Szombaton ingyen nézhetjük meg Sztálin bal fülét

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Múzeum félmillió forintért vásárolta meg az 1956-ban ledöntött Sztálin-szobor bal fülét, amely így a már kiállított másik szobortöredék, Sztálin jobb kézfeje mellé kerülhetett a gyűjteményben. A Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításai október 23-án, szombaton ingyenesen tekinthetők meg.
Vágólapra másolva!

Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum

A rosszemlékezetű Sztálin-szobor 1951-ben került a Felvonulási térre, a felrobbantott Regnum Marianum templom helyére. Elkészítésére Mikus Sándor, a kurzus kedvelt szobrásza kapott megbízást. Az akkor rekordméretűnek (nyolcméteres) számító szobor felavatása előtt a Dózsa György utat kiszélesítették, és a Városligeti Színházat lebontották, hogy így biztosítsanak kellő teret a műnek, illetve az előtte elvonuló elképzelt ünneplő tömegnek. A teret a 951. december 16-i szoboravatást követően keresztelték át Felvonulási térnek.

A mű a szovjet megszállás egyik jelképévé vált, nem meglepő, hogy eltávolítása az október 23-án megfogalmazott forradalmi követelések között szerepelt. Végül a szobornál összegyűlt tízezres tömeg nem várta meg a kormány döntését, és október 23-án este ledöntötték talapzatáról a gyűlölt szobrot, majd teherautóval bevonszolták a Blaha Lujza térre, és ízekre szedték (itt visszaemlékezéseket olvashat). A szobor darabkáit az összegyűlt tömeg vitte haza. A jobb kezet, amelyet a Magyar Nemzeti Múzeum őriz, Pécsi Sándor rejtegette sokáig a kertjében.

Forrás: AFP

52 évi lappangás után, 2008-ban a szobor egy másik darabkája, a bal fül is felbukkant a debreceni MODEM-ben. A fül tulajdonosa 2009-ben aukción próbálta értékesíteni a szobordarabkát, ám végül a tárgy nem kelt el a 2,4 millió forintos kikiáltási áron, így vásárolhatta meg a Magyar Nemzeti Múzeum, egy támogató bevonásával, félmillió forintért.

Az 1956-os forradalom talán legismertebb, mára szimbolikus értelmet nyert epizódját felidéző tárgy október 22-től a Magyar Nemzeti Múzeum állandó történeti kiállításában kap helyet. Október 23-án a múzeum állandó kiállításai ingyenesen, míg a nemrég nyílt, nagyszabású, Széchenyi István személyét és életművét rendhagyó módon bemutató Széchenyi világai kiállítás félárú jeggyel tekinthető meg.

Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum