Nemcsak a neve változik meg, a belseje is átalakul a Gödör Klubnak: helyet cserél a ruhatár, a pult és a nézőtér; új irányba néz majd a vécéajtó és külön terme lesz a koncerteknek. A büfét pálinka fesztiválokon és Sziget-rendezvényeken is edződött cég veszi át, szerződése egy évre szól. Az Akvárium Klub márciusban startol, ám valódi új korszaka a 2013-as, várhatóan másfél milliárdos felújítás után jön. Az új programszervező elmagyarázza, miért nem pályázat útján került a posztra, miközben a régi működtető petícióban követeli a döntéshozót, hogy írjanak ki pályázatot a klub működtetésére.

Muraközy Péter, az Akvárium Klub programszervezője
"Félreértés, hogy a Gödör Klubot kaptam meg, programszervező vagyok" - jelentette ki csütörtöki sajtóreggelin Muraközy Péter a Gödörről Akvárium Klubra átkeresztelt intézmény új programszervezője. Mint korábban megírtuk, februártól a Design Terminál működteti a szomszédságában lévő Gödör Klubot, a programszervezéssel a veszprémi Espressóban, az Utcazene Fesztiválon és néhány Sziget-rendezvényen edződött Muraközy Pétert bízták meg.
"A Gödör Klub a Design Terminálé lett, és itt is - mint bármely művelődési házban - felvettek egy programszervezőt" - válaszolta Muraközy az [origo] kérdésére, hogy miért nem pályázat útján került a programszervezői posztra.
A pályáztatás elmaradását a közösségi portálokon sokan azóta politikai okokkal magyarázták, egyrészt, mert az őt kinevező Navracsics Tibor is veszprémi, másrészt mert Muraközy kinevezésekor a Veszport.hu portál megírta, hogy a 2010-es önkormányzati kampány során az általa üzemeltetett Tűztorony vendéglőt körülbelül egy hónapra átkeresztelte Narancs Caféra. "Ez valóban így volt, és ennek az az oka, hogy a helyi Fidesz-csoport ott tartotta a rendezvényeit. Én azt szerettem volna, hogy Veszprémben az legyen a polgármester, aki lett (Porga Gyula, Fidesz, a szerk.), mert jót tesz Veszprémnek. Egyébként az előző polgármester is fideszes volt, akit viszont nem bírtam" - összegezte városa vezetőihez fűződő viszonyát Muraközy.
Emellett szerinte olyan embert kerestek a Gödör élére, akit "a politika és a szakma is elfogad", és ilyen szempontból szerinte mindegy - és "nem ördögtől való" -, hogy ismerik egymást a szintén veszprémi Navracsics Tiborral. Muraközy programszervezői szerződése meghatározatlan időre szól.
Nem drágul a vendéglátás, egy idő után bevételeket várnak
Bár a január közepi kinevezéskor a DT még titokzatoskodott, hónapok óta tudni lehet, hogy a vendéglátást a Gamma Trade Kft. viszi tovább, amely egyebek mellett két pálinka fesztivált szervez és Sziget-rendezvényeken is vendéglátózik. Hogy éppen ők landoltak az Akvárimba, Maros Róbert, a Gamma jelenlévő ügyvezetője azzal magyarázta, hogy egyrészt Muraközy ajánlotta őket, másrészt beadtak egy pályázatot - szerinte nem egyedüli indulóként, bár ezt biztosan nem tudta megmondani. A másfélmilliárd forintos forgalmú Gamma február elsejétől megbízásos szerződéssel üzemel, a cég szerződése határozatlan időre, de maximum egy évre szól. 2013-ban újra pályázhatnak. Maros Róbert az új árakról elmondta, "drágább biztos nem lesz a vendéglátás."
![Fotó: Mudra László [origo] Fotó: Mudra László [origo]](http://static9.origos.hu/i/1201/20120118-godor-klub-tulajdonos-valtas.jpg)
A Gödör Klub a tulajdonos-váltás napjaiban (Klikkeljen a többi képért!)
A Gödör Klub ezután is nonprofit alapon fog működni, idővel a klubból, lépcsős teraszból és a füves részből álló hármas egységnek önfenntartónak kell lennie. Az Akvárium Klubból származó optimális nyereséget 3-6 millió forintban határozták meg. Az alattuk található mélygarázs bevételei továbbra sem állnak rendelkezésükre, mivel állami kasszába csorognak.
