Duna-átúszás lesz nyáron Budapesten

Vágólapra másolva!
Duna-átúszás lesz Budapesten június végén, az eseménnyel a szervezők a város és a folyó nem létező kapcsolatára akarják felhívni a figyelmet. Közepes úszástudással vállalható a kb. 800 méteres szakasz; örvényre nem, 5 kilométer/órás sodrásra viszont lehet számítani.
Vágólapra másolva!

Duna-átúszás is szerepel annak a rendezvénysorozatnak a programjában, amellyel a szervező MOME line Design Műhely a Duna és a partja kihasználatlan értékeire szeretné felhívni a figyelmet.

A június 30-ai átúszásra nagyjából ezer résztvevőt várnak, ők a Budapesti Vízi Rendőrség által kijelölt és támogatott, a Margit híd budai hídfőjétől néhány méterre kezdődő és a Parlamentig tartó 600-800 méteres szakaszon úszhatnak. Az úszás biztonsági okokból nem a Duna lépcsőjén, hanem a hajókban ér véget, onnan mászhatnak át a versenyzők a lépcsőre.

Forrás: MTI/H. Szabó Sándor
Az úszók a parlament elé érkeznek

"Olyan rendezvényt szeretnénk, ami a folyó és a város kapcsolatára hívja fel a figyelmet, egyszerre szólítja meg a városvezetést és jó sok embert. A Duna jelenleg nem része a városnak, csak közlekedési útvonal, és szerintünk ennek a problémának a hatékony megoldása a városvezetéssel közösen sikerülhet" - fedte fel az [origo]-nak az ötlet hátterét Mezős Balázs szervező.

A Duna sodrása az érintett szakaszon körülbelül 5 km/óra, a szervezők szerint ez és a kb. 800 méteres táv közepes úszástudással vállalható. A tervek szerint 15-20 fős csoportokban engedik be az úszókat, összesen 16 hajó biztosítja az eseményt.

A rendezők úgy tervezik, hogy a budapesti után 2013-tól minden nagyobb dunai városban megrendezik a folyó átúszását. A Duna vízminősége nem fogja befolyásolni az eseményt: a belvárosi Duna-szakaszra nem készült mérés, a Kopaszi-gátnál viszont 2010-ben - amikor a Nemzetközi Triatlon Szövetség versenyt rendezett - jónak minősítették a folyó vizét, így egészségügyileg nem jelent veszélyt - állítják. Kapcsolatban állnak az ÁNTSZ-szel is, amely az esemény előtt rendszeresen mérni fogja a folyó vízminőségét.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Dunai fürdőzők

Az örvények miatt aggódók megnyugtatására Mezős Balázs elmondta, a BRFK vízirendészeti osztálya szerint örvények csak a hidak lábánál fordulhatnak elő, amikhez nem fognak közel kerülni az úszók. A rendezvény biztosítását a Pest Megyei Kutató és Mentőszolgálat végzi.

A Duna-átúszás idején a szurkolókat és az érdeklődőket a pesti rakparton különböző programok várják; lesz hal- és bio-ételkülönlegességeket kínáló bazársor, kulturális és sportplázs, koncertek és kiállítás is a Duna-parti rehabilitációs tervekről.


Az elmúlt 13 évben Pakson rendeztek hasonló Duna-átúszásokat augusztusban, illetve idősebb Schirilla György, majd a fia is évente egyszer átúszta a folyót, bár ők kifejezetten a jeges vízre specializálódtak. A Dunát fürdésre Budapesten utoljára a húszas években használták (kép itt), amikor a Parlament előtt egy elkerített Duna-medencében hűsöltek az emberek, aztán 2009-ben volt még egy egynyári próbálkozás a folyó partján épült uszálystranddal, amiből végül nem lett hagyomány.