Bereményi Géza: Egyre régibb leszek

2010.12.24. 16:01

A másfél éve halott Cseh Tamás dalainak nagy részét Bereményi Géza írta, mint sok magyar film, többek között a Megáll az idő forgatókönyvét. Bereményi később rendezni kezdett, a huszadik század legtöbb évtizedét bemutatta már a filmjeiben. A hetvenes évekről szólót most írja. A magyar film helyzetéről, a politikáról, Cseh Tamásról és a kamaszlétről is beszélgettünk vele.

 

A minap volt egy műsor az MTV-n, amelyben a 30Y nevű zenekar egy Bereményi-számot adott elő. Tolonganak az előadók a szövegeidért?

Bereményi Géza: Nincs tolongás. Az egy régi, egy évvel ezelőtti műsor volt, akkor vették fel a Dob meg basszus talkshow-t.  Az a dal, a Jó január herceg egy ritka alkalom volt. Zalaegerszegen rendeztem éppen, nem sokkal Tamás halála után. Hazafelé tartottam, és eszembe jutott egy dallamocska. Én nem szoktam zenét szerezni, de arra írtam egy szöveget. Csak a szöveg volt, és ütem. És abban a kiváltságban részesültem, hogy a 30Y szerzett hozzá zenét, és ráadásul Nagy Péter színész barátom is megzenésítette. Hrutka Róbert zenéjére írtam most Kitalált világ címmel egy összeállítást, amit Für Anikó énekel.

- Amikor dalt írsz, Cseh Tamás hangjára írod?

- Nem, nem a Tamás hangjára. Nem akusztikus indíttatásból vannak ezek a szövegek, hanem a zene hatására, képeket látva írok. Nem hallom az előadó hangját közben.

- Mennyire vagy túl Tamás halálán?

- Egyáltalán nem vagyok túl, nagyon éretlen még bennem. Állandóan változik a hozzáállásom Tamás halálához.

- Azt nyilatkoztad, hogy több is és kevesebb is volt barátságnál.

- Ami a barátságban az állandóságot és biztonságot jelenti, annyiban kettőnk kapcsolata nem volt az. De amennyiben egy szoros összetartozásról beszélünk, ebben az értelemben több volt, mint, egy barátság. Megbízhatatlanabb volt, mint egy barátság. A halála után nagyon sok emlékműsor készült, volt közöttük jó, és volt csapnivaló is.  Ahogy különböző énekesek, előadók adták elő dalainkat, azt vettem észre, hogy a színészekhez sokkal jobban illenek ezek a szövegek. Kaposváron láttam harmadéves színitanodások vizsgaelőadását Cseh Tamás-dalokból, az nagyszerű volt. És ahogy láttam fiatal és idősebb színészek előadásában a dalainkat, rájöttem, hogy ez igazából színészi műfaj. És hogy Tamás nagyon jó színész volt, azt mindig is tudtam, ő színészként adta elő a dalokat.

- A parlament a napokban nem szavazta meg a Magyar Mozgókép Alapítvány plusztámogatását. Több tucat film forgatása áll vagy marad dobozban emiatt. Téged mennyiben érint ez a döntés?

- Megint van egy filmtervem, de már az intézkedés előtt kiderült, hogy nem fog megvalósulni. Át is akarom írni, mert egy forgatókönyvből az első változat sosem jó. Ezt a Hunnia filmstúdiónak adtam oda, hogy szerezzenek rá pénzt, de nem sikerül.

-  És a Kádár-fim?

-  Arra a pénzadók részéről nincs igény.

- Ezt nem pontosan értem.

- Volt egy producer, aki meghallotta, hogy Can Togayjal, az írótársammal tervezünk egy Kádár-filmet. Vele megbeszéltük azt, hogy arra a nyolc hónapos forgatókönyvírói munkára, amit az a film igényel, ő - a produceri szándék komolyságát bizonyítva - eltart minket. És amennyiben a film megvalósul, ezt levonja a gázsinkból. Elkezdett pénz után menni, majd visszajött, hogy nincs igény a téma iránt.

- Rosszul mértétek fel a piacot?

