"Hisztérikus énekes voltam" - feLugossy László a Bizottságról

2011.09.03. 22:36

A Bizottság emlékezetes dalszövegeiről írójuk elmondja, hogy lelki anyagcsere útján születtek, és hogy szerinte teljesen érthetők. A színpadralépéstől viszolyog, pedig elismeri, régen hisztérikus előadó volt. A Műcsarnok Sírba visztek című kiállításának pénteki megnyitója előtt beszélt nekünk feLugossy László a meghasonlottságáról, a nyolcvanas évek unalmáról, és elmagyarázta, miért zsemle kell a lábáztatáshoz.

Régi zenekartársai szerint a Bizottságnak az volt a titka, hogy sok mindent bele lehetett képzelni a szövegeibe. Ön törekedett a rejtett többértelműségre, vagy teljesen véletlenszerűen rakta egymás mellé a szavakat?

Egyik sem, a szövegeim inkább egy fajta lelki anyagcseréből születnek. A levegőből, mint a gyümölcsöt, leszedem a dolgokat, az bemegy a szervezetembe, átalakul, és kijönnek ezek az értelmetlennek látszó mondatok. Van, amit hétköznapi szavakkal nem lehet kifejezni, ezekhez asszociatív módon nyúlok. A szövegeim eredetileg nem dalszövegeknek születtek, hanem verseknek. A képzőművészet mellett mindig írogattam szövegeket. Akkor már olvasgattam a 20. századi költészeti frissességeket, és úgy gondoltam, én is kipróbálom ezeket. Először semmi célom nem volt vele, de amikor a zenélgetés elkezdődött, érdekelt, hogy a szövegeim hogyan működnének zenével. A kezdő próbákon úgy tűnt, elég jó hatásuk van együtt.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
"A zen buddhista televízió férfi bemondónője vagyok" (A Putty Putty c. számból) A képre kattintva a kiállításról nézhet fotókat!


A próbán improvizálta a szöveget, vagy vitt egy paksaméta megírt verset a többieknek?

Volt, hogy a próbán valami még eszembe jutott, de alapvetően otthon raktam össze őket.

Ön szerint mára mennyire vesztek el a szövegekből azok az asszociációk, amelyek működtették őket? Próbálta mai szemmel nézni a dalszövegeit?

Lehet, hogy megváltoztak az asszociációk. A Műcsarnokbeli kiállításra két régi számhoz csináltam videót. Én is furcsállottam, de a szövegek ritmusa és fura asszociatív hatása miatt lehetett olyan dolgokra gondolni, amikre azelőtt nem gondoltam volna soha.

Vannak olyan dalok, amelyekre büszkébb, mint a többire?

Igazán három számot szeretek a repertoárunkból. Az egyik az Amikor kígyókkal álmodom, amelyben nem énekelek, hanem próbáltam prózában előadni. A másik a Máriabenzin, ami ősszám volt. A Milarepa-verzió-t azért szeretem nagyon, mert az olyan szabad költészet, ami mindig a szívem csücske volt (itt az összes dalnak megtalálja a szövegét). Milarepa egy tibeti szent volt, aki a világtól elvonulva a hegyek között gondolkodott a legnagyobb aszkézisben élve.

Egy régebbi interjúban Uj Péter álbuddhistának nevezte önt. Tényleg csak játszott a keleti filozófiával a szövegeiben, vagy ennél meghatározóbb volt az életében a buddhista szellemiség?

A keleti filozófia a hatvanas évek végének nagy hippizmusában, amely korosztályához én is tartozom, meghatározó volt. De annyira nem ástam bele magamat.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
"Kabátbeszéd hiányérzetpárna" (Máriabenzin) A képre kattintva a kiállításról láthat fotókat!


Mit szól ahhoz, amit az újságíróknak az imént mondott Wahorn András, hogy az embereknek ma már nem érthetetlen szövegek kellenek, hanem egyértelmű beszéd?

Mindig is egyértelmű egyenes beszéd kellett az embereknek.

És a Bizottság szövegei?

Az más, az költészet. Egyébként én azt ugyanolyan egyenes beszédnek gondolom, azzal a különbséggel, hogy a tartalmi részek asszociatívan bomlanak ki. Képeken, hangulatokon, szójátékokon keresztül működik a dolog, de végeredményben ugyanolyan érthető.

Ez azt jelenti, hogy akár szóról szóra meg lehetne fejteni a dalszövegeinek az értelmét?

Biztos. A középiskolai irodalomórákon senki nem szerette a verselemzéseket, de rájöttem később, hogy ezek fontos dolgok. A költészet izgalmas dolog. Az emberek nagy többsége nem nagyon olvas verseket, pedig rájuk férne. A dalszövegekben a versnek csak egy lebutított változatával találkoznak.

Régen jobban értették a szövegeit az emberek, mint ma?

Nem tudom. Mindig létezett valamifajta ellenállás a költészettel szemben bizonyos embereknél.

Egy barátommal arról beszélgettünk, hogy miért van az, hogy a Bizottság dalai közül most inkább Wahorn András konkrétabb szövegei tűnnek átélhetőnek, például a Békásmegyer, az Egy lány kéne nekem vagy a Szerelem. Arra jutottunk, hogy talán azért, mert a dadaista szövegek megértéséhez képzelőerő kell, a képzelőerőhöz pedig idő, ami a mai embereknek már kevesebb van, mert sokkal többet dolgoznak, mint a nyolcvanas években. Mit gondol erről?

Az emberek fáradtak, kevésbé nyitottak, és a könnyebb ellenállás felé mozognak, vagyis azt fogadják be könnyen, ami már a giccs határát súrolja. Őszintétlen, hamis képzet keletkezik a világszemléletükben. Ez nem jó, a kreatív dolgokhoz valóban idő és fáradság kell. És a világ attól működik jobban, ha kreatívabban mennek benne a dolgok.

Az ön dalszövegei Kassáknak, Pilinszkynek vagy Weöres Sándornak tetszettek volna jobban?

(nevet) Nem tudom. De azt hallottam, hogy Tandori Dezső egyszer egy szövegemre azt mondta, hogy húha.

"Mit látsz, Laca? Egy nagy segget látok!" A Bizottság híres szóváltása a Kalandra fel! lemez elejére is felkerült


Hogy született a "Mit látsz, Laca? szlogen?

Valamelyik koncert előtt mondtam Andrásnak, hogy kérdezze meg tőlem az első szám előtt, hogy mit látok. Nem tudta, mit fogok rá felelni, de megkérdezte. Én már föl voltam készülve a válasszal. Akartam valami polgárpukkasztó poént mondani.

Azóta a beszólást úgy magyarázzák, hogy a hatalom idiotizmusára utalt. Ezek szerint mégsem?

Nem volt ennyire tudatos. A meglepetés erejével akartam hatni. Be is jött, szállóige lett belőle.

Sokat elárul az akkori életformájukról az a vicces történet, hogy mikor ef Zámbó István meghallotta, hogy önt elvitték pszichiátriai kivizsgálásra a katonaságból, úgy érezte, erre azonnal happeninggel kell reagálnia. Az ön szövegei is ebben sajátos lelkiállapotban születtek?

Tele voltunk energiával, és szerettünk volna valami nagyot csinálni. A művészet eszközei szimpatikusak voltak számunkra. Mindennap együtt voltunk, beszélgettünk, filmeket néztünk, zenéket hallgattunk, olvastunk, közben mindenki csinálta otthon a saját képeit, azokat is megnéztük, átbeszéltük. Lubickoltunk a saját kreativitásunkban. Ehhez a Vajda Lajos Stúdió (az a szentendrei képzőművészeti csoportosulás, amelyből a Bizottság kinőtt - a szerk.) és a zenekar is jó formációnak tűnt. Nem voltam nagy zenei tehetség, csak szövegíró és hisztérikus előadó. Hihetetlen exhibicionizmussal rendelkező fiatalember voltam. (nagyokat nevet) Ma már én is röhögök ezen.

Ha valaki a Bizottság-dalszövegek alapján próbálná rekonstruálni a nyolcvanas évek hangulatát, akkor úgy tűnik, mintha mindenki dühösen és hisztérikusan őrjöngött volna az unalomtól. Valóban ilyen volt a nyolcvanas évek?

Nem, talán ilyen dühös nem volt senki, csak tehetetlen. Jólesett az embereknek látniuk, ahogy ott ugrabugrálnak ezek a furcsa gyerekek a színpadon, és valami őszinteség sugárzik belőlük. Álltunk a színpadon, és azt gondolták az emberek, ilyennek kéne lenni. Unalom is volt, főleg a hetvenes évekből átjött szürkeség harapózott el, de aztán lassan színesedett a nyolcvanas évek. Pont attól, hogy az ifjúsági mozgalmak végre elértek Magyarországra. Fiatalok voltunk, és az energiáinkat hozzá tudtuk ehhez adni. Furcsamód valódi pezsgő létezés volt még az unalmon belül is.

A Bizottságbeli munkásságának melyik részére büszke inkább, az előadóművészre vagy a szövegíróra?

Ez együtt van nekem. Olyan bonyolult szövegeket írtam, hogy senki más nem tudta megtanulni.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
"Az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen" (Vaníliaálomkódex) A képre kattintva megnézheti galériánkat!


Szándékos elvonulás volt, amikor 1997-ben Szentendréről Sárospatakra költözött?

Igen. Én már nem szerettem azt az úgymond pezsgő világot, nem éreztem jól magam benne. Nem szeretek híres lenni. Sajnos kicsit az lettem. Időközben, ahogy az ember sejtjei kicserélődnek, mindig megváltozik. Szeretek szolid formában létezni, visszafogottan. Minden zavar, ami mesterkélt. És nagyon érzem a világban, hogy mesterkélt. Igen, egy picit el akartam szakadni, pláne a koncertélettől. Megcsömörlöttem.

Látszott most, ahogy tárlatvezetést tartottak az újságíróknak, hogy leginkább Wahorn András lubickol a rá irányuló figyelemben, ef Zámbó István már egy kicsit visszafogottabban élvezi, és ön az hármójuk közül, aki a háttérbe húzódik.

Így állok ellen a világnak: távolságtartó vagyok.

Hogy él Sárospatakon?

Van egy régi házam, előtte egy meggyfa, van egy műhelyem, ahol dolgozom. Napi gyakorlatom, hogy festek-rajzolok, néha megnézek egy régi jó Bunuel-filmet. Most elég sok feladatom van a Modem-kiállításra készülve.

Milyen kiállítás ez?

Egy nagy retrospektív kiállítás lesz Debrecenben, 1300 négyzetméteren, a Modem második emeletén. Decemberben nyílik.

Előbb kérték föl erre, mint a Műcsarnokbeli Bizottság-kiállításra?

Tavaly ősszel még Gulyás Gábor volt az igazgató a Modemben, ő ajánlotta fel nekem, hogy csináljak ott kiállítást. Azóta gyakorlatilag erre készülök.

Meglepte, hogy a Bizottságot ki akarják állítani a Műcsarnokban?

Igen, meglepett. Tudnék mondani olyan zenekarokat, amelyek ugyanolyan fontosak volt. A Vágtázó Halottkémeket nagyon fontosnak tartom, de a Balaton, a Kontroll is meghatározó zenekarok voltak. Talán azért kerültünk mi a Műcsarnokba, mert mi voltunk képzőművészek ebből a csapatból. De én nem tartottam olyan fontosnak a Bizottságot, ahogy itt megjelenik. Jó dolognak és hasznosnak éreztem, és amíg tartott, jó volt, és elementáris, tele életerővel és őszinteséggel.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
"Mi a rossz abban, ha telefon vagyok" (Női agyvelő) A képre kattintva a kiállításról láthat képeket!


Wahorn András és ef Zámbó István egymásnak ellentmondó dolgokat mondott arról, hogy ki akarta befejezni a Bizottságot. Wahorn szerint ő, ef Zámbó szerint ön. Hogy volt ez?

