A szocreál idilli bája: Sztálinok, sztahanovisták Debrecenben

2008-ban, Debrecenben lelkes, vörösnyakkendős úttörők, boldogan tevékenykedő bányászok és harcos munkásnők között álldogálunk. Bár egy bácsi a közönség soraiból komoly arccal vezényli pálcájával a munkásmozgalmi nótákat, nem mentünk vissza ötven évet - csak megnéztük a debreceni MODEM csütörtökön nyílt szocreál-kiállítását. Nagyon vicces. Olyannyira, hogy nem is értjük, miért nem jutott eddig senkinek sem eszébe, hogy összegyűjtse az ötvenes évek legcsapnivalóbb képeit egy múzeumba, és szép keretben egymás mellé aggassa a fehér falra, mintha egytől egyig mind műremek lenne. Önműködő irónia, duplafenekű idill és hungarocell Sztálin-szobor a MODEM Szocreál - Festészet a Rákosi-korszakban című kiállításán.

"Itt nagyon kevés jó kép van" - ezzel kezdi a tárlatvezetést Rieder Gábor, a kiállítás kurátora. "Remekmű az biztos nincs, viszont elég sok tucatszerű van, és jó néhány borzalmas." Biztató, de szétnézve nekünk pont nem ez az érzésünk - a kolorit és a kompozíció elemzése helyett inkább az jut eszünkbe, ezek a távolba révedő, optimista bányászpillantások egyszerre hatnak meg, keltenek leküzdhetetlenül vicces hatást, és adnak kompakt történelmi összefoglalót mai nézőjüknek.

Kit érdekel, hogy jók-e a művek? Körülbelül a kiállítás első tíz méterén, Benedek Jenő Mit láttam a Szovjetunióban? című képe, illetve egy orosz mester a merengő Sztálint a lila horizont előtt ábrázoló - itt egykorú magyar másolatban látható - festménye között félúton jövünk rá, hogy a tárlat fő ereje úgyis az irónia, ami - akár akarták a rendezők, akár nem -, olyan megbízhatóan működik, mint a vekkeróra. És többet is mond, mint sok falra szegezett felirat: a csupasz fehér felületeken sorjázó művek önmagukat és egymást magyarázzák.

A debreceni kiállítás jelentősége ezenkívül abban is áll, hogy a lelkesült Sztálin-festmények születése óta (!) az első nagyobb szabású vállalkozás, amely e korszak propaganda-festészetét mutatja be. (1984-ben, Székesfehérvárott volt egy kisebb, hasonló témájú tárlat, de a kultúrpolitika lanyhuló szigora ellenére sem lehetett akkor igazán hangsúlyos, reprezentatív anyagot bemutatni.)

Az ötvenes évek kommentár nélkül bemutatott szocreál képei egy koncepciózus kiállítási sorba illeszkednek: a MODEM ezen a nyáron csak a kommunizmussal foglalkozik. A retro-programban szerepel egy augusztusban nyíló nagyszabású szocart-kiállítás és egy olyan tárlat, amelyben filmek, plakátok, eddig nem publikált fotók adnak háttéranyagot.

PÁRIZSI SZOCART-BOTRÁNY

Párizsban tavaly novembertől idén februárig volt látható egy nagy szocart-kiállítás, amelyet Jerofejev, a Tretyakov képtár kortárs részlegének akkori karizmatikus igazgatója állított össze. Gulyás Gábor, a MODEM igazgatója ezt a kiállítást látva kereste meg az orosz kurátort, hogy meghívja Debrecenbe dolgozni. Jerofejev elvállalta, de közben kirúgták: nem tetszett nekik a bátorsága. A kulturális miniszter le is tiltatott bizonyos munkákat a francia kiállításról, mert szerinte azok sértik az orosz nemzeti érzést. Például csókolózó rendőröket ítélt kínosnak. Összesen 85 művet nem engedett bemutatni a francia fővárosban, ezek közül jó néhány látható lesz augusztus közepétől Debrecenben.