2013-ra teszi Fürjes Balázs, a Gödör építési munkáinak befejezésével is megbízott nagyberuházási kormánybiztos a meglehetősen lepusztult Erzsébet Téri Kulturális Központ megújulását. Az irányításával végzett Erzsébet téri rekonstrukcióra a kormány Maros szerint 1,5 milliárd forintot szán. Arra, hogy a felújításoknak mi a határideje, pontos válaszokat nem kaptunk. Mivel Muraközy szerint a cél az, hogy az épület "arra legyen megépítve, amire használni szeretnék", őt is bevonják a beruházások előkészítésébe.
Helyet cserél a színpad, a büfé és a ruhatár
A programok terén tervezett ráncfelvarrásról korábbi cikkünkben részletesen írtunk, a leendő csapatról egyelőre annyit árultak el, hogy a színházban és táncban erős Horn Márton igazol át a Trafóból az Akváriumba.
Az irányítói csapat váltásával a klub belső tere is átalakul, Maros Róbert felvázolta, miképp: a medence alatt - ahol eddig a koncertek közönsége mulatott - lesz a bárpult. A koncerteket átteszik a hátsó terembe (amit korábban is megnyitottak alkalmanként), a kávézó rész marad kávézó, ahol egy kis pult és egy még kisebb színpad kap helyet. A jelenlegi hosszú pult helyén ruhatárat alakítanak ki, ahol pedig telente a ruhatár üzemel, egy dj-pulttal ellátott kis rész lesz majd.
Változnak a mosdók is: a vizesblokk ajtaja a leendő ruhatárra (jelenlegi pult) fog nyílni, így egy kupacba kerül a teljes kommunális rész. Kérdésünkre, hogy mi lesz az épület különeső részében, a lépcsős terasztól balra lévő teremmel, annyit tudtunk meg, hogy ezt Fürjesék rendezik.
A teraszrésznek marad a vendéglátó jellege, de a strandbútor hangulatú székek helyére jobb minőségű bútorok kerülnek. Ugyanennek a résznek a tetején marad a nyaranta üzemelő italpult. A parkba emellé szezonálisan még két egység kerül: egy grillterasz könnyű nyári ételekkel, borral, sörrel, kávéval kb. az akvárium mellé; illetve kialakítanak egy nyitott bárt a József Attila út felöli részen a DT-épületének teraszán.
Programok a medencében
A jövőben az utca szinten lévő teret is bevonnák a programokba: kültéri rendezvényekre akarják használni, ezért rendbe teszik a medencét: egy alvállalkozó vállalta, hogy kéthetente tisztítja majd. Terveik szerint a gyerekek például kishajókat versenyeztetnének ott, a felnőttek pedig megtekinthetnék, miként hasznosítható 40 centis vízmélység a kortárs színházi előadásokban. Mindkét akváriumklubos elmondta, a váltás óta rengeteg ötletet kaptak már az épület különböző pontjainak hasznosításáról.
Az ingatlan tulajdonosa Budapest Főváros Önkormányzata, fenntartása és vagyonkezelése a Nemzeti Erőforrás Minisztériumra (Nefmi) hárul. Englert Róbert, a KIM által üzemeltetett Design Terminál vezetője korábban azt mondta, hogy a Nefmi programszervezéssel és üzemeltetéssel bízta meg a DT-t. "Mire a beruházás elkészül, remélhetőleg a vagyonkezelés és az üzemeltetés is egy kézben lesz" - adtak hangot reményeiknek az akváriumosok. Kollégáik egyébként jelenleg a Nefmiben egyeztetnek az engedélyekről, eddigi tapasztalataik szerint a "szakhatóságok meglepően pozitívan állnak a dolgokhoz".
![Fotó: Mudra László [origo] Fotó: Mudra László [origo]](http://static5.origos.hu/i/1201/20120118-godor-klub-tulajdonos-valtas6.jpg)
Költözik a színpad is (Klikkeljen!)
