A Stohl- és a Damu-perben országos hírnevet szerző ügyvédről, Ruttner Györgyről végre könyv készült. A csodálatos férfi, családapa és életművész még a tortavágáshoz is ért, a lóval, a borral és a farmmal pedig mély vallásos kapcsolata van.
"Aki kezébe veszi ezt a könyvet, a lapjain ráismer majd kicsit saját magára, a családjára, azokra az érzelmekre, amelyeket megélt és azokra a gondokra, amelyekkel küszködik" - így mutatja be a fülszöveg Kármán Irén újságírónő Sztárok ügyvédje - Ruttner csavar című könyvét, amelynek főszereplője az a Ruttner György, aki az utóbbi évek legtöbb, nagy nyilvánosságot kapó bűnügyi tárgyalásában felbukkant védőügyvédként. Csak két név a Ruttner által védett bulvársztárok közül: Stohl András és Damu Roland. Ők például pont nem voltak ott a könyvbemutatón, noha azt ígérték a szervezők, hogy előbbi ott lesz, ám Alföldi Róbert végül mégsem engedte el a színészt, úgyhogy végül Dömsödi Gábor vette át a feladatát, és ő beszélgetett A Sztárok Ügyvédjével. (Ez nem véletlen: Ruttner György minden egyes tévészereplése alkalmával sms-t küld Dömsödinek, és ki nem találná senki, ki a másik ember, aki ugyanezt teszi: természetesen Hajdú Péter.)
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static1.origos.hu/i/1204/20120411-ruttner-csavar-konyvbemutato-ruttner-gyorgy2.jpg)
Balra Ruttner György. Nézzen még több képet a fotóra kattintva!
Sajnos a szerző, Kármán Irén ezúttal inkább úgy érezte, hogy a háttérben kell maradnia, és csak a program legelején mutatta meg magát a sajtónak, a főszereplő Ruttner György volt. Kármán Irén volt ugyebár az az olajszőkítési ügyekkel foglalkozó újságírónő, akit 2007 nyarán valakik, valahol, valamiért megvertek, végül az ügyét bizonyítottság hiányában szüntette meg az ügyészség. Ő tavaly a Szex és Pest című, pikánsnak ígért könyvével némiképp műfajt váltott, és ugyanő kissé kiábrándultan azt írta a blogjára, hogy "ebben az országban két dolog nem számít: a tehetség és a gondolat. Minden más egyéb igen: a kapcsolatok, a bevállalósdi, a gátlástalanság, a törtetés, a korrupció és hagy ne soroljam tovább." Kész szerencse, hogy az újságírónő mégis talált azóta valakit, aki rácáfolhat minderre.
Új könyvének hőse, Ruttner György ugyanis minden valószínűség szerint rendkívüli ember. "Még a tortavágáshoz is ért! Hát van olyan, amihez egyáltalán nincs érzéke?" - lelkendezett Dömsödi Gábor, amikor a bemutató végén Ruttner felszeletelte a Kovács Lázár sztárséf által sütött, "Ruttner csavar" fantázianevű tortát. Ez már csak az utolsó mozaikdarab volt, ami a helyére került, hiszen addigra már sikerült teljes képet festeni az ügyvédről, akit Dömsödi szerint már többen is ismernek, mint a harmincéves tévés múltja dacára őt.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static4.origos.hu/i/1204/20120411-ruttner-csavar-konyvbemutato-ruttner-gyorgy3.jpg)
Ruttner György édesanyja és lánya. Még több kép kattintásra!
Ruttner György rendkívül energikus: mindenre van energiája. Ruttner György sportmániás: ő az egyetlen ember, aki képes volt Dömsödiék gyerekmedencéjében gyorsúszni. Gyuri lovagol és teniszezik, fiatalkorában pedig kosarazott, de még most is ott a helye a nézőtéren, amikor a lányai kosaraznak. Rengeteg dolog érdekli még Gyurit, ám nagyon fontos leszögezni, hogy - Kármán Irén szavaival élve - "a ló, a bor, a farm az ügyvéd életében nem csupán aktuális és divatos fogyasztási hóbort, hanem mély, szinte vallásos kapcsolat."
Azt is kevesen tudják Ruttnerről, hogy a rendszerváltás idején politikusként is kipróbálta magát, méghozzá az újjáalakuló Magyar Szociáldemokrata Párt soraiban, ahonnét azonban 1989. november 2-án kilépett: előbb azért, hogy megalapítsa a Független Szociáldemokrata Pártot, majd később hagyja a fenébe az egész pártpolitikát. Mint most elmondta, azért hagyta ott a politikát, mert ott mindennapos a mélyütés és a szabálytalan versenyzés, erre pedig ő genetikailag nem alkalmas. Nem csoda, hogy ezek után inkább büntetőügyvéd lett.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static5.origos.hu/i/1204/20120411-ruttner-csavar-konyvbemutato-ruttner-gyorgy.jpg)
Ruttner Györgynek mindenre van energiája. Kattintson!
Lehet, hogy még ennél is több érdekességet tudhattunk volna meg Ruttner Györgyről, ám ennek a legfőbb akadálya ő maga volt: akárhányszor szót kapott ugyanis, mindig a nézők között álldogáló ismerőseire terelte a témát. "Itt az összes ügyfelem!" - kiáltotta boldogan, de ez még nem volt elég, akár mondat közben is felkonferálta őket, hogy "A Republic együttes!" "Ott egy szépségkirálynő!" - és így tovább. De hát ez nem csoda, hiszen az is hamar kiderült, hogy Ruttner ügyfelei általában a barátai is.
