A Bigger Bang-turnén filmezett Shine a Light című koncert dokumentumfilmet Amerikában rekordszámú, 93 IMAX mozi tűzi műsorára, de emellett a hagyományos filmszínházakat sem hagyják ki, ott is látható lesz az alkotás.
A napokban debütál az amerikai filmes közönség előtt a Rolling Stones A Bigger Bang turnéján készült Shine A Light címre keresztelt koncert-dokumentumfilmje. A rendezői feladatokra nem más, mint az Oscar-díjas Martin Scorsese vállalkozott, aki eredetileg egy jóval intimebb hangvételű anyagot akart készíteni a Stoneséknak, amiből aztán egy IMAX ("maximális képhatású") mozikra szabott egész estés alkotás lett. A filmet csak az Egyesült Államokban rekordszámú mozi, azaz 93 IMAX mozi és 250 hagyományos filmszínház tűzi műsorára.
"Elég grandiózus lesz. Az ötletelések közepette Marty úgy döntött, hogy kifejezetten kis mozikba illő alkotást készít. Amiből aztán valami teljesen más lett ezzel az IMAX megoldással. De azt hiszem, mindkét verziójával elégedettek vagyunk" - mondta a frontember, Mick Jagger.
A koncertfilmet eredetileg 2006-ban forgatták le, az A Bigger Bang turné során egy exkluzív zártabb körű bulit adott a csapat a New York-i Beacon Theatre-ben. Ez lesz a banda első olyan koncertfilmje, ami nem egy óriási arénában vagy több százezres tömeg előtt készült.
"Szerettem volna egy kisebb színpadon megörökíteni a zenekart. Sokkal személyesebben bemutatni, ahogy együtt játszanak, ahogy egymásra hangolódik ez a négy figura. Úgy gondolom, hogy ez azért mindenkinek érdekesebb lehet" - nyilatkozta a neves rendező a film sajtótájékoztatóján.
Scorsese egyébként nem először készült koncertfilmet. Filmes karrierje pont az 1970-es Woodstockról készült alkotással indult, ahol szerkesztőként munkálkodott, a műfajban pedig állítható, hogy az egyik legjobb darab, az 1978-as The Last Waltz fűződik a nevéhez, ami a The Band utolsó koncertjét örökítette meg.
A koncert során szinte az összes nagy klasszikus Stones-szám elhangzott, így a Jumpin' Jack Flash, a Sympathy for the Devil, a Satisfaction vagy a Brown Sugar, de sok kevésbé ismert szám, mint a Loving Cup, a Some Girls és a You Got the Silver vagy a régi nagy balladák, mint az As Tears Go By. A film számos különlegességet is takar, Jagger duettjeit olyan nevekkel, mint Christina Aguilera, Jack White vagy a legendás blueszenész, Buddy Guy, akinek talán leginkább örültek a gördülő kövek.
"Jó pár bulit adtunk már Buddy Guyjal az évek során, és ezer éve ismerjük egymást. Az egyik olyan régóta dolgozó blueszenész, akit csak csodálni lehet" - nyilatkozta Jagger.
A történet egyik pikantériája egyébként, hogy a Stones eredetileg egy riói koncertjét szerette volna megfilmesíteni Scorsesével, közel 1 millió néző előtt, aztán jó pár beszélgetés után fogadták csak el a rendező javaslatát. Scorsese így is kitett magáért, Hollywood legjobb szakembereit szerezte meg ehhez az alkotáshoz, mely most debütál a mozikban.
[origo]
Aki a halálakor volt a csúcson - Robert Mapplethorpe kiállítása Budapesten
Robert Mapplethorpe fokozatosan fogadta el a homoszexualitását, majd elmerült az éjszakában, de mindvégig a tökéletességet kereste. Életművéről most nyílt először átfogó ...
Aki a halálakor volt a csúcson - Robert Mapplethorpe kiállítása Budapesten
Robert Mapplethorpe fokozatosan fogadta el a homoszexualitását, majd elmerült az éjszakában, de mindvégig a tökéletességet kereste. Életművéről most nyílt először átfogó ...
Aki a halálakor volt a csúcson - Robert Mapplethorpe kiállítása Budapesten
Robert Mapplethorpe fokozatosan fogadta el a homoszexualitását, majd elmerült az éjszakában, de mindvégig a tökéletességet kereste. Életművéről most nyílt először átfogó ...
Aki nem siet, felrobban
Öt ember egy óra leforgása alatt töviről hegyire átkutat egy szobát. Kiforgat minden fiókot és hatalmas felfordulást hagy maga után. Nincs idejük pepecselni, az óra ...
Száz évre terveznek a buddhisták a pesti sörgyárban
Hiába ez Európa legnagyobb világi buddhista központja, a Gyémán Út Buddhista Közösség kinőtte a Rózsák terén lévő templom szomszédságában álló, sörgyárból kialakított ...
Megsemmisíteni drágább
Az Erkel Színházban tárolták eddig az Operaház százezres nagyságrendű jelmezállományát, az Erkelt azonban felújítják, a raktárat pedig ki kell üríteni. Ezért az Opera ...
Ha én burzsoá lettem, bárki képes rá
Jeff Koons rájött, hogy csak akkor válhat fontossá, ha magát teszi meg Cicciolina mellett saját pornófilmje főszereplőjévé, arra azonban nem számított, hogy művészete ...
Elégtétel lefesteni a dühöt
A pszichiátriai betegek alkotóközösségében elsősorban művészetterápiás céllal használják a festést, a tűzzománcot és a varrást. A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és ...
Operett-Magyarország
Lenyúlta a kormányzati pályázaton virágszállításra elnyert hárommillió forintot a falu kiskirálya, a hajdani téeszelnök fia, ezért nincs mivel feldíszíteni a Szent ...
Beleesett a fejtetőm a fürdővízbe!
Jeff Koons a giccsnek állít gigantikus emlékműveket, a világ legdrágább kortárs művészeinek egyike: aranyozott porcelánba álmodta Michael Jacksont és házi csimpánzát, ...
Felszálltunk az Orient expresszre
A személyzettől illemtanórákat lehetne venni, a protokollvendégek magas sarkúban imbolyognak, a zongorista egész éjjel játszik, szuvenírbolt is van. Az Orient expresszt ...
Cézanne és El Greco magyar fia
Tihanyi Lajos a száz évvel ezelőtti magyar avantgárd egyik legkarakteresebb festője volt, mégsem volt már negyven éve önálló kiállítása. Az Andrássy úti Kogartban ...
Az óvoda után az élet ellaposodik
Rubik Ernő kockáját minden ötödik ember tartotta már a kezében a világon, a matematikusoknak azonban 30 évbe telt megfejteni, hány lépésből lehet kirakni. Talán ő ...
Sassoon előtt a haj csak úgy lógott, az olló is csak kaszabolt
Kisollóval, kis fésűvel és egy mérnök pedantériájával csinált forradalmat a szerdán elhunyt Vidal Sassoon, aki a hatvanas években olyasmit talált ki, ami nők ...
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Atomháború a teniszpályán
Szétvert nappaliban gör- deszkáznak a Blink-182 haverjai, a Justice megint trükkös, videoklip-szemle.