Az orosz néptánc Gyagilevje

Vágólapra másolva!
Levegőben röpködő néptáncosok, tipikus orosz zene, virtuóz koreográfia, tökéletes összhang és lebilincselő profizmus - többek között ezek teszik világhírűvé a tavaly 101 éves korában elhunyt Igor Mojszejev együttesét, a több mint hetven esztendeje működő Mojszejev Balettet, amely hat év után most újra ellátogat Magyarországra. November végén Szegeden, Pécsett, Miskolcon és Budapesten lépnek föl, a fővárosban a nagy érdeklődésre való tekintettel háromszor is előadják műsorukat. Ha játszol velünk, jegyet nyerhetsz az egyik budapesti előadásra!
Vágólapra másolva!

Igor Mojszejev és a róla elnevezett társulat az volt a Szovjetuniónak, ami a legendás Szergej Gyagilev és balett-együttese a cári Oroszországnak - a nagy tánchagyományokkal rendelkező hatalmas nép világhírű cégére. Mojszejev harmincéves koráig a Bolsoj Színházban táncolt és állított össze koreográfiákat, sőt dirigálta a híres-hírhedt Vörös téri parádék akrobatikus mutatványait is. Sikeres, azonban nem túl kiemelkedő táncos pályának hangzik ez eddig - azonban Mojszejevnek volt egy furcsa hobbija. Van, aki lepkéket gyűjt, van, aki bélyeget - Mojszejev mester szenvedélye a néptánc-gyűjtés volt. Fiatalon gyalog és lóháton járta be a Szovjetuniót, lelkesedése évekkel később sem lankadt, világkörüli turnéi során úgy gyűjtötte az adott ország népművészetének táncmozdulatait, mint Kodály és Bartók a magyar dallamokat.

Gyűjtését Mojszejev persze nemcsak kedvtelésből űzte - 1936-ban egészen új ötlettel állt elő: a néptáncot elsőként ötvözte a klasszikus balettal, és kitalálta a szcenikus néptánc műfaját, azaz cselekményt és történetet akart vinni a táncba. Egy évvel később a rossz emlékű Molotov nevezte ki őt egy új néptánc-társulat élére, amely később Mojszejev Balettként híresült el.

Mojszejev műfajteremtő volt a maga nemében: a néptáncot az Oroszországban hagyományosan magas szinten űzött balett művészi nívójának - és presztízsének - szintjére emelte. Eközben felismerte azt, amire aztán inkább csak a XX. század vége felé, az írsztepp ás más népi eredetű társulatok elburjánzásakor figyelt fel a táncos szakma: a szakmai profizmus és pontosság nem elég, rengeteg táncos, látványos show és dramatikus történet kell a táncszínpadra.

Ha Sztálin idejében lettek volna lézerfények, Mojszejev talán azt is mindenkit megelőzve alkalmazta volna előadásaiban. A legendás társulat műsora azonban így is mindig sokkal több volt, mint egy néptánc-előadás. A balettra épülő néptánc-elemeket akrobatikus részekkel ötvözték, és a varázslatos kosztümök és a tökéletes összképnek hála minden alkalommal igazi, lélegzetelállító showműsor született a színpadon.

Forrás: [origo]

Nem csoda, ha a társulat pillanatok alatt ért el hazai és külföldi sikereket: a vasfüggönyön innen Állami és Lenin-díjjal, azon túl pedig táncos-Oscarral jutalmazták.

Előadásaikat mindig is a precizitás, a tökéletességre törekvés jellemezte, nem véletlen, hogy olyan nehéz bekerülni a táncosok közé. Nem elég, ha tehetséges valaki, különlegesen képzettnek is kell lenni. Csak a legszebb lányok kerülhetnek be, sőt egyes pletykák szerint "centire" választják a táncosokat a tökéletes látvány elérése kedvéért. Az utánpótlást saját iskolából oldják meg, ahol 12-13 éves fiúk-lányok sajátítják el a táncművészet csínját-bínját.

Idén a híres együttes tizenegyedik alkalommal látogat el hazánkba, legutóbb, 2002-ben a hatalmas érdeklődésre való tekintettel két extra előadást is be kellett iktatni a turnéba, így összesen húszezren láthatták akkor a produkciót. Mióta utoljára nálunk jártak, Mojszejev meghalt, az együttes vezetését pedig Jelena Scserbakova vette át, aki maga is három évtizede tagja a társulatnak. Mestere szellemiségét, célkitűzéseit maximálisan őrizni szeretné, repertoárjuk minden táncának Mojszejev a koreográfusa. Erre a 85 táncossal és egy két részből álló műsorral érkeznek, amelynek első felét Mojszejev tiszteletére rövidebb műveiből állítják össze, a második felében pedig Gogol szövegére (Szent Iván-éj) és a Muszorgszkij zeneművére épülő Egy éj a kopár hegyen című egyfelvonásos balettet láthat a közönség.

Mojszejev Balett magyarországi turné - 2008. november 20-25. Szeged, Győr, Budapest, Miskolc. Jegyár: 2900 - 19900 Ft.

_________________________________________________________

A Mojszejev Balett magyarországi turnéjának állomásai:
2008. november 20. 19.00 Szeged, Városi Sportcsarnok;
2008. november 21. 19.00 Pécs;
2008. november 23. 15.00 Budapest, Papp László Budapest Sportaréna (XIV., Stefánia út 2.);
2008. november 23. 19.00 Budapest, Papp László Budapest Sportaréna (XIV., Stefánia út 2.);
2008. november 24. 19.00 Miskolc, Sportcsarnok;
2008. november 25. 19.00 Budapest, Papp László Budapest Sportaréna (XIV., Stefánia út 2.).