Esterházy és Ingo Schulze: újdonságok az idei Könyvfesztiválon

Ismét belevethetjük magunkat a könyvek áradatába: Bret Easton Ellis díjátadójával kezdődött az év legnagyobb nemzetközi könyves rendezvénye, a híres frankfurti könyvvásár példája nyomán tizenöt éve életre hívott Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. Ebből az alkalomból válogattunk az eseményre megjelenő friss kötetek közül, mit miért érdemes begyűjtenünk zsákmányszerző körutunk során. Íme, az idei "kötelezők": a futball és a család vonzáskörzetében maradó Esterházy, a még mindig Alföld-krónikás Grecsó, az első regényét író Karafiáth, a gyermekeknek rímelő Varró Daniék és egy (kelet)német rendszerváltás-regény. Nem bevásárlólista, ajánlat.

Esterházy Péter: Semmi művészet

(Anya)regény mint labdacsel
(Esterházy Péter: Semmi művészet, Magvető, 2008, 224 oldal, 2990 Ft)

"Anyaregény" - sugallja a fülszöveg; sőt, "mindezt majd még megírom pontosabban is" - utal az édesanyát gyászoló, 1985-ben íródott A szív segédigéi zárómondatára; és mi ezután könnyű szívvel várjuk az "apakönyvek"-nek elkeresztelt regények (Harmonia caelestis, Javított kiadás) után a családi egyensúly helyrebillenését, ahogy az anyának szentelt mű szimmetrikusan és harmonikusan besorol az életműbe. Vigyázat, ne dőljünk be, fogjunk gyanút. Az új regényben korallvörös szoknyájú édesanyáról esik szó, akinek kalapját (turbánját) a nyugalmazott Bozsik készítette, aki lobogva vonul be a gyárba (Fofóba), és aki ruttkaiévás eleganciával vitatkozik az anyóssal, adja harisnyáját Czibornak, kér szívességet Puskástól, gyalázza a bírót a pályaszélen. Élete a futball, "a futball mint a Nagy Elbeszélés kicsiben", pedig nem gyakori az igazi fociszakértő édesanya, akinek nem kell magyarázni a lesszabályt ("les az, amit a bíró megad" 205. o.; bár az Utazás-ban még kellett!) és aki mindent megtesz fia szakmai fejlődéséért, futtatja, tanítja fejelni, szertartásosan bevezeti a pályára.

Körülbelül a 29. oldalon vesszük észre, hogy jól begurult a labda az anyaregénybe, a futball átvette a vezetést, édesanyáról itt már szinte csak a foci kapcsán esik szó, pedig ha anya, akkor mit keres itt a futball és a tizenhatos vonala? Milyen bűvészkedés folyik itt? Még a gimnáziumi tankönyvek is tartalmazzák a tényt, hogy az író édesanyja meghalt, a Semmi művészet-ben azonban, mint valami hrabali szőke fiatalasszony, jön-megy, beteget látogat, őt látogatják, beszélget, flörtöl, zsémbeskedik. A "feltámasztás", az eddig tudott élettörténet feje tetejére állítása olyan írói zsonglőrmutatvány, hogy végig arra figyelünk. ("Örülök, hogy az úgynevezett halálommal segíthettem a kárriered." "Tizenöt évesen pontban a születésnapomon szögre akasztottam a pettyest, és azóta lábbal labdát nem érintettem." "Nálunk sok minden fordítva történt, anyánkkal jártunk meccsre.")

Miközben megbabonázva olvassuk, hogyan pörgeti anyja életének "guzsalyát" az író (163. o.), nem is tűnik fel az amúgy szép és bravúros csel, ahogy az édesanya figurája a futball által kel életre a regényben. Kifordítva az író egyik mondatát: az egész anyahóbelevanc a futballszűrőn áteresztve mutatkozik meg (153. o.). Miért a foci? Egy másik fociimádó író (Darvasi László) erre - egy harmadik fociimádót idézve - azt válaszolta: "Kukorelly azt mondja, hogy azért a foci, mert ez az életünk metaforája. Mindent előhoz a személyiség tárnájából (...). A foci néha azt az embert mutatja fel, akit te különben eltitkolnál."

Az Utazás a tizenhatos mélyére már megmutatta, hogy a fociból az egész világ megmagyarázható, történelem, geopolitika, nő, férfi, halál és filozófia: "Puskás az első posztmodern". Az eposzi családtörténetból, a Harmoniá-ból megismert anyaalakra, aki fejezetenként másként ismerkedett meg az író édesapjával, a Semmi művészet-ben ebből az új nézőpontból láthatunk rá. Mintha Esterházy a fociregényben megtalált volna egy felszabadító, univerzális perspektívát, amelynek a segítségével minden (újra) elbeszélhetővé válik. Fociprizma.

Az olvasó gyakran gondolhatja azt Esterházy-köteteket lapozgatva, hogy mindaz, amit "esterházys szövegvilág"-nak szokás nevezni, szójáték, idézetek, önreflexió, irónia, barokkos hosszúságú, tekergő mondatok, az jó értelemben vett fedezék, ahogy éppen a Semmi művészet-ben írja Esterházy: "bunker" - majd gyorsan javítja: "enyhhely". Úgy tűnik, most a futballpálya is hasonló pihenőt nyújt, de legalábbis elrugaszkodási pontot. Erről a speciális téglalapról, "vonalakkal, zölddel", az író úgy ugorja meg a regény legkiemelkedőbb pontjait, hogy azokban már - furcsamód - egyáltalán nem esik szó fociról, egy anya saját emléklapját diktálja, egy másik anyát nyiszitálnak, temetnek, egy anya az ebédnél az erdélyi bejáróknőkről panaszkodik, máskor a kitelepítés ellen kér közbenjárást (na jó, Puskástól).

"Tegyük fel, hogy egy futballpálya háromszög alakú" (185. o.), ez esetben ott áll a szögletben A szív segédigéi-nek támogatva pisilő édesanyja, a bekk a Harmonia erőteljes vonásokkal felrajzolt Lilije, na de a kapuban, ott akkor is az Utazás a tizenhatos mélyére áll.