- Ez nagyjából öt évvel ezelőtt volt. Úgy láttuk Togayjal, hogy az akkor érettségiző diákokat még érdekli valamelyest a Kádár-történet, de az elsős gimnazistákat már nem, és hogy most, mármint akkor kéne megcsinálni gyorsan a filmet. Az idő lejárt, most már a világon senkit nem érdekel Kádár. És prognosztizálhatom, hogy Kádárról nem lesz film, legalábbis játékfilm biztos nem, dokumentumfilm lehetséges.

- Amikor még nem tudtam, hogy a Kádár-film végleg elveszett, azon gondolkoztam, hogy mennyi idő kellhetett ahhoz, hogy a Széchenyi-film kapcsán ért támadást kiheverd.
 
- Kevés kellett. Viszonylag hamar kihevertem, hisz' nem ez volt az első támadás. Amikor a Honfoglalás filmet próbáltam létrehozni, már akkor is élénk tiltakozások voltak a személyem ellen.  A Széchenyi-filmről sejtettem, hogy ez lesz, csak nem gondoltam volna, hogy pont abból az irányból jön rosszallás, ahonnan jött. Sokat tanultam belőle, jól megismertem a korabeli helyzetet. Én némileg elzárkózott életet éltem előzőleg, de a Széchenyi-film belevitt a hétköznapok sűrűjébe. Sok haszon is volt belőle. Csak az bántott, hogy akinek tetszett a film, annak a véleményében sem bíztam utána.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

- Érezted azt, hogy a politika játékszerévé válnál, vagy a politika szeretne játékszerévé tenni?

- Mindenki a játékszerévé szeretett volna tenni, magát a témát is játékszerré akarták tenni. Én Széchenyi személyét komolyan vettem, tiszteletre méltó és nagyszerű, különös személynek tartottam, aki bátran és kockázatosan élt. Úgy gondoltam, hogy most az ő személye a tét, mint ahogy az is volt.  Akik nem akarták, hogy ez a film legyen, azok azt nem akarták, hogy Széchenyiről legyen film. Ő volt a pajzsom. Bármi bántalom érte a projektet, akkor úgy gondoltam, hogy Széchenyit éri bántalom, nem engem. Széchenyi személye nem jutott el annyira az emberekhez, mint amennyire a film akarta. Ez volt a fő negatívum benne. Rossz PR-ja volt.  Egy francia filmes ismerősöm mondta, hogy mit csodálkozol, nagy film - nagy kín, kis film - kis kín. A Kádár-filmmel valószínűleg legalább ekkora cirkusz lett volna.

- Milyen lett volna a ti Kádár-képetek?

- Csináltunk egy logline-t, egy eszmei mondanivalót Can Togayjal és abban állapodtunk meg, hogy a huszadik század különbözött az összes évszázadtól, nem véletlenül évszázadra osztjuk a történelmet, hiszen így lehet kezelni, így lesz az embernek rálátása. A 20. század 1914-89- ig tartott, rövid évszázadnak is nevezik. Nacionalista háború és szociális mozgalmak évszázadának is nevezik. Nem véletlen, hogy Hitler pártjának neve nemzetiszocialista volt. Ezt nevezik rettenetes évszázadnak is, és nevezik a három világháború évszázadának is. Kádár János jellegzetesen huszadik századi ember. Én láttam Oliver Stone Nixonról szóló filmjét, és akkor jöttem rá, hogy Kádárról kell filmet csinálni, mert egy ellentmondásos, a többség által negatívnak tartott politikust bemutatni, annak indítékaival együtt, a gyerekkorától, a lényegét a jellemének, a karakterének bemutatni nagyon nagy kihívás lett volna.

- Egyébként úgy gondolom, hogy sokaknak nem negatív az ő személye.

- Tévedsz. A Nixon egy emberről szólt mint karakterrajz, és ehhez Shakespeare-t is említhetném. Kádárról is ilyen megközelítésben kell vagy lehet filmet csinálni.

- Egyesek szerint tömeggyilkos volt Kádár János.

- Mások meg mást mondanak róla. Tömeggyilkosokkal barátkozott, és köztük nevelkedett. Természetes volt számára a tömeggyilkosság. Ha leleplező film készülne róla, az egyoldalú lenne. Minden oldalát meg kéne mutatni, működésében, huszadik századba helyezettségében kéne bemutatni.

- Nagy gondolkodó volt?

- Inkább nagy játékos.

- Ha most a hatalomnak kellene egy Kádár-film, mint ahogy kellett egy Széchenyi-film, akkor elvállalnád a rendezését?

- Igen. Ha rögtön az elején, még a forgatókönyv elkészítése előtt tisztáznánk, hogy miről szól és milyen az én Kádár-filmem.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

- Mészáros Márta gyakran beszél arról, hogy Magyarországon nem csinálnak használható politikai, történelmi filmeket, hogy a magyar filmnek nincs köze Magyarország történelméhez, ellentétben a lengyelekkel.

- Igen. Ezzel egyetértek.

- A rendezőkben van a hiba, vagy a társadalom nem kíváncsi a saját történelmére?

- A rendezőkben. Nem az a gond a magyar filmekkel, hogy nem eléggé történelmiek, hanem hogy nem élnek azzal a képességével, adottságával a film műfajának, amivel élnie kéne minden ország filmgyártásának. Azzal, hogy a film nagyon karakteresen meg tud mutatni egy világot. Főként vizuális élmény, ezért a tárgyi és emberi valóságában sokoldalúan be tud mutatni egy országot, amire egyetlen más műfaj nem képes. Egy helyi kultúra sajátosságait a film tudja legjobban bemutatni. A filmnek élnie kéne ezzel az adottságával, de a magyar filmeknél nem lehet megállapítani, hogy melyik országban készültek. Más országok esetében néhány perc múlva megállapítható, hogy melyik országban játszódik. A magyar filmipar nemcsak, hogy történelmi filmet nem csinál, hanem az itteni aktuális társadalmi problémákra sem reagál, holott ennek a műfajnak adottsága és kötelessége hitelesnek, tájleírónak és karakteresnek lennie.

- De mégiscsak próbálkoznak a filmesek is a rendszerváltás utáni Magyarországot feldolgozni, bemutatni, csak nem túl sikeresek.

- Nem nem sikeresek, hanem a magyar filmből nem ismerhető meg a teljes magyar valóság.

- Ez mindig így volt?

- Nem, néhány évtizeddel ezelőtt törekedtek arra, hogy bemutassák a korabeli valóságot, de akkor leginkább csak hazudtak róla, álvalóságot mutattak be.

-  Mondj példát, miről érezted így?

-  Szinte az összes magyar filmnél.

-  A nyolcvanas évek filmjeire gondolsz?

- Igen, a hetvenes-nyolcvanas évekre.

-  Akkoriban készült a Megáll az idő.

- De azt én írtam. (nevet) Az a valóságra támaszkodott, és megtörtént eseményeket dolgozott fel az életemből.

- Lesz végre DVD belőle?

- Igen, most készült el.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

-  A közelmúltban a tévéből felvett Megáll az idő-t odaadtam a 16 éves lányomnak, hogy nézze meg. Ő megkérdezte, hogy miről szól? Én meg álltam hülyén.

- Az, hogy miről szól, határozottan meg van mondva az elején. Az anya megmondja a fiainak, hogy "jó, akkor itt fogunk élni". A film azokról szól, akik itt maradnak a forradalom után. Az egyik néző szememre hányta azt, hogy miért nem követtük külföldre Pierre-t, miért nem láttuk, hogy mi lesz vele. Mert a film arról szól, hogy milyen kockázat volt '56-ban itt maradni. Persze, ha engem megkérdezett volna a lányom, akkor én sem tudtam volna rá válaszolni, hiszen amit most mondtam, az ő számára ez nem érdekes.

-  Hiába mondanám, hogy a szabadságvágyról szól, sagschon. Vagy azt, hogy egy gimnáziumi osztályról...

- Pedig a hatvanas években elég veszélyes kalandnak éreztem, hogy gimnazista voltam. Neked nem volt kalandos a gimnáziumi időd?

