[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

[origo] kultúra

Filmklub Tévé Zene Kötve fűzve - könyvblogProgramajánló
90
100

Közel száz vasmadár a levegőben

Barok Eszter|2008. 07. 26., 2:38|Utolsó módosítás:2008. 08. 12., 13:08|

Hangos, izgalmas és látványos - idén augusztus 16-án szombaton és 17-én vasárnap nyitja meg kapuit a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató a kecskeméti katonai repülőtéren, a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázisán, minkét nap azonos programmal. Huszonegy ország és számos polgári szervezet többtucat gépét láthatjuk a magasba emelkedni, a katonai és polgári repülőgépek és helikopterek bemutatói mellett pedig a hadtörténeti kiállításokra, bemutatókra is érdemes ellátogatni a helyszínen.

Forrás: [origo] Marton Bálint

Tavaly több mint 70 ezren voltak kíváncsiak a rendezvényre

NYEREMÉNYJÁTÉK

A nyereményjátékon jegyet nyertek maguk és kísérőjük számára:

Szabó József, Szeged
Baloghné dr Halász Barbara, Debrecen
Kovács Tamás, Tata
Szanda Anita, Budapest
Maurer Béláné, Bajót
Bogschütz Dániel, Budapest
Czuppon Tibor, Budapest
Szemen László, Budapest
Kovács Zsolt, Karcag
Meszes Anett, Tokod


Nyereményüket postán kapják meg. Ha most nem nyertél, ne keseredj el, még sok lehetőséged lesz játszani. A nyerteseknek jó szórakozást.

Ajánlat

JÁTSSZ ONLINE!

KORÁBBAN

A Kecskeméttől észak-keletre található harcászati repülőbázis a pápai, a szolnoki és a taszári katonai repülőtér után a hazai légvédelem egyetlen megmaradt bázisa; egyúttal korszerű, a NATO elvárásainak megfelelően kialakított katonai terület. A bázis közel 100 ezer látogató fogadására készül az augusztusi hétvégén, így idén is garantáltan nemzetközi szintű légiparádéban lesz részünk. Úgy tűnik, 2008 egyébként is ideális év egy haditechnikai bemutatóra Magyarországon, hiszen két kerek évforduló - a Magyar Honvédség 160. és a Magyar Légierő 70. születésnapja - is idénre esik.

Természetesen a Magyar Légierő elmúlt hetven esztendejének számos régi, szolgálatból már kivont és új, aktív repülőgép- és helikopter típusát láthatjuk levegőben és földön egyaránt, a rendezvény abszolút sztárjai viszont hazai fronton a MiG-29 Fulcrum vadászgépek mellett a JAS-39 Gripen harci repülők lesznek. A markáns harci járművek mellett persze a polgári légvonal is képviselteti magát: a légimentők EC-135T2-eseitől kezdve a Red Bull műrepülő gépein át a MALÉV hatalmas Boeing utasszállítójáig számos magyar vasmadarat láthatunk a két nap alatt.

A szomszédos országok - Ausztria, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Románia - mellett Lengyelország és Csehország is képviselteti magát a rendezvényen, de Görögország, Spanyolország és Olaszország is visszaigazolta részvételét. Újra eljönnek hozzánk a látványos légiprodukcióval delegáló, közönségkedvenc Török Csillagok, a nagysebességű harci gépek rajongói pedig holland és belga F-16-osoknak, a finn F-18-asnak, a francia Rafalenek és a svéd Gripen-gépeknek örülhetnek. Láthatjuk az égen siklani az Öböl-háború híres tankvadászát, az amerikai légierő tulajdonában álló A-10-es "Varacskos disznót" is, továbbá eljön hozzánk a világ egyik legprofibb vadászgépe, az F-15-ös.

A bemutató egyik csúcspontja kétségkívül a NATO gigantikus E-3 Sentry AWACS légtérfelderítő gépének dinamikus bemutatója lesz. A típus gyártása 1992-ben állt le, s mivel összesen csupán hatvannyolc darab gép gördült le a gyártósorról, valóban ritkaságszámba megy az ilyesfajta légiparádé. 

A légi bemutatók között a szárazföldön is lesz látnivaló, a rendezvény ideje alatt voltaképpen folyamatosan. Megnézhetjük a Magyar Honvédségben rendszeresített szárazföldi eszközök kiállítását és harci bemutatóját, ellátogathatunk a muzeális repülőgépek kiállítására vagy éppen a hazai és külföldi repülőeszközök földi bemutatójára.