Nem tudom, lehet, hogy az András sem akarta már tovább csinálni. Én a végére nem tetszettem magamnak, és ha nem tetszem magamnak, nem szeretem csinálni. Amikor pár év eltelt szép pihenősen, akkor megcsináltuk négyen az Edd meg a fényt! lemezt (a Bizottság 1993-ban kiadott lemeze, amelyben már nem dolgozott ef Zámbó István - a szerk.). Akkor újra éreztem, hogy vannak olyan szövegeim, amelyek miatt érdemes csinálni. De az exhibicionizmusom nagyon háttérbe szorult. Amennyire szerettem a színpadon ugrabugrálni előtte, annyira borsódzik a hátam, hogy most ugrabugráljak színpadon.

Amit elmond, abból egy visszahúzódó ember képe bontakozik ki. Hogyan fér ez össze azzal az emberrel, aki tombolt a színpadon?

Így jött össze. Egyszer csak úgy gondoltam, másra kell az energia.

Történt valami a magánéletében, ami megváltoztatta?

A világgal történt valami. Benne volt a levegőben, hogy nagyon fals lesz minden. Ekkor döntöttem úgy, hogy inkább külső szemlélője leszek a dolgoknak. A képzőművészet került előtérbe, ami ugyan nem olyan népszerű műfaj, mint a zene, de a költészethez hasonlóan sok asszociatív dologra ad lehetőséget.


Az Utolsó vacsora készítése című kép 2004-ből


Ahogy láttam most a kiállításon a Máriabenzin-hez készített idei videót, úgy tűnt, megvan még önben a Bizottság-felvételekről ismerős őrültség és energia.

Megvan.

Mintha bármikor le tudna vezényelni egy régi hangulatú Bizottság-koncertet.

Fél óráig. Nincs kondim. 1986-ban azt gondoltam, nem akarok több zenét csinálni, aztán volt nekem két zenekari próbálkozásom is. A második, a Batu Kármen azért volt nagyon érdekes, mert Kokóval (Kukta Erzsébet, a Bizottság női hangja - a szerk.) és Wahorn András fiával csináltuk együtt a kilencvenes években. Készítettük egy lemezt, a Max Mara & Lili Luna címűt. Rövid életű zenei próbálkozás volt, amiben egy idő után megint nem éreztem túl jól magam. Nagyon szerettem régen a színpadon lenni. Próbáltam visszatérni, egy darabig jó volt, aztán megint nem volt jó. Ezek bonyolult dolgok. Egy előadónak nagyon jónak kell lennie, hogy sugározza azt a delejes energiát. Én mindig beleadtam apait-anyait, de mikor éreztem, hogy nem tudom tovább ugyanúgy, inkább abbahagytam. Nem akarok többet koncertezni, de a szövegek mindig dőlnek. Mondtam, na jó, megpróbálom újra. Ezért a barátaim segítségével most csináltam egy duplacédét a Modem-kiállításra, 19 új dal van rajta, összesen 25.

ALaca és a Poszthús c. új cédéről a Néha-néha c. szám, énekel: Láng Annamária és feLugossy László


Egy csomó filmben szerepelt, a Meteó-ban, a Sátántangó-ban, a Werckmeister harmóniák-ban. Hogy került bele ezekbe a filmekbe?

Krasznahorkai László (a Sátántangó és a Werckmeister harmóniák című filmek írója - a szerk.) a szomszédom volt Szentendrén, ő mutatott be Tarr Bélának. Bekerültem a Sátántangó-ba, aztán Tarr Béla későbbi filmjeibe is. A torinói ló-ba már nem (nevet).

"Valuska, na, mutasd meg!" feLugossy László a Werckmeister harmóniák híres nyitójelenetében

A beszélgetés elején úgy fogalmazott, hogy híres ember lett. Ön szerint hogyan ismertebb most, festőként vagy a Bizottság egykori énekeseként, esetleg dalszövegírójaként?

A Bizottság előadójaként. Az utóbbi időben képzőművészként is ismert lettem, de azelőtt ezt nem mondhattam el magamról. De festőként nem is akar híres lenni az ember.

Valahogy csak el akarja adni a képeit, nem?

Igen, de a hetvenes-nyolcvanas években erre nem gondoltunk.

Ekkoriban volt a szentendrei skanzen éjjeliőre, ugye?

Igen. A többi barátom is ilyen jellegű állásban dolgozott (ef Zámbó István ugyanekkor volt a szentendrei kemping éjjeliőre - a szerk.). Festettünk, és valamelyik teraszon üldögélve megbeszéltük, mit gondolunk a művészetről.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
"Így állok ellen: távolságtartó vagyok" (A képre kattintva a kiállításról láthat képeket!)


Hármójuk közül lehet valakire azt mondani, hogy képzőművészként jobban befutott, mint a másik?

Nem tudom megítélni. Mindenkinek meglett a saját élete, ahogy 1986-ban lezártuk a Bizottságot. Még sokat dolgoztunk együtt Andrással, Öcsivel (ef Zámbó István - a szerk.) is számtalan megmozdulásunk volt. Közös kiállításokat is csináltunk hármasban. Mindenki csinálja azt, ami mozgatja. Engem ez mozgat, a távoltartás.

Kik vásárolják a képeit?

Budapesten három galériában lehet vásárolni a műveimet, a Mission Art galériában, a Godot galériában és a Várfok galériában. Az ő kiállításaikon részt veszek. A kilencvenes évek közepétől, ahogy elköltöztem, néhány külföldi kiállításom is volt, de nem vagyok annyira benne a külföldi körforgásban.



PLÜSSMACIK NÉZIK A VILÁGVÉGÉT

"Hol van a láncfűrészem?" - adta meg az alaphangot Wahorn András a megnyitó előtti tárlatvezetésnek. Mikor megtalálta, a művész elárulta a sajtó összegyűlt képviselőinek, hogy mostantól a láncfűrész a Bizottság emblémája. Szerinte a nyolcvanas években kitűnő szimbólum volt a rotyogó fazék, de a mai korban határozottabb jelképre van szükség. Ezt követően Wahorn hosszú percekig berregtette a műszert, az esti megnyitón pedig Szőcs Géza államtitkárt szólította fel, hogy intézkedjen a Bizottság-tagok Kossuth-díja ügyében.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

A Műcsarnok szeptember 2-án megnyílt Sírba visztek című kiállítása kétszáz festmény, grafika, szobor, lemezborítók, plakátok, valamint fél tucat film segítségével mutatja be a kort és a Bizottság munkásságát. A tárlat azok számára is érdekes lehet, akik eddig nem ismerték behatóbban a nyolcvanas évek undergroundját.

Látványos installációk mutatják be a zenekarról készült fotókat, cikkeket, és idézik meg lemezborítók segítségével a kor zenéjét. Ötletessége és szokatlansága miatt a bemutatás módja is szinte művészi alkotássá válik. A képzőművészeti alkotások helyett a tárlat súlypontjait inkább a kiállításra készült dokumentumfilm és a látványosan installált fotók, újságok adják. Videós beszámoló a megnyitóról itt:



A művek közül a legérdekesebbek azok, amelyek a kiállításra készültek: ef Zámbó István plüssállatokat kötözött fára, feLugossy László klipet készített két régi Bizottság-számhoz, Wahorn András pedig a zenekar szürreális síremlékét képzelte el.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

A kiállítás egyetlen igazi gyenge pontja, hogy nem ad egyértelmű választ arra, miért pont a Bizottságot emelte ki a kor kultikussá vált újhullámos zenekarai közül (Európa Kiadó, Kontroll Csoport, Balaton, Trabant, Vágtázó Halottkémek). Teljesebb képet kapnánk a kor művészetéről, ha legalábbis hallgatható cédé és jó nagy falra kasírozott fotó idézné meg a többi együttest.

A kiállítás november 13-ig látogatható, a teljes árú jegy 1900, a diákjegy 950 forint (elővételben 1520 és 760). A tárlathoz irodalmi és zenei programsorozat, filmklub, családi rendezvények és konferencia, összesen mintegy száz program kapcsolódik a következő két és fél hónapban.



KAPCSOLÓDÓ CIKK