Olyannyira, hogy három híres ügyfele/barátja arra is vállalkozott, hogy énekeljen a bemutatón: Oláh Ibolya ("régi barát"), Sasvári Sándor ("régi lovas barát") és Tabáni István ("a legfrissebb ügyfelem") is énekelt egy-egy dalt. A megfázásából épp kilábaló Sasvári például Eric Clapton Tears In Heaven című világslágerét énekelte el magyarul, méghozzá nem véletlenül ezt, hiszen még akár Clapton is itt lehetett volna a Zoltán utcában: néhány évvel ezelőtt ugyanis "egy félreértésből kifolyólag" rendőrségi ügybe keveredett a világhírű gitáros Budapesten tartózkodó barátnője, és végül Ruttner György közreműködésével szabadult ki a hatodik-hetedik kerületi rendőrkapitányságról.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static2.origos.hu/i/1204/20120411-ruttner-csavar-konyvbemutato-ruttner-gyorgy1.jpg)
Bárándy György tortát eszik. Még több kép kattintásra!
Oláh Ibolya pedig egy régi Kovács Erzsi-dalt énekelt, aminek a néhai Ruttner Béla, György édesapja írta a szövegét. Nagyon téved ugyanis az olvasó, ha azt gondolja, Ruttner György amolyan kivétel - neki az egész családja ilyen energikus és sokoldalú. Mindjárt az a wellness szalon is, ahol a bemutatót tartották, egy "Ruttner-hely": az ügyvéd testvére a tulajdonos. Ekkorra már minden jelenlevő méltán érezhette úgy, hogy alaposan kibabrált vele a sors, amiért nem születhetett Ruttnernek. Hát, ha még Ruttner György képeskönyvbe illően szőke lányaira nézett! Vagy, mert ettől a pár perc ácsorgástól is megfájdult a dereka, miközben Ruttner György szálfaegyenesen állt továbbra is. Ezek után csak egy dolgot lehetett tenni: meghagyni Kovács Lázár "Ruttner csavar" tortáját az ünneplő kiválasztottaknak, és kábultan visszamenni a közönséges emberek közé.
Tragédiák karaokéval a World Press Photón
A World Press Photo több mint félévszázados története sok ikonikus és háborús képet adott a popkultúrának, ebbe a sorba illeszkednek az idei díjazottak is. A Néprajzi ...
Tragédiák karaokéval a World Press Photón
A World Press Photo több mint félévszázados története sok ikonikus és háborús képet adott a popkultúrának, ebbe a sorba illeszkednek az idei díjazottak is. A Néprajzi ...
Tragédiák karaokéval a World Press Photón
A World Press Photo több mint félévszázados története sok ikonikus és háborús képet adott a popkultúrának, ebbe a sorba illeszkednek az idei díjazottak is. A Néprajzi ...
Beveszik-e Bécset a Nyolcak?
Bécs egyik legismertebb kiállítóhelyén, a Kunstforumban nyílt több mint százdarabos válogatás a Nyolcak munkáiból. A csoport, amelyet néhány éve még a magyarok többsége ...
Ági és Viktor élesben
Rodolf Hervé francia fotós 1989-ben érkezett Budapestre, és a rendszerváltás hangulata annyira magával ragadta, hogy évekig a fővárosban maradt. Ahová csak eljutott, ...
Cézanne, Banksy és a többiek
Az ősz a nagyüzemi művelődés évszaka, lesz mit nézni a szeptemberben induló múzeumi szezonban is. Banksy, a street art arctalan sztárja iránt már most óriási az ...
Mindenki látni akarja a Bundás Krisztust
Egy jó szándékú restaurátorasszony által eltorzított Krisztus turistalátványosság lett Spanyolországban, a Bundás Majomból internetes mém lett, és eddig 18 ezren írták ...
Aki megrepesztette a kínai diktatúra falát
Aj Vej-vej kínai művész a kortárs képzőművészet egyik legnagyobb kedvence, márciusban mégis bebörtönözték, jelenleg nem hagyhatja el Pekinget. Bár munkája igencsak ...
Egy csapdába esett lord és gyilkosság kísérte a nászajándék útját
A ma Seuso-kincs néven ismert római kori leletegyüttes története gyilkossággal kezdődött, több mint 30 évvel ezelőtti előkerülése egy újabb rejtélyes halálesetet hozott, ...
Aczél György kicsit morgolódott
Kovalovszky Márta művészettörténész és elefántgyűjtő a hatvanas években pezsgő szellemi központtá alakította a székesfehérvári Szent István Király Múzeumot. Az ott ...
Már óvodás koromban szerettem mutogatni a cuccaimat
Óriásszobrokat készít falécekből, ezek közül néhány az állatkertben is megtalálható. A Szigeten öt munkája is kint van: lován többtucatnyi embertömeg hintázik egyszerre; ...
Kevés pénzből, de ébredezik Maribor
A tervezett költségvetés tizedéből, de megteremtették Európa Kulturális Fővárosát a szlovéniai Mariborban. Kultúrközpontok, galériák vagy aréna nem épült ugyan, de ez ...
Szívd fel a paprikát!
Óriási piros- és zöldpaprika díszíti a Műcsarnok oszlopcsarnokát: a Mi a magyar? A nemzeti önazonosság a kortárs képzőművészetben című kiállítás szervezői ezzel nem ...
A második legjobb munka az országban
A hatvanas és a hetvenes évek az egyedi film- és reklámplakátok utolsó aranykora volt Magyarországon, ennek ellenére az akkor készült remekművek többsége az utcák ...
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Vujity Tvrtkón keresztül üzent Szebeni
A káromkodás miatt az MTVA-tól elbocsátott híradós búcsúlevelét megírta.
Halottnak tűnt, de jól van
Kik és hol vesznek még vinylt, hogyan bírják a budapesti boltok a strapát?