Forrás: [origo]
A török gépek 2007-ben | További képek a tavalyi repülőnapról

A 160 éves Magyar Honvédség és a 70 éves Magyar Légierő múzeumi kiállításán legendás és kevésbé ismert, szolgálatból már kivont gépeket tekinthetünk meg, a katonai térképek és katonai ruházat kiállítása szintén érdekes csemege a magyar hadtörténet iránt érdeklődő látogatók számára. Katonamúltunk és honvédelmünk tárgyi és írásos emlékeit járhatjuk körbe a 90 éves a Hadtörténeti Intézet és Múzeum különleges, jubileumi kiállításának keretein belül, továbbá bemutatkozik a tiszt- tiszthelyettes-képzés és a katonai sajtó is augusztus 16-án és 17-én.
 
Ha haditechnikáról van szó, nem maradhat ki a felsorolásból a Magyar Veterán haditechnikai kiállítás vagy az évről évre óriási érdeklődésre számot tartó II. világháborús amerikai haditechnikai kiállítás sem. Még mindig szárazföldön maradva, gyors és erős autókkal is találkozhatunk Kecskeméten: lesz Ford-, Hyundai-, Opel-, Saab-, Volvó- és Daf-kiállítás, testközelből vehetjük szemügyre a Forma-1 és a Dakar versenyautóit is.
 
Amíg a szülők bemutatókon és kiállításokon vesznek részt, ingyenes gyermek-foglalkoztatók várják a legifjabb látogatókat.

Forrás: [origo]
Red Bull légi bemutató További képek a tavalyi rendezvényről

Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató, Kecskemét, 2008. augusztus 16-17.
Jegyár: Felnőtt: 3.500 Ft, gyerek: 1.500 Ft

[origo]

[origo] címlapon»

Forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum Művészeti Tára Itt az egyik legnagyobb magyar regény titkos folytatása Ottlik Géza Iskola a határon és a Buda című regényeinek katonaiskolás szereplői felnőttként megélték a világháborút, majd a kommunista hatalomátvételt és '56-ot is. Az ...
    Fotó: Pályi Zsófia [origo] Aki nem siet, felrobban Öt ember egy óra leforgása alatt töviről hegyire átkutat egy szobát. Kiforgat minden fiókot és hatalmas felfordulást hagy maga után. Nincs idejük pepecselni, az óra ...
    Forrás: [origo] videó Megsemmisíteni drágább Az Erkel Színházban tárolták eddig az Operaház százezres nagyságrendű jelmezállományát, az Erkelt azonban felújítják, a raktárat pedig ki kell üríteni. Ezért az Opera ...
    Forrás: AFP/Fabrice Coffrini Ha én burzsoá lettem, bárki képes rá Jeff Koons rájött, hogy csak akkor válhat fontossá, ha magát teszi meg Cicciolina mellett saját pornófilmje főszereplőjévé, arra azonban nem számított, hogy művészete ...
    Forrás: [origo] video Elégtétel lefesteni a dühöt A pszichiátriai betegek alkotóközösségében elsősorban művészetterápiás céllal használják a festést, a tűzzománcot és a varrást. A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és ...
    Fotó: Mudra László [origo] Operett-Magyarország Lenyúlta a kormányzati pályázaton virágszállításra elnyert hárommillió forintot a falu kiskirálya, a hajdani téeszelnök fia, ezért nincs mivel feldíszíteni a Szent ...
    Forrás: AFP/Fabrice Coffrini Beleesett a fejtetőm a fürdővízbe! Jeff Koons a giccsnek állít gigantikus emlékműveket, a világ legdrágább kortárs művészeinek egyike: aranyozott porcelánba álmodta Michael Jacksont és házi csimpánzát, ...
    Forrás: Vincze Barbara [origo] Felszálltunk az Orient expresszre A személyzettől illemtanórákat lehetne venni, a protokollvendégek magas sarkúban imbolyognak, a zongorista egész éjjel játszik, szuvenírbolt is van. Az Orient expresszt ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Cézanne és El Greco magyar fia Tihanyi Lajos a száz évvel ezelőtti magyar avantgárd egyik legkarakteresebb festője volt, mégsem volt már negyven éve önálló kiállítása. Az Andrássy úti Kogartban ...
    Fotó: Pályi Zsófia [origo] Az óvoda után az élet ellaposodik Rubik Ernő kockáját minden ötödik ember tartotta már a kezében a világon, a matematikusoknak azonban 30 évbe telt megfejteni, hány lépésből lehet kirakni. Talán ő ...
70
Sütő Electrolux EOB 64201 X- Multifunkciós sütő, teleszkópos sütősín, ujjlenyomatmentes felület, katalitikus öntisztítás.
95 900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: tv2 Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Forrás: YouTube Atomháború a teniszpályán Szétvert nappaliban gör- deszkáznak a Blink-182 haverjai, a Justice megint trükkös, videoklip-szemle.

További adatok » Időjárás »