Demján Sándor és egy kupac medveszar

Demján Sándor a magyar Jerry Maguire - derült ki tegnap a Nyugati téri kibelezett Skála Metró folyosóin. A Budapesti Őszi Fesztivál előadásán csoportokba osztva bóklászunk a kísértetjárta áruházban. Zenés-táncos szocialista sikertörténet hat jelenetben, a legendás pénzember és egy kupac medveürülék főszereplésével. Ha szerencséd van, megfoghatod Hámori Gabi kezét!

Ha azt mondjuk, színművészetis növendékek és különböző társulatokból érkező színészek a Skála történetéről csináltak darabot a West Balkánban, az, fogadjunk, sokaknak elég riasztóan hangzik. Mi sem voltunk túl lelkesek, mikor este tízkor a Skála valamelyik hátsó traktusában lépcsőztünk egy gyanús színházi projekt felé. Az igazat megvallva csak azért mentünk, mert azt a tippet kaptuk, hogy itt Hámori Gabriellával lehet majd táncolni. Fanyalgásunk pont két percig tartott, míg a sztori az egyszeri vidéki ÁFÉSZ-szegénylegényről be nem húzott minket. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, akit úgy hívtak, Demján Sándor.

A szocialista gazdaság egyik sikersztorija volt a Skáláé, amit a hetvenes évek közepe felé Demján Sándor alapított. A címét a Neurotic Brékcímű számából kölcsönző Fő az illúzió!  produkció hat jelenete ebből a sikertörténetből villant fel egy-egy epizódot. Látjuk a fiatal és ambiciózus Demjánt a minisztérium osztályvezetőnőjét gyömöszölni az utolsó hiányzó engedélyért, majd látjuk áradozni új tervéről, az áruházról, ahol vízesés lesz a föld alatt. "Ez a Nyugat!" "Ja, a vége." Közben a Westend fényei világítanak szemből.

Ritkán szokott összejönni az ilyen szkeccs-szerű előadásoknál, hogy az összes jelenet feszes, humoros és jól kitalált legyen, általában inkább hullámzó a színvonal. Itt nem tudnánk a hatból mondani akár egyet, ami ne lenne szuper. Jól vannak kitalálva, megírva, eljátszva - kompakt mindegyik. A végén megtudjuk, a jelenetek megírását tudományos kutatómunka előzte meg, Demján Sándorral és a cég egykori felsővezetésével is készült interjú. Demján Sándort hívták az előadásra, eddig nem jött el. Pedig érdekes lehet neki színházi előadást látni magáról abban az épületben, ahol évekig dolgozott.

A jelenetekben az a legjobb, hogy látszik, a kikutatott történet ihletet adott, de nem kötötte gúzsba az írócsapat fantáziáját. Az alapításból erotikus kabarétréfa lett, az eladólányból párizsi beszerzővé előlépett alkalmazott története ürügyet ad egy lírai monodrámára. A Skála helyén álló régi Ilkovics büféről a szomszédos London Szálló öngyilkos lányainak némajátéka emlékezik meg. Az áruház fénykorát meg egy áruházi Diótörő-jelenet jelképezi, amiben a kirakatrendezés éjszakáján megelevenednek a próbababák. (UPDATE - egy kedves olvasónk hívta fel a figyelmet arra, hogy a jelenetet nem a Diótörő története, hanem Molnár Ferenc Riviéra című vígjátéka ihlette, amiben ugyanez a háromszög-történet szerepel.) Laboda Kornél neve sokszor bukkan fel a kezünkbe nyomott színlapon, több jelenetet ő írt és/vagy rendezett. Kiderítettük, most végzett rendező szakon. Van olyan érzésünk, nem most hallunk róla utoljára.

Sághy Tamás és Naszlady Éva |  Fotó: Felvégi Andrea / Budapesti Őszi Fesztivál

Ő írta és rendezte az előadás legérdekesebb jelenetét, amiben az energikus Sándor (Fige Attila játssza, a magyar Tom Cruise) össze-vissza ugrál és vizionál további terveiről, míg két kollégája, József és Benedek (Mari) felróják, hogy otthagyta őket egy halódó monstrummal. A kollégákat egyébként a Pintér Béla Társulatból ismert, tehetséges Enyedi Éva és a szputnyikos szumó-istenség, Molnár Gusztáv játssza, mindketten nagy kedvenceink, most is minden rezzenésük haláli vicces.

