Híres hegedűs az Ördögkatlan fesztiválon

A Bárka Színház már második éve szervezi meg Pécs mellett a Művészetek Völgye programsorozatából kivált fesztivált Ördögkatlan néven. A pár éve még Pulán megrendezett, főleg színházi és irodalmi események itt három faluban és öt napon szóródnak szét. Alexander Balanescu hegedűművész és Chris Potter szaxofonos lesz a fesztivál két díszvendége, rajtuk kívül tíz színházi produkció, irodalmi beszélgetések, Tarr Béla-filmklub és olyan hazai zenekarok koncertjei szerepelnek a műsorfüzetben, mint a Quimby, a Kiscsillag, Péterfy Bori & Love Band, valamint Harcsa Vera és Lajkó Félix.

Míg a Művészetek Völgye anyagi forrás híján tetszhalálba süppedt, a pulai programokat szervező Bárka Színház tavaly leköltöztette kikötőjét a villányi borvidékre, a Palkonya, a Kisharsány és a Nagyharsány nevezetű falvakba. Előző évhez képest valamelyest bővült is a fesztivál: három nap helyett öt napig tart, és népszerű hazai zenekarok is lejönnek koncertezni.

A programkínálat nem annyira rázza meg az embert, de az Ördögkatlan is azok közé a "fílinges" események közé tartozik, amelyeket nem (vagy nem kifejezetten) adott produkciók miatt látogatunk, hanem a hangulatért. A pajtákban rendezett kiállítások, a sziklafalra vetett fényfestmény, az udvarokban bohóckodó bábosok, a katlanbusz, a töki pompos, a jóféle helyi borok, a gyönyörű környezet és a falusi hangulat most sem fog hiányozni, tehát nyugodtan lehet tervezni az utazást.

Legérdekesebbnek az erre az alkalomra összeálló, egyedi produkciók tűnnek, Alexander Balanescu hegedű-improvizációjára például szerda este, a fesztivál nyitányaként Ladányi Andrea táncol a Szoborparkban. A hegedűművész három napon át Kisharsányban vonós workshopot is vezet egyébként, az alkalmi csapattal szombat este ad koncertet, majd másnap Palkonyán ő zárja a Muzsikással a fesztivált.

Az egy-szál-gitáros előadóművészet hazai doyenje, Dévényi Ádám Tóth Krisztinával szövetkezve játszik pénteken, egy beszélgetős-felolvasós koncerten. Spiró György író és Másik János zeneszerző, az Ahogy tesszük című 1989-es musical szerzői együtt próbálnak meg a végére járni annak, hogy miért aktuális most is a darab. Faragó Béla Parti Nagy Lajos szövegeit zenésítette meg a Bárka Színház egyik Gombrowicz-előadásához (az Operett címűhöz), vasárnap ezeket is hallhatjuk. A fesztiválon felolvas Garaczi László, Darvasi László is.

Érdemes figyelni a koncertidőpontokat is. Nem mondjuk, hogy nem lehet elkapni máskor ezeket a zenekarokat (legtöbbjük nagyjából minden nyári fesztiválon fellépnek), de ha egyszer felvertük a sátrat Palkonyán, ne szalasszuk el őket: minden estére jut egy jó koncert, fél tizenegykor kezdődnek a Nagyharsányban felállított színpadon.

Szerdán a Quimby kezd, csütörtökön Lajkó Félix ad húrpattogtató hegedűkoncertet, pénteken a szimpatikus rockzenét játszó pécsi 30Y zenekar lép fel (hoppá, csütörtökön ún. "Szentimentálé" koncertet is adnak a Szoborparkban, ez lassú, gitározós, szerelmes Cseh Tamás-os Beck Zoli-dalokat fed), aztán a hétvége Péterfy Borié és a Kiscsillagé. És amiről nem érdemes lemaradni: csütörtökön Harcsa Veronika és dzsesszkvartettje ad koncertet Kisharsány mellett, a Vylyan borászat teraszán. Chris Potter amerikai szaxofonos pénteken lép fel hazai dzsessz-zenészekkel, többek közt Dresch Mihállyal.

Jópofa kiállításokat láthatunk Kisharsányban és környékén, muszáj tenni egy sétát arrafelé délután, amikor még nem kezdődnek el a zenés programok. Ide is ellátogatnak a katalán Guixot (ejtsd: gisó) mester ócskavasból készült, fejtörős mozgó játékszobrai, a közeli Szoborpark kőfelületein pedig sötétedéstől pirkadatig színes fényfestmények virítanak. A Vylyan Pincészetnél meg a pécsi- baranyai művészek által dekorált tölgyfahordókra érdemes vetni egy pillantást.

Nagyjából ezek azok a programok, amiket mi ajánlanánk; a színházi kínálat nem annyira eget rengető, hogy érdemes lenne sorszámokért küzdeni a hőségben, de azért röviden elhadarjuk, mik közül lehet választani. Már Pulán is hagyomány volt, hogy a Bárka Színház tíz (!) éve futó sikerdarabját, Mrozek Mulatságcímű abszurd komédiáját bemutatják nyáron is, ezt a tradíciót Baranya megyében is folytatják. Pénteken két alkalommal is láthatjuk Palkonyán a csetlős-botlósra vett előadást, ami egyúttal cégérévé vált a Bárka fesztiváljának: a három szereplő, Mucsi Zoltán, Scherer Péter és Szikszai Rémusz népszerűsítik az Ördögkatlant az idei videószpotban.

A Bárka Színház Göttinger Pál Tengeren című rendezését viszi még le a fesztiválra, a színdarabban ír kocsmában iddogáló siralmas alakokhoz (Mucsi Zoltán ebben is játszik) érkezik az ördög, hogy kihívja őket egy kártyapartira. Szombat és vasárnap este látható Nagyharsányban. Mindkét bárkás darab műsoron marad egyébként a következő évadban is.

Meghívták még a Pécsi Harmadik Színház közepesen sikerült Sóska, sültkrumpli-ját, Egressy Zoltán fociöltözőben játszódó darabját nyolc éve mutatta be a teátrum, Nagyharsányban csütörtökön játsszák kétszer is. A Szabadkai Népszínház tavaly debütált zenés Szomorú vasárnap-ja is szerepel az Ördögkatlan programjában, valamint egy improvizációs előadás, egy felnőtteknek szóló bábjáték a Piroska és farkas meséjére és az országos diákszínjátszók előadása.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK