Toplista csalogatná haza a magyar fiatalokat

Vágólapra másolva!
Multikulti Budapest, Túró Rudi és hároméves GYES - a gyerehaza.org nevű oldal Magyarország top tizes listáján ezek a fogalmak ösztökélnék a magyar diákokat a hazatérésre. A közösségi szájtokon egyelőre több kritikus hang éri a matyóhímzéssel díszített oldalt, van, aki a lángost hiányolja a listából, más szerint a tizes lista egyik pontja homofób. Az érdeklődést mutatja, hogy az oldalt szerda délután meghackelték és ezért fél órán át egy pornóoldalra mutatott.
Vágólapra másolva!

A pozitív magyar életszemléletet hirdető weblapok sorában március közepén jelent meg egy új, matyómotívummal díszített oldal, amely a külföldön tanuló vagy karrierjük kezdetén álló fiatalokat ösztökélné a hazatérésre. A gyerehaza.org egyik aloldala tíz érvet sorakoztat fel Magyarország mellett. A címszavak között: Túró Rudi, Budapest - multikultibb mint gondolnád, Családbarát szociális rendszer.

"Nem csinálunk titkot abból, hogy nagyon nehéz megtalálni az érveket Magyarország mellett, ezért három csoportba soroltuk a pozitív gondolatokat" - mondta a március közepén indult gyerehaza.org ötletgazdája, Azbej Tristan az [origo]-nak. "Úgy próbáltuk összeállítani a Magyarország mellett szóló tíz érvet, hogy banális érzelmi érvek, logikai érvek és szociális érvek is helyet kapjanak köztük". Mint mondta, a Magyarország melletti érvek között vannak olyanok, amelyek a liberális beállítottságú fiatalok szívét dobogtatja meg - itt a Budapest, a kozmopolita város pontot említette -, és van olyan, amelyik a konzervatívabbaknak fontos.

"Az elsők az érzelmi érvek: a család és a barátok; illetve a hazafias érzelmek. Sokszor csak apróságokról van szó, mint amilyen egy íz. Így került be a válogatásba a Túró Rudi, ami nagy feltűnést keltett" - magyarázta. Második csoportba tartoznak a logikai érvek, "a tudás-piac igényeinek logikája, amely szerint például a külföldön, idegen nyelven megszerzett tudást itt sikeresebben lehet kamatoztatni" - magyarázza, hozzátéve, hogy gyakran könnyebb Magyarországon eladni egy külföldön megfogant ötletet, mint ott, ahol megfogant.

Forrás: Gyere Haza blog

Harmadikként a szociális, "anyagiasabb érveket" említette. "A magyar realitást ismerve nem versenyezhetünk mondjuk Norvégia, de akár még Írország életszínvonalával sem, de a politikai változások óta a szociális politikában olyan folyamatok zajlanak, amelyek optimizmusra adnak okot" - magyarázta.

Karrierépítés Magyarországon

"Az én személyes életélményemen keresztül merült fel az oldal gondolata" - mondta Azbej Tristan. A külföldön született, de gyerekkorától Magyarországon élő, magyar állampolgár akkor szembesült a visszatérés dilemmájával, amikor négy évig az Egyesült Államokban tanult doktori ösztöndíjasként. "Választani lehetett a lekottázott, kényelmes jólét és egy izgalmasabb, kihívásokkal teli karrier között. Ezen kívül fontos volt, hogy itthon sokan számítottak rám. Úgyhogy, amikor értesültem egy ösztöndíjról a volt magyarországi egyetememen, akkor pár hónap tépelődés után elfogadtam a lehetőséget" - áll hitvallása az oldalon.

"Személyes példákkal szeretnénk megmutatni, hogy nem egy reménytelen kalandtúra Magyarországon karrierépítésbe fogni" - vázolta az oldal egyik fő misszióját. A szerkesztők az éppen még külföldön lévő, de a hazatérést fontolgató, vagy a frissen hazatért 20-30 éves fiatalokat szeretnék segíteni praktikus tanácsokkal és személyes példákkal.

Homofóbia vagy családmodell?

Az érdeklődést mutatja, hogy szerda délután meghackelték az oldalt, és fél órán át minden link egy pornó oldalra vezetett. Külföldön élő magyarok a Facebookon egyebek mellett nehezményezték, hogy ha már van pörkölt és Túró Rudi a listán, miért nincs lángos. "Volt, aki a Túró Rudit is támadta, de az egészen biztosan nem szembesült azzal, amikor egy amerikai reptéren a biztonsági ellenőrzésnél próbálja becsempészni a Túró Rudit, úgyhogy ehhez ragaszkodom."

Heves vitákat váltott ki továbbá a Szép lányok, helyes srácok, igazi barátok pont, amely így érvel Magyarország mellett: "Magyarországot még nem érintette meg a nemeket összemosó filozófiák szele. Egy baráti beszélgetés során is sokkal jobban megértesz valakit, akivel egy kultúrkörből jöttél." Emögött többen feltételeztek rejtett homofóbiát, Azbej ugyanakkor kérdésünkre azt válaszolta, nem érti az összefüggést, szerinte ez arra utal, hogy a magyarok többsége preferálja a hagyományos családmodellt és hogy "a nemek egyenlősége - a nők megbecsülése és egyenjogúsága - nálunk kéz a kézben jár a hagyományos nemi szerepekkel és viselkedésmintákkal is."

Az oldalon található fórum aktivitása is meglendült az elmúlt néhány napban. "A támogató érdeklődés, bíztatás mellett a fórumunkon a lehurrogás, gúny és fitymálás hangjait is lehet hallani, de biztosak vagyunk benne, hogy ezt a párbeszédet idővel sikerül közös ötleteléssé transzformálnunk. Elvégre is ez az egész kezdeményezésünk célja" - magyarázta Azbej.

Az oldalt az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség karolta fel, a honlapon egy kapcsolódó kezdeményezésük is olvasható. Szeretnék, ha a külföldön megszerzett tudományos fokozatok honosítási eljárása egyszerűsödne. Azbej Tristan szerint sokak hazatérési kedvét az is visszaveti, hogy a neves külföldi egyetemeken megszerzett PHD-diploma hazai honosítása sok pénzbe kerül, és akár egy évig is elhúzódhat. Mint mondta, a folyamat egyszerűsítéséről az illetékes minisztériummal már megkezdődött a tárgyalás.