori legénységgel. Jó volt, egyszerűen csak improvizálnom kellett, és valahogy rögtön működött a dolog kémiája...
Lucy: Nincs okunk panaszra, tényleg mindig jó csapat jön össze. A színpadon kiegészítjük egymást, de az életben is jó barátok vagyunk. A színpadi show-k között együtt lógunk, elmegyünk ide-oda.

Komolyan marad idő erre? A legtöbb előadó arról panaszkodik, egy turnén semmi idejük nem marad városnézésre, szórakozásra.
Lucy: Muszáj pihenni, és én úgy gondolom, az embernek arra van ideje, amire szeretné. A menedzsment mindig igyekszik úgy intézni, hogy el tudjunk menni kicsit korzózni a városban, esetleg beülni valaha...
Jubal: ...vagy éppen csak bulizni egyet a szállodában. 
Lucy: Idén talán városnézés is lesz. Szükség van az új hatásokra. Minden ország más és más.

Eltér az emberek reakciója a show-ra a különböző országokban?
Lucy: Nem!
Jubal: Igen!
Lucy: Mivel a Stomp szavak nélkül ad elő emberi történeteket és közvetít érzelmeket, teljesen mindegy, milyen korú, vallású vagy éppen anyanyelvű a befogadó. Nem egy bizonyos csoportnak szól az előadás, hanem minden embernek, aki érzi a zenét, a ritmust és nyitott a többi emberre maga körül. 
Jubal: Persze, Lucynak abszolút igaza van, de ha sokat utazol, azért látod az apró különbségeket. Portugáliában például egészen őrült közönség van... a spanyol show végén páran csatlakoztak is a zajcsináláshoz, egészen ügyesen... később hallottuk, hogy léteznek kint olyan csoportok, akik tudatosan tanulnak mindenféle hangszer nélkül zenélni, ez egyfajta hagyomány náluk. Ha jól tudom, a kelet-közép európai cigányság egy része is fogékony a zenei zajkeltés művészetére.
Lucy: London viszont rizikós terep, hiába vagyunk eredetileg brit csapat.

Senki sem lehet próféta a saját hazájában.
Lucy: Nem is csak az, a brit nagyvárosok közönsége valahogy... el van kényeztetve. Minden nap látnak jó színházi előadásokat, nagyszabású koncerteket, így aztán hajlamosak eltunyulni szellemileg.  Igazság szerint a londoni fellépésektől mindig tartunk egy kicsit... szerencsére paradicsomot és füttyöt még nem kaptunk, sőt.

Úgy tudom, a tagok is a legkülönfélébb háttérből és kultúrából érkeznek.
Lucy: Persze! Ez egy nyitott banda, bárki jöhet. A világ minden részéről érkeznek Stomp-tagok, a Karib-tengertől Dél Amerikán át az összes Európai országig. Abszolút jót tesz a produkciónak, hogy ilyen sokfelől jöttünk.  Játszott már velünk volt utcazenész, divattervező, szakácsmester és tánctanár is... minden karakterre szükség van!

Szóval ha valaki úgy érzi a magyar rajongók közül, szeretne Stomp-tag lenni, jelentkezzen bátran? Komolyra fordítva a szót: mi kell ahhoz, hogy valaki sikeres legyen ebben a műfajban?
Jubal: Jöhet bárki, persze! Oké, szükség van a jó ritmusérzékre, egyéniségre és a csapatszellemre. Nem árt, ha jó a hallásod, jól mozogsz és jó kondiban vagy - de igazából eltart egy ideig, míg a "stompolás" képességét kifejleszted magadban.  Ehhez kell a napi több óra gyakorlás.
Lucy: Aztán egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy tapogatjuk a tárgyakat, miből lehetne zenét előcsalni... Ha új helyen vagyok, mindig szétnézek, mi szólna jól a színpadon.  Ez az asztalterítő például, meg a rongyok általában, nem alkalmasak zenélésre... ez a kép itt a falon viszont... (megkopogtatja, elneveti magát) ... na, ez már egész jó.
Jubal: De komolyan, még egy öngyújtónak is megvan a maga szerepe, hangulata az előadáson. A sercegése egy jól hangosított teremben azt jelzi, most csend legyen, figyelni kell, valami drámai következik. Ezek a mindennapi tárgyak, amik körülvesznek bennünket. A zene és a mozdulat is az élet része: csakúgy, mint ezek a tárgyak. Ha egy szóban kellene összefoglalnom a Stomp lényegét, talán pontosan az lenne: az élet. Igen, az élet, ahogy a nap minden percében megéljük azt. Nincs ebben semmi ördöngősség. 

 

Stomp (Back to Hungary - Tour 2008), Papp László Budapest Sportaréna (XIV., Stefánia út 2.)

2008. április 1-6.
Jegyár: 7.500-19.000 Ft