A produkcióra a koronát a medveürülékes jelenet teszi fel, amit az Örkény Színház színész-rendezője, Dömötör András írt és vitt színre. Nem sikerült kiderítenünk, megtörtént eset vagy csak városi legenda, hogy a jól ismert Skála-reklámban dülöngélő barna medve a forgatáson valóban hatalmasat rottyantott-e ijedtében, de mindegy is - zseniális jelenet kerekedik ki a forgatásra kivezényelt két takarítónő beszélgetéséből, ami simán a Feketeország legendás káromkodós villanyszerelős jelenete mellé kerülhetne a színházi emlékezetben. Mészáros Máté megint parókában nyomja, társát, Kricsár Kamillt pedig az isten is takarítónőnek teremtette.

Rétfalvi Tamás, Kricsár Kamirr és Mészáros Máté|  Fotó: Felvégi Andrea

Ezen aztán rendesen el is képedtünk. Mennyi remek színész van szétszórva az országban, vidéken, alternatív társulatokban, sőt tévésorozatokban, jesszus. A felejthetetlen arcú Kricsár Kamill a zalaegerszegi színházban van, Tóth Lambert, akiről konkrétan azt hittük percekig, hogy igazi próbababa, Szegeden játszik, a kiéhezett elvtársnőt alakító Naszlady Éva a József Attila Színház tagja, Sághy Tamás és Vándor Éva a Jóban-Rosszban tévésorozatból lehet ismerős, a pintér bélás Enyedi Évát már emlegettük, ő is fantasztikus. Igaziból mindenki az. Kerek és lelkesítő az egész produkció.

Valószínűleg azért is az, mert teljesen szokatlan módon közösségi az egész. A nézőket még az elején csoportokba osztják a bejáratnál kapott karszalag színe alapján. A csoportokat az élükre állított "idegenvezetők" (színházi szakemberek) terelgetik a jelenetek között. Míg várakozunk, hogy az előző csapat végezzen a jelenettel, vezetőnk, Faragó Zsuzsa dramaturg anekdotákat mesél, családias az egész, kérdezgetünk is.

A kép előterében Hámori Gabriella |  Fotó: Felvégi Andrea / Budapesti Őszi Fesztivál

Mikor az Ilkovics néma lányai - Hámori Gabi, Láng Annamari és a szintén pintér bélás Szamosi Zsófi - odalebegnek a nézők elé, és szépen sorban elvisznek mindenkit, az nagyon szép. (Ez feledteti azt is, hogy egyébként lövésünk sincs, mit jelképezett a nézőültetés.) Mikor a csoportok egyesülnek az utolsó helyszínen, a közönség kórusban énekli az ugráló, trikóra vetkőzött színészekkel (Fige 'Tom Cruise' Attila és Molnár 'szumó' Gusztáv), hogy "után fut az utánfutó". A jeleneteket egy divatbemutató-paródia zárja, bábszínészhallgatók mutatják be a nyolcvanas évek elszállt divatkreációit. Ez már levezetés, de még ez is remekül ki van találva, jók az arányok.

Még nem ért véget az előadás, már szöget ütött a fejünkbe, micsoda pazarlás az emberi kreativitással és tehetséggel szemben, hogy az előadást háromszor eljátsszák az Őszi Fesztiválon, aztán vége, soha többé nem látni. Pedig benne van egy csomó munka és ötlet. A Skála kulturális emlékezetünk egyik szimbolikus helye - biztosan nem csak az a 150 ember lenne kíváncsi sosem látott zugaira, amelyik a három előadás valamelyikére bejutott. Mi legalábbis el tudnánk képzelni a rendszeres idegenvezetést - de legalább a következő fesztiválon lehessen látni még párszor!

Az előadást egyszer lehet még megtekinteni, 2010. október 16-án, szombaton este tíz órakor.