"Egy ilyen bizarr időszakot, mint az ötvenes évek, csak úgy érdemes bemutatni, hogy ha valamilyen kontextusba állítod" - magyarázza Gulyás Gábor, a MODEM igazgatója. "Ehhez kellett a döntés, hogy mi legyen az. Mi úgy döntöttünk, hogy a Szovjetunióban a hetvenes években megszületett szocart lehet a legjobb ellenpontja az ötvenes évekbeli szocreálnak."

A szocart a szocreál kifordítása: Sztálin és Miki egér kéz a kézben, Putyin, Bin Laden és Bush egy ágyban, na meg például egy tízméteres vasfűrész, amelynek a fogazata a Kremlt rajzolja ki. Ezek mind láthatóak lesznek Debrecenben augusztus 14-től, amikor Gulyás Gábor szerint a most nyílt szocreál-kiállítás is már egy kicsit másról fog szólni.

"Lehetett volna, hogy az egész kiállítás tele van pakolva fotelekkel, szódásszifonokkal és régi plakátokkal, de szerintem a retro már unalmas" - mondja Rieder Gábor kurátor a szocreál-kiállítás kontextusáról. "Meg ráadásul ez sokkal izgalmasabb koncepció - most a képek kapják a főszerepet. A történeti kiállításokban - a Terror Házában vagy a hódmezővásárhelyi Emlékpontban - ugyanezek a festmények csak kis színfoltok, mint a plakát vagy a filmhíradó. Azért vannak ott, hogy színesítsék az anyagot. Ez persze teljesen evidens bemutatási mód; de én művészettörténész vagyok, és nekem inkább az volt a kérdés, hogyan működnek ezek a művek önállóan."

Erő és dinamizmus: a szocreál szépségideál |  Nézegess még műveket a kiállításról!

A kiállításon 94 mű szerepel, ebből 85 festmény. Próbáltuk rávenni Rieder Gábort, hogy vezessen minket körbe a kiállításon, és elemezze a rossz és kevésbé rossz műveket, de pont azokat szidta, amelyek nekünk a legjobban tetszettek, illetve azt dicsérte, amire mi néztünk furcsán. Felekiné Gáspár Anni képeit látva egyik kedvenc alkotónk lett, örömmel hallottuk, hogy Bánó András tévés személyiség ízlése is hasonló: a Füttyös kalauznő című festmény (pontosabban annak egy másolata) nála volt egy darabig, míg egy külföldi műgyűjtő meg nem vásárolta tőle. A képen vidám kalauznő végzi szorgalmasan a munkáját, majd kicsattan az egészségtől és a tettvágytól (lásd alul), közben kiderül Felekinéről, hogy bár pár évig befutott, menő kurzusfestő volt, de aztán ázsiója még az ötvenes években meredeken zuhant lefelé. Kiss Ernő Rendőr leszek című képe szintén szívbemarkoló: a fejkendős parasztlány rendőrzubbonyt próbálgat rendőrnők lelkes gyűrűjében. (A fenti képen a sportember alkarja alatt látható e remek kép.) Másik nagy kedvencünk a Hazánk javára, magunk hasznára - végekölcsön-jegyzés című romantikus alkotás, amelyen bájos család hajol egy asztal fölé titokzatos papírokat bogarászva, és arcukról csak úgy süt a boldogság.

Balra áll a Füttyös kalauznő  |  Nézd meg a többi képet is!

"Annak örülök, ha minél idiótább festményre találok - legyen minél durvább, minél propagandisztikusabb" - magyarázza Rieder Gábor, mégis klasszikus kompozíciókat mutogat nekünk. "Vastag bokája, széles pofija van, mint minden munkásnőnek, de amúgy a mellei is egészen formásak, még a mellbimbó is átsejlik az antik görög szobrokhoz hasonló, nedvesen tapadó redőkön" - mondja Somogyi Árpád Agronómus lány-áról. Rieder másik kedvence az a tiri-tarka tabló, amelyen majdnem impresszionista színekben olvadnak föl a kommunista elöljárók. "A csoportfűzés, a kompozíció, az élénk UV-színek mind jók, stílusában nem sablonos szocreál, miközben teljesen hozza a kívánt témát."

Rieder Gábor kurátor magyaráz nekünk  |  Nézd meg a többi képet is!