- De igen. Sőt, én az oktatási intézmény elhagyására kényszerültem.

- Ez rólam is elmondható. És tizenhat évesen csaptam rá az apámra ajtót, költöztem el otthonról és kerültem Pápára kollégiumba.

- Én is tizenhat voltam, amikor bejelentettem, hogy elköltözöm. A feleségem néha figyelmeztet is arra, hogy ha nálunk hasonló helyzet adódna a gyerekekkel, ne hagyjam rájuk, mint azt tették velem az én szüleim.

- Neki van igaza. Nem szabad elengedni a gyereket, még akkor sem, ha netalán ebből mi jól jöttünk ki.

- Szoktál a gyerekeiddel beszélni a múltról?

- Csak ha kérdeznek. Nem akarom rájuk tukmálni a múltat, ha kérdeznek, szívesen válaszolok. Ezt észrevették rajtam. Néha megkérdeznek, és látom az elképedésüket.

- A te szövegeidhez, amiket Cseh Tamás énekelt, kell egyszer majd lábjegyzet?

 - Nem, mert azok ennél közvetlenebbek, sokoldalúbbak. Egyszerűek nagyon, nem kell magyarázat hozzá.

- Hogy tudtak azok a szövegek átmenni az akkori cenzúrán, a hanglemezgyári kontrollon?

- Rétegműfajnak tartották, nem piszmogtak vele, mivel nem nagy stadionokat, nagy színházakat töltött meg a közönség. Túl intellektuálisnak tartották, ami úgymond nem jut el úgysem a csepeli munkásokig.

Fotó: Hegyi Gábor és Tuba Zoltán [origo]

-  Te hogy változtál az utóbbi években?

- Ahogy egyre régibb leszek, egyre megrögzöttebb vagyok. Régebben könnyebben adtam föl. Régen úgy gondoltam, hogy nem fontos megtartani valamit, még akár egy véleményt sem, azt is meg lehet változtatni. De most már nem bánok meg dolgokat, kitartó vagyok. Makacs lettem. Úgy, ahogy egy idős ember megrögzött: ragaszkodik az álláspontjához, nehéz belátásra bírni.

- Te már az emlékirataidat írod?

- Elkezdtem dolgozni egy könyvön, ami az életemről szól. Ehhez kapcsolódva járom az országot egy előadóesttel. Kiállok a színpadra, és kultúrházakban, klubokban magamról mesélek. Hol negyven, hol ötven, hol száz embernek. A hallgatóságon figyelem meg az események dramaturgiájának hatását, melyik működik és hogyan hat az emberekre.  Készülök a megírásra. Nagyon szeretem, jól érzem magam ezekben a helyzetekben, ami mindenhol más. Ezekből a történetekből áll össze majd egy könyv.  És dolgozom egy forgatókönyvön is, ami a hetvenes évekről szól. Az elmúlt évtizedeknek az az egyetlen szakasza, amiről nem csináltam még filmet. Ez a film egy énekesről szólna, és arról a nagyon izgalmas, kemény korszakról, amiben én voltam huszonéves. Azt nagyon szeretném leforgatni.

- És a gyerekek? Készülsz arra, hogy hamarosan serdülnek, és korukból fakadóan mindent hülyeségnek fognak tartani, amit te képviselsz? Hogy megtagadják Bereményit?

-  Várom nagyon. A kamaszidő köztudottan az elmebajjal határos. Az emberi agy végső kialakulásának veszélyes időszaka. Ilyenkor a vélemények szélsőségesek, a döntések kötelezően meggondolatlanok. Zűrös az elmeállapot. Nagyon szeretnék ott lenni, amikor a fiaim ebbe a korszakukba érkeznek. Tudniillik, ahogyan te meg én az előbb megállapodtunk már ebben, magyar kamasznak lenni az átlagosnál veszélyesebb. Csak azt nem tudom, tudok-e majd jó tanácsot adni akkor nekik. Nagyon kíváncsi vagyok az akkori magamra. Készülök.

KAPCSOLÓDÓ CIKK