J.-M. G. Le Clézio kapta idén az irodalmi Nobel-díjat

2008-ban Jean-Marie Gustave Le Clézio francia regényíró kapta az irodalmi Nobel-díjat - jelentette be a bizottság ma egy órakor Stockholmban. "Új kiindulási pontok, a költői kalandok és az érzéki eksztázis szerzője, az uralkodó civilizáción túli emberség kutatója" - méltatta Horace Engdahl, a Nobel-bizottság főtitkára a szerzőt, akinek díja csak részben meglepetés.

J.M.G. Le Clézio, az idei Nobel-díjas író

"Le Clézióban egy nagy prózaírót tisztelhetünk" - kezdte bejelentését Horace Engdahl, a bizottság főtitkára az újságírók és fotósok kereszttüzében ma délután pontban egy órakor, a Svéd Akadémián.

"Egy igazi világpolgár, aki bár francia nyelven ír, mégsem tipikusan francia író." Jean-Marie Gustave Le Clézio neve eléggé ismeretlenül cseng Magyarországon - annak ellenére, hogy több könyve is megjelent már magyarul. Franciaországban viszont igazi kultuszszerzőnek számít, közel negyven regényével három generációt tudott meghódítani, és érettségi tétel a gimnáziumokban. A francia határokon kívül azonban nem túl ismert: a Nobel-bizottság honlapján indított szavazás szerint az oldalra látogatók 90% -a semmit nem olvasott a szerzőtől.

A bizottság bejelentése mégsem volt akkora meglepetés, mivel az író neve felmerült idén az esélyesek között. Főleg az után koncentrált mindenki az angolszász világon kívüli szerzőkre, miután a Nobel-bizottság főtitkára kijelentette, nem sokra tartja az amerikai irodalmat.

A díjazott kiválasztásával rendszerint a Nobel-bizottság olyan szempontokra igyekszik ráirányítani a világ figyelmét, amelyek amúgy nem kapnának elég hangsúlyt és - hozzá kell tennünk - amelyek az esetek túlnyomó részében nem is csak irodalmiak. Úgy tűnik, ez most Jean-Marie Gustave Le Clézio esetében két dolog: az egyik a nemzetek közötti megbékélés titkát rejtő kozmopolita életfelfogás, a másik pedig a környezetvédelem fontossága.

Bejelentésében a bizottság főtitkára hangsúlyozta, Le Clézio személyében egy új, kozmopolita generáció képviselője érdemelte ki a kitüntetést, aki már saját életével is a nemzetek közötti határok elmosódását jelképezi. "Le Clézio sok országban él, de mindenhol otthon van. Egy nomád, aki kívülről nézi a nyugati társadalmat" - fogalmazott Engdahl a bejelentés után vele készült interjúban. Le Clézio írt már regényt a mayákról, az indiánokról, a marokkói nomádokról és az afrikai rabszolgákról. Regényeiben ezek a távoli kultúrák gyakran valamiféle elveszett paradicsomként jelennek meg.

Bár az író maga a franciaországi Nizzában született, szülei az egykori francia gyarmatról, Mauritiusról származtak. Már korán, Le Clézio kisgyermekkorában Nigériába költöztek, ezeknek az úti élményeknek a hatására fogott a hétéves kisfiú regényírásba. Később élt a brit szigetországban, az Egyesült Államokban, Bangkokban, Mexikóban és Panamában is. Marokkói feleségével jelenleg Új-Mexikó, a francia tengerpart és Mauritius között osztják meg életüket.

A francia író életművét két szakaszra szokás osztani, a fiatalkori kísérletező időszakban írt regényekre, amikor Le Clézio még nyilvánvalóan a Franciaországban sokáig meghatározó egzisztencialista filozófia és nouveau roman hatása alatt támadta a nyugat-európai civilizáció értékeit; illetve a harmincas éveitől kezdve írt, nyugodtabb, spirituálisabb művekre. Ekkor  fordult más témák, például az ökológia felé is. Valószínűleg írói pályájának inkább ez a második szakasza nyomott a latban a svéd akadémikusoknál.

"Most nagyon aktuális és modern dolog ökológiáról beszélni, de Le Clézio már akkor foglalkozott a témával, amikor ez még nem volt annyira fókuszban" - utalt a Nobel-bizottság főtitkára ezekre a hetvenes években írt művekre.

Jean-Marie Gustave Le Clézio  |   Nézz még képeket az íróról!

A fiatal Le Cléziót hamar elérte a szakmai elismerés: merész, lázadó szellemű szövegeit a kor olyan nagy hatású francia gondolkodói méltatták, mint Michel Foucault vagy Gilles Deleuze. Rögtön első művével, a 23 éves korában írt Le Proces-Verbal (Vallatás) című regényével ismert lett irodalmi körökben. A regény 1963-ban el is nyerte a francia Renaudot-díjat.

"AZ ÍRÓ TANÚ" - INTERJÚ A NOBEL-DÍJ UTÁN

Az éppen Franciaországban tartózkodó írót a Nobel-site újságírója kapta telefonvégre. Jean-Marie Gustave Le Clézio valószínűleg már hallhatta a hírt, mert nem hallatszott meglepettnek a hangja, és nyugodtan válaszolgatott a kérdésekre, bár zavarba jött kicsit, amikor arra kellett volna felelnie, melyik könyvét ajánlja elsőként olvasni, és milyen üzenetet szeretne küldeni a világnak. Az olvasó szerinte szabad, és üzenete is csak annyi, amennyi a könyveiben leírva van. Kiderült viszont, hogy számára az egyik legnagyobb öröm az életben írni, csak leteszi a papírt az asztalra, és már rója a sorokat. Nincs is irodája, akár utazás közben is tudja szőni a történetet. Franciául írja könyveit, de csak azért, mert francia iskolában találkozott először az irodalommal. Az író szerinte nem próféta, sem filozófus, hanem tanú; és az írás a legjobb mód arra, hogy tanúskodjunk a világban történő dolgokról.
Itt hallgathatod meg az egész interjút!

A hatvanas évek végén a Terra Amata című regénnyel érkezett el egy fordulóponthoz, ezt azóta is egyik főműveként emlegetik. Az ökológia, a természet pusztulása erősen áthatotta ebben az időszakban született regényeinek szinte mindegyikét. Visszatérő témája lett a kisebbségek sorsa, a különböző kultúrák közötti kommunikáció nehézsége.

A szélesebb olvasóközönség figyelmét 1980-ban megjelent Désert (Sivatag) című művével vívta ki, amelyért őt tüntette ki először a Francia Akadémia a frissen alapított Paul Morand-díjjal. A regényben Le Clézio az észak-afrikai sivatagi emberek ártatlanságát állítja szembe az embertelen európai értékekkel, a nyugati normákat kívülről néző, nemkívánatos bevándorlók szemén keresztül láttatva a történetet.

Fordított az indiai hagyomány fontos szövegeiből, és nagy rajongója lett a mexikói indián kultúrának. A kilencvenes években több regényt szentelt az Indiai-óceán szigetein - és főleg édesanyja és édesapja szülőhelyén, Mauritiuson - megtalált paradicsomi világnak. A Nobel-díj kihirdetése után készült interjúban is azt válaszolta az őt faggató újságírónak, ha az otthonát kéne megneveznie, Mauritiust mondaná. Saját és családja életének fordulatait is regények sorában örökítette meg (La quarantaine, 1995,  Révolutions, 2003 vagy a L'Africain, 2004).  Révolutions (Körforgás) című regénye életének több témáját is összegzi: a több szálon futó történetben szerepel egy francia egyetemista, aki az ötvenes években Nizzában tanul, egy breton származású katona, aki a napóleoni háborúk után Mauritiusra menekül és egy fekete bőrű rabszolganő. A szálakat az elbeszélő gyermekkori emlékei kötik össze, azok a régi történetek, amelyeket a nagymamája mesél neki.

Le Clézio ifjúsági és gyerekkönyveket is írt (Lullaby, 1980, Balaabulou, 1985). Életműve közel negyven kötetet tesz ki, köztük tucatnyi regény, novelláskötet és esszégyűjtemény. A Lire című francia irodalmi folyóirat által rendezett, 1994-es közvélemény-kutatás szerint az olvasók 13%-a gondolja azt, hogy Le Clézio a még élő legnagyobb francia nyelven író alkotó.

Jean-Marie Gustave Le Clézio  |   Nézz még képeket az íróról!

Több műve is olvasható magyarul: A láz (La Fievre) 1968-ban, A háború (La Guerre) 1970-ben, a Terra Amata című regénye 1975-ben jelent meg az Európa Könyvkiadónál. Hosszabb szünet után a kiadó folytatta művei kiadását, az utóbbi években jelent meg az Aranyhalacska és a Körforgás (Révolutions) című kötet.