A névcseréről elmondták, hogy a Gödör-logó le van védve, nem is akarták ezt átvenni a korábbi üzemeltető Filep Ákostól. Az átmeneti nyitás február 10-én lesz, az igazi nyitást márciusban tervezik. A Gödör Klub weboldalán jelenleg egy petíció olvasható, ahol Filep Ákos és csapata arra szólítja fel a döntéshozókat, hogy írjanak ki pályázatot az Erzsébet téri Kulturális Központ és Park működtetésére, mivel a jelenlegi eljárást "tisztességtelennek és jogszerűtlennek tartják".
Aki a halálakor volt a csúcson - Robert Mapplethorpe kiállítása Budapesten
Robert Mapplethorpe fokozatosan fogadta el a homoszexualitását, majd elmerült az éjszakában, de mindvégig a tökéletességet kereste. Életművéről most nyílt először átfogó ...
Aki a halálakor volt a csúcson - Robert Mapplethorpe kiállítása Budapesten
Robert Mapplethorpe fokozatosan fogadta el a homoszexualitását, majd elmerült az éjszakában, de mindvégig a tökéletességet kereste. Életművéről most nyílt először átfogó ...
Aki a halálakor volt a csúcson - Robert Mapplethorpe kiállítása Budapesten
Robert Mapplethorpe fokozatosan fogadta el a homoszexualitását, majd elmerült az éjszakában, de mindvégig a tökéletességet kereste. Életművéről most nyílt először átfogó ...
Aki nem siet, felrobban
Öt ember egy óra leforgása alatt töviről hegyire átkutat egy szobát. Kiforgat minden fiókot és hatalmas felfordulást hagy maga után. Nincs idejük pepecselni, az óra ...
Száz évre terveznek a buddhisták a pesti sörgyárban
Hiába ez Európa legnagyobb világi buddhista központja, a Gyémán Út Buddhista Közösség kinőtte a Rózsák terén lévő templom szomszédságában álló, sörgyárból kialakított ...
Megsemmisíteni drágább
Az Erkel Színházban tárolták eddig az Operaház százezres nagyságrendű jelmezállományát, az Erkelt azonban felújítják, a raktárat pedig ki kell üríteni. Ezért az Opera ...
Ha én burzsoá lettem, bárki képes rá
Jeff Koons rájött, hogy csak akkor válhat fontossá, ha magát teszi meg Cicciolina mellett saját pornófilmje főszereplőjévé, arra azonban nem számított, hogy művészete ...
Elégtétel lefesteni a dühöt
A pszichiátriai betegek alkotóközösségében elsősorban művészetterápiás céllal használják a festést, a tűzzománcot és a varrást. A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és ...
Operett-Magyarország
Lenyúlta a kormányzati pályázaton virágszállításra elnyert hárommillió forintot a falu kiskirálya, a hajdani téeszelnök fia, ezért nincs mivel feldíszíteni a Szent ...
Beleesett a fejtetőm a fürdővízbe!
Jeff Koons a giccsnek állít gigantikus emlékműveket, a világ legdrágább kortárs művészeinek egyike: aranyozott porcelánba álmodta Michael Jacksont és házi csimpánzát, ...
Felszálltunk az Orient expresszre
A személyzettől illemtanórákat lehetne venni, a protokollvendégek magas sarkúban imbolyognak, a zongorista egész éjjel játszik, szuvenírbolt is van. Az Orient expresszt ...
Cézanne és El Greco magyar fia
Tihanyi Lajos a száz évvel ezelőtti magyar avantgárd egyik legkarakteresebb festője volt, mégsem volt már negyven éve önálló kiállítása. Az Andrássy úti Kogartban ...
Az óvoda után az élet ellaposodik
Rubik Ernő kockáját minden ötödik ember tartotta már a kezében a világon, a matematikusoknak azonban 30 évbe telt megfejteni, hány lépésből lehet kirakni. Talán ő ...
Sassoon előtt a haj csak úgy lógott, az olló is csak kaszabolt
Kisollóval, kis fésűvel és egy mérnök pedantériájával csinált forradalmat a szerdán elhunyt Vidal Sassoon, aki a hatvanas években olyasmit talált ki, ami nők ...
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Atomháború a teniszpályán
Szétvert nappaliban gör- deszkáznak a Blink-182 haverjai, a Justice megint trükkös, videoklip-szemle.