A néző odacsap a színésznek - horrorszínház Budapesten

Korábban kitiltották Siófokról annak az interaktív horrorszínháznak az elődjét, amelyben rémisztő alakok terelik és késztetik feladatok megoldására a látogatót tizenhárom termen át. Az egyik legősibb emberi érzelemre építő előadást részben színészek, részben horrorrajongók tartják, és munkájuk természetes velejárója, hogy néha elszenvednek egy-két pofont. A színház a visszatérő poéngyilkosokra is felkészült. Minden ötödik néző már a második szobából visszafordul, az [origo] tapasztalatai szerint teljesen indokoltan. Ha a hátsó sikít, a többiek is sikítani fognak.

Az embernek szembe kell néznie a félelmeivel, illetve félelem okozta fizikai jelenségekkel - ehhez hasonló bölcsességekkel intem magam, a szívem a torkomban dobog, a gyomrom egyetlen csomóba ugrik, klausztrofóbia kerít hatalmába, és menekülni akarok. Az Operától nem messze a föld alatt történik mindez, ahova azért érkeztem fotós kollégám társaságában, hogy megtekintsem a Nightmare in Budapest (Rémálom Budapesten) című interaktív horrorszínház előadását. A bejárat mellett háromnyelvű tábla jelzi, hogy ide mindenki saját felelősségére lép be, és sem a testi, sem a lelki tünetekért nem vállalnak felelősséget a szervezők.

Hozzá hasonló rémalakok ijesztgetnek

Rettegés tizenhárom helyszínen

Belépünk az első ajtón, ahol egy kísérteties boncteremben egy pszichopatára emlékeztető agresszív alak magyarázza el a szabályokat. Ezután egy labirintussal elkezdődik a húszperces bolyongás, amelynek további részleteit a szervezők kérésére nem árulom el. Legyen elég annyi, hogy innentől húsz-huszonöt perc szüntelen ijesztgetés jön - ezért például szívbetegeknek és terheseknek tilos a belépés. Jó az előadás ritmusa: amikor már épp elmúlik az első rémisztő élmény és az ember szusszanna egy kicsit, hajtják a következő terembe, ahol jön az újabb rémület, és ez így megy 13 helyszínen keresztül. Ahhoz persze, hogy a vendég továbbjusson az elképesztően vonzó kijárat felé, aktívan részt kell vennie a játékban, és feladatokat kell megoldania.

Két olyan pillanat van, amikor úgy gondolom, otthagyom az egészet, visszafordulok, nem érdekel, hogy ugrik a riport. Ilyenkor jön a racionalitás, hogy ez ugyebár csak egy játék, egy bizonyos ponton a színészek úgyis meg fognak állni. Egy-két másodpercet kivéve sosincs egyedül hagyva az ember, folyamatos felügyelet alatt áll - még ha ezt a felügyeletet a fülébe lihegő, a lába után nyúló, rémisztőbbnél rémisztőbb figurák is alkotják, akiktől boldogan szabadulna.

szólj hozzá: Interaktív horrorszínház

Ügyesen terelnek végig a termeken a statiszták, nyilván nem is szívesen időzünk olyan helyen, ahol arról beszélnek, hogy szívesen meglékelnék az agyunkat vagy egy kényszerzubbonyos figura kerget. A végén slusszpoén koronázza a majd félórányi tiszta rettegést, de ezt sajnos nem részletezhetjük.

Gusztustalan és ijesztő

Érdekes önismereti félóra ez olyanoknak is, akiket teljesen hidegen hagynak a horrorfilmek - mint például engem -, megismerheti ugyanis egyéni borzongásának határait. Ki gondolná magáról például a hétköznapokban, hogy kiélezett helyzetben percenként felsikít, és félelmében a mellette lévő kollégája után kap.

Bár rettegtetni profin tudnak, a helyet üzemeltető két férfi kifejezetten nem kedveli a horrorfilmeket, viszont üzleti vállalkozásuk ugyanolyan emberi reakciókra támaszkodik. "Kétféle dologra építettünk: ami gusztustalan és ami ijesztő. A sötéttől az emberek nyolcvan százaléka fél" - magyarázza Fehér János, a helyet üzemeltető vállalkozó. Olyan is van, aki nem ijed meg, ők úgy csinálják végig az egészet, mint egy színházi előadást.

A környezet kialakításában szándékosan kerülték a horrorfilmes kliséket: "Nincs olyan, hogy a texasi láncfűrészes jön veled szembe" - magyarázza Fehér. Magyar előképük nem volt, a nemzetközi színtéren a Dungeon szerepjátékra épülő helyszíneket és a néhány országban, főleg Amerikában elterjedt haunted house-okat (kísértetház) tanulmányozták. 

A pókhálókat pókhálókészítő spray-vel fújták fel

Főleg tinédzserek jönnek

A budapesti helyszín előzménye a nyáron üzemelő jóval kisebb siófoki Horror háza volt. Ez azzal került be a hírekbe, hogy "kitiltották a kaszást Siófokról", miután a városvezetés nemkívánatosnak minősítette az előadást. A hatodik kerületi rémpincét két hónapig építették, sok a saját kézzel készített elem, de a pókhálókat például rendelt műpókháló-készítő spray-vel fújták fel. 

Halloweenra időzítették a nyitást, október 28. óta várják a látogatókat, akiknek a többsége középiskolás, de 60 éves korig előfordulnak vendégek (az alsó korhatár 14 év). Az optimális csoport öt-hat fős, ami a tömegpszichózis jelensége miatt okozhat még nagyobb félelmet a résztvevőkben: "Például ha a labirintusban a hátsó elkezd sikítani, biztos, hogy a többi is sikítani fog" - magyarázza az üzemeltető. 

Pszichofigura magyarázza el a szabályokat

Minden ötödik ember visszafordul

A puhányakat rögtön a második teremben kiszűri a labirintus - innen 15-20 százalék fordul vissza -, aki túljut ezen, a tapasztalatok szerint végigcsinálja a nagyjából ötszáz négyzetméteren kialakított utat. Ha valakit mégis nagyobb sokk ér, a színészek abbahagyják a játékot, és kiviszik az illetőt. Arra is van lehetőség - bár még nem fordult elő -, hogy felkapcsolják a lámpákat.

És hogy vannak-e törzsvendégek? "Vannak visszatérők, és van köztük olyan, aki lelövi a poénokat, és elmondja a csapat többi tagjának, mi lesz. Ezt természetesen hallják a kollégáink, és ilyenkor direkt máshol ijesztik meg őket" - védi ki a társulat a poéngyilkosokat. Az alig három hónapja futó előadást egyébként folyamatosan fejlesztik.

Lejárat a rémpincébe

"Ne közeledjenek úgy a vendégekhez, hogy arcon legyenek ütve"

A föld alatti csapat tizenkét fős, a szerepeket hat ember játssza: van köztük színész és műkedvelő horrorrajongó is. Munkájuk természetes velejárója, hogy a hősiesebb vagy agresszívabb nézők szembeszállnak velük: "Volt már olyan, aki reflexből lekevert egy-két pofont. Beszéltük is, hogy ne közeledjenek úgy a vendégekhez, hogy arcon legyenek ütve" - mondja az üzemeltető.

Túránk után a bejáratnál beszélgetünk az üzemeltetővel. A szereplők egyszer csak kilépnek a pincéből, egyikükön még rajta van a fekete gyászruha, a csapat nőtagján túlvilági smink. Megkérdezem tőlük, hogy így szoktak-e kiugrani ebédelni - mire ők barátságosan felelik, hogy igen, és cigizni, illetve az éjjelnappaliba is.