Drogokért a dutyiban - kábítószer miatt bebörtönzött rocksztárok

Vágólapra másolva!
Egészen eddig a hétig folyton megúszta Pete Doherty, hogy börtönbe kelljen vonulnia, hiszen évek óta Damoklész kardjaként lógott a feje fölött a letöltendő szabadságvesztés. Mostanra fogyott el a bíróság türelme, és a drogfüggő brit rocksztár ülni fog - előtte igazi világnagyságok is megtették már ezt. 
Vágólapra másolva!

Eddig csodával határos módon folyton megúszta Pete Doherty, hogy börtönbe kelljen vonulnia, hiszen évek óta Damoklész kardjaként lógott a feje fölött a letöltendő szabadságvesztés. A Babyshambles frontembere a bírósági tiltás ellenére különféle kábítószereket fogyasztott, nem tett eleget jelentkezési kötelezettségének, és "általában is" megsértette a próbára bocsátás feltételeit. Bár a külső szemlélő számára nem teljesen világos, hogy miért pont most fogyott el a bíróság türelme, hiszen erre már az elmúlt jó két évben bármikor sor kerülhetett volna, Doherty most már tényleg rács mögé került.

A Libertines korábbi tagja egyébként nem először ül börtönben, hiszen négy évvel ezelőtt két hónapra már lecsukták: akkor betört barátja, a Libertines másik gitáros-énekese, Carl Barat lakásába, ahonnét el is tulajdonított néhány vagyontárgyat. Akkor Doherty már keményen crackfüggő volt, és továbbra is egymásnak ellentmondó hírek látnak napvilágot arról, hogy sikerült-e már maga mögött hagynia a függőségét.

Akár így van, akár nem, Doherty távolról sem az első rocksztár, aki rács mögé került volna. Sőt, ha kicsit túlozni akarnánk, azt is írhatnánk, hogy gyakorlatilag kevesebben vannak a műfaj nagyjai közül, akiknek semmi összeütközésük nem volt a törvénnyel, mint azok, akiknek már igen. Közülük is a legtöbben a kábítószerek miatt kerültek a hatóságok látóterébe.

Úgyis mondhatnánk, hogy ez a legközhelyesebb ürügy, amiért rács mögé szokás dugni egy rocksztárt: a műfaj hőskorszakában szinte mindenki töltött hosszabb-rövidebb időt börtönben, aki számít, kábítószer-birtoklás miatt. Tényleg csak a legnevesebbeket nézzük:

A Beatles tagjai közül John Lennont tartóztatták le először, egészen pontosan 1968. október 18-án, élettársával, Yoko Onóval együtt. A két héttel későbbi tárgyaláson Lennont pénzbírságra ítélték marihuána-birtoklás miatt, ő pedig úgy nyilatkozott aztán, hogy a házkutatás előtt valaki figyelmeztette, ezért megszabadult a lakásban található összes kábítószertől. Állítása szerint a házkutatást végző rendőrök csempészték a lakásba a bűnjelet, melyet később megerősített az a tény is, hogy az intézkedő rendőrt évekkel később elítélték, miután bebizonyosodott, hogy több esetben is hasonlóan járt el. Lennon viszont nyíltan beszélt akkoriban arról, hogy gyakran él drogokkal, így különösebb kockázat nélkül perbe lehetett fogni.

Paul McCartney megúszta a hatvanas éveket (akkor csak egy nyílt levél aláírójaként szállt síkra a kannabisz legalizálása ellen), a japán hatóságok viszont könyörtelenül lecsaptak rá 1980-ban, miután az országba érkezve marihuánát találtak a poggyászában. McCartney tíz napot töltött börtönben a szigetországban, de ebből könnyen lehettek volna évek is, ha a zenészt perbe fogják - ehelyett inkább kiutasították az országból, ahová csak egy évtized múltán mert visszatérni. McCartney-t és feleségét, Lindát aztán hasonló okok miatt 1984-ben, Connecticut államban is letartoztatták. A harmadik Beatle, George Harrison 1969-ben került rács mögé kannabiszbirtoklás miatt (pont Paul és Linda McCartney esküvője napján).