Minden ugyanaz lesz a Gödörben, csak másképpen

2012.01.18. 16:17

Leporolná a Gödör programjait és hangsúlyosabbá tenné a könnyű- és elektronikus zenét a hely profiljában Muraközy Péter, a klub új programszervezője, aki nem titkolja, hogy még Veszprémből ismeri Navracsics Tibort. Muraközy főnöke a Design Terminál igazgatója lesz, közös céljuk, hogy a Gödör önfenntartóvá váljon, és ne az állam pumpálja belé a pénzt. Arról, hogy valóban megváltozik-e a klub neve, még folynak a tárgyalások, az épületet azonban csak 2013-ban rekonstruálják. Kiderül az is, hogy mi mindenben kötődik az új Gödör a veszprémi "Narancs kávézóhoz", és hogy milyen típusú programok várhatók majd az Erzsébet téren. 

"Megy a hiszti a neten, hogy mostantól minden megszűnik a Gödörben, ami nem igaz. Hogy Öcsi bácsi szavaival éljek (ef Zámbó István, szentendrei zenész-képzőművész, a szerk.), minden ugyanaz lesz, csak másképpen" - magyarázta Muraközy Péter, a Gödör Klub február 1-jével kinevezett új programszervezője, aki szerint a látogatók alig fogják megérezni a váltást. Mint kedden írtuk, februártól a Design Terminál működteti a szomszédságában lévő Gödör Klubot, a programszervezéssel Muraközy Pétert bízták meg.

Muraközy a rendezvényszervezői szakma ismert figurája: kezdetektől fogva csinálja a veszprémi Expresszó Klubot, emellett a Veszprémi Utcazene Fesztivál kitalálója és főszervezője is. Nyaranta két Sziget-rendezvényen - a Volton és a Balaton Soundon - programszervezősködik. Mint mondta, ezek a tevékenységek remekül kiegészítik egymást, és nincsenek kétségei a felől, hogy eggyel több szervezői munkával is elbír, még ha Budapest legnépszerűbb klubjáról van is szó: "Ugyanarra a kapcsolatrendszerre épül mindegyik munka: ha tárgyalok egy zenekarral a Volton, beszélhetek vele a Gödörről is. A Gödör miatt most majd nyilván többet kell Pestre járnom" - magyarázta.

Muraközy közvetlen főnöke Englert Róbert, a Design Terminál igazgatója lesz (vele készült interjúnkat itt lehet elolvasni), akit fél évvel ezelőtt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nevezett ki a DT élére. Englert a Gödör új programszervezőjét "szakmailag nagyon hiteles emberként" jellemzi, aki az "ország legjobb programszervezői közé tartozik". Mint mondta, többeket is meghallgattak, mielőtt mellette döntöttek.

"Ezt csinálom húsz éve, a veszprémiek ismerik a munkásságomat, nyilván ezért is keresett meg Navracsics kabinetje (Navracsics Tibor szintén veszprémi, érettségijét is ott szerezte, a szerk.). Ismertem Veszprémből, szerintem nincs ebben semmi rossz" - mondta Muraközy, amikor a DT körüli veszprémi kapcsolatokról kérdeztük. Englertnek is van kötődése a városhoz, korábban például a veszprémi Bakony-Balaton Média Kft. ügyvezetője volt. A Veszport.hu veszpémi portál is kitért szerdai cikkében a Gödör körüli veszprémiekre, azt írta, "a 2010-es önkormányzati kampány során Muraközy Péter az általa üzemeltetett Tűztorony vendéglőt körülbelül egy hónapra átkeresztelte Narancs kávézóra, és itt kapott helyet a Fidesz számos rendezvénye".

Tér az elektronikus zenének

A Gödör Klub átkeresztelésével nem kell számolni, hacsak nem győz a távozó üzemeltető Filep Ákos akarata. Ő ugyanis a keddi bejelentésre reagálva a Facebookon azt írta, nem adja a nevet. Englert szerint ha ez valóban így lesz, "tárgyalni kell, a mi alapállásunk a békés rendezés". Ha nem jutnak dűlőre, azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy más név alatt működjön tovább a klub. 

Muraközy gyökeres változásokat nem akar, legfeljebb a "port fújná le az aktuális programokról". Tervei szerint így maradnak az olyan programok, mint a családi táncház vagy a dzsesszkoncertek, erősítené viszont a könnyűzene helyzetét: "A könnyűzene a kortárs kultúra része, és miközben neki van a legnagyobb közönsége, nem ott van a fejekben, ahol kéne. Úgyhogy legyen a szép új Gödör a könnyűzene fellegvára" - fogalmazta meg tételmondatát.

Fotó: Mudra László [origo]

Nagyobb teret szeretne adni az elektronikus zenei kultúrának, így például a live acteknek, az underground DJ-kultúrának. Elképzelése szerint a jövőben az MR2-n hallható zenéknek is befogadóhelye lenne a Gödör. Muraközy hivatalosan február 1-jétől veszi át az irányítást, 10-én Üllői Úti Fuck- és Velőrózsák-koncerttel kezdődik az új éra.

A büfét is más viszi majd

Az ingatlan tulajdonosa Budapest Főváros Önkormányzata, fenntartása és vagyonkezelése a Nemzeti Erőforrás Minisztériumra (Nefmi) hárul. Englert Róbert, a Design Terminál vezetője elmondta, a Nefmi programszervezéssel és üzemeltetéssel bízta meg a DT-t, a Gödör Klub ezután is nonprofit alapon fog működni.

A Design Terminál vezetője szerint nem okozhat gondot, hogy egy Nefmi által fenntartott intézményt a Terminál - azaz egy KIM által fenntartott intézmény - működtet: "ez a minisztériumok közti szinergikus együttműködést feltételezi" - magyarázta. Hozzátette, a cél az egységes vagyonkezelés, üzemeltetés és programszervezés, "ezek a leghatékonyabb működés feltételei".

Bár a büfé üzemeltetéséről Englert nem nyilatkozott, több, koncertszervezésben jártas ember egybehangzóan állította az [origo]-nak, hogy februártól azt a Gamma Trade Kft. viszi, amely egyebek mellett a Sziget fesztiváljain vendéglátóskodik.

Fotó: Mudra László [origo]

"Eddig is önműködő volt a Gödör, ezután is az lesz" - jelentette ki Englert. A büfé pedig kulcsfontosságú egy hely önfenntartóságának kialakításában, Muraközy képlete szerint ugyanis háromfajta esemény lehetséges a Gödörben: "Olyan koncert, amely eltartja magát; olyan esemény, amely pályázatok révén támogatást kap, és olyan program, amelyet a büfé bevétele finanszíroz. A legtöbb helyen a büfé segítségére szorul a kapu" - fejtette ki szakzsargonban a folyamatokat. "A cél, hogy a Gödör önfenntartó legyen, állami pénz nincs belepumpálva" - erősítette meg főnöke szavait. 

2013-ban újulhat meg a Gödör
A Gödör épülete rossz állapotban van, és folyamatosan romlik. Az épület befejezetlen beruházásként van nyilvántartva, 2002-ben építési hibákkal vették birtokba. A Gödört februárig működtető UNI-CO Kft. építésziroda vezetője, Filep Ákos építész az [origo]-nak azt mondta, hogy a főváros becslése szerint 500-600 millió forintot kellene az épületben lévő hibák kijavítására fordítani. Fürjes Balázs, a Gödör építési munkáinak befejezésével is megbízott nagyberuházási kormánybiztos hivatala az ügyben az [origo]-nak azt mondta: "Csak a hibák kijavítása lehet ennyi, ebben nincsenek benne a zárt, máig át nem adott terek megnyitásának, az el nem végzett munkáknak (nem volt garanciális kötelem az épület kivitelezési szerződésében ezekre) és a színház technológiának a költségei." A cél ugyanis a rekonstrukción kívül a jelenleg kihasználatlan terek működőképessé tétele.

Fürjes Balázs hivatala szerint így együttesen többe fognak kerülni a munkák ennél. Arra, hogy mennyivel, a nyertes közbeszerzési ajánlat fog pontos választ adni. "Reményeink szerint az idén elvégezhető az előkészítés, a szükséges felmérések, a tervezés, az új építési engedélyek beszerzése, a kivitelezői közbeszerzés és a munka megkezdése. Óvatosan járunk el, takarékosan" - magyarázta levelében a kormánybiztos. Jelenlegi kalkulációi szerint 2013-ban újulhat meg az Erzsébet Téri Kulturális Központ. "A pontos határidő a közbeszerzési eljárás eredményeként aláírandó építési szerződés fontos pontja lesz. Ezúttal - szemben a korábbi szerződéssel - garanciákkal együtt." A tervek szerint az átépítés munkái nem fogják befolyásolni a klub működését.

KAPCSOLÓDÓ CIKK