[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

[origo] kultúra

Filmklub Tévé Zene Kötve fűzve - könyvblogProgramajánló
90
100

Húsz új programsorozatot indít a Müpa

MTI|2012. 04. 24., 15:15|Utolsó módosítás:2012. 04. 24., 15:22|

Káel Csaba vezérigazgató által kidolgozott ötéves stratégiai terv értelmében és igazodva a nemzetközi gyakorlathoz, a Művészetek Palotája áttér az évados programszerkesztésre. A 2012 őszétől érvényes műsorfüzet már elérhető.

 

JÁTSSZ ONLINE!

Ősszel húsz új sorozat indul a Művészetek Palotájában: lesz többek között Évad művésze - elsőként az idén 60 éves Kocsis Zoltán -, és Évad együttese, a 2013-ban ötvenéves Liszt Ferenc Kamarazenekar. Ők egyébként az évad végén másoknak adják át a stafétabotot. A kedd délelőtti sajtótájékoztatón Káel Csaba igazgató azt mondta, hogy az év mottója az, hogy "Horizont". Szerinte a mai válságos helyzetben nehezen igazodnak el az emberek, épp ezért a kultúra és a művészet alkalmas rá, hogy kitágítsa a látóhatárukat.

Az újdonságok közül Csonka András produkció vezérigazgató-helyettes kiemelte azt a hangversenyt, amelyen az Évad művésze és együttese együtt is pódiumra lép, olyan sztármuzsikusokkal, mint Emmanuel Pahud, Perényi Miklós és Louis Fernando Pérez. A nagy karmesterek közül vendége lesz a háznak John Eliot Gardiner, Simon Rattle. A Stuttgarti Barokk Zenekar és Kamarakórus Frieder Bernius vezényletével Bach Máté-passióját szólaltatja meg. A Szentptervári Filharmonikus Zenekar és Jurij Tyemirkanov romantikus műsort ad a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Ugyanitt az Orchestre de Paris Pavo Jaervi vezényletével játszik, Leonidasz Kavakosz Sibelus hegedűversenyét, Vásáry Tamás pedig a Turkish Presidential Symphony Orchestrával Liszt A-dúr zongoraversenyét játssza.
   
Az újévi koncert hagyománya tovább épül, 2013. január elsején Haydn Az évszakok című oratóriuma a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar előadásában hangzik el, Helmuth Rilling vezényletével. A szólisták Marlis Petersen (szoprán), Bernhard Berchtold (tenor) és Bretz Gábor (basszus) lesztnek.

Koprodukciók, kortárs zene, Attila, Debussy

Káel Csaba vezérigazgató hozzáfűzte, a jövőben mindig más oratorikus alkotást tűznek műsorra, mivel a külföldi zenekarok nehezen mozdulnak ki az ünnep alkalmával, több lehetőség nyílik a hazai együttesek számára.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Bryn Terfel fellépése a Művészetek Palotájában (fotó: Pályi Zsófia)

A kortárs zenének is tér nyílik a Müpában, egyebek között John Cage, Ligeti György, Fekete Gyula és Szemző Tibor alkotásai hangzanak el. Ramón Vargas, a neves tenor áriaestet ad. Káel Csaba a koprodukciók létrejöttét tartja a stratégiai elképzelések fontos elemének. A Nemzeti Filharmonikusokkal (NFZ), a Budapesti Fesztiválzenekarral, a Magyar Állami Operaházzal, a Zeneakadémiával, a Budapesti Tavaszi Fesztivállal már bejáratott kapcsolatokat nemzetközi térre is kiterjesztik. Solti György születésének 100. évfordulóját az Operaházzal és a Zeneakadémiával közösen ünneplik meg.
   
Figyelemmel a Verdi-évre a Kolozsvári Magyar Operával együtt mutatják be a ritkán hallható, Attila című operát. A műfaj nemcsak az egyre népszerűbb Budapesti Wagner-napok alkalmával lesz jelen a koncertteremben: az NFZ Richard Strauss-sorozatában is partner a Müpa. A hallgatag asszony és a Capriccio kerül színre októberben, illetve márciusban.

Nemcsak Kocsis Zoltán hatrészes sorozata, hanem Vukán György és trombitás partnere, a virtuóz Belmondo (a filmszínész unokaöccse) szeptemberi koncertje is megemlékezik Debussyről, születésének 150. évfordulója alkalmából.

Címlapsztori»

Fotó: Hajdú D. András [origo] Tragédiák karaokéval a World Press Photón A World Press Photo több mint félévszázados története sok ikonikus és háborús képet adott a popkultúrának, ebbe a sorba illeszkednek az idei díjazottak is. A Néprajzi ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Tragédiák karaokéval a World Press Photón A World Press Photo több mint félévszázados története sok ikonikus és háborús képet adott a popkultúrának, ebbe a sorba illeszkednek az idei díjazottak is. A Néprajzi ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Tragédiák karaokéval a World Press Photón A World Press Photo több mint félévszázados története sok ikonikus és háborús képet adott a popkultúrának, ebbe a sorba illeszkednek az idei díjazottak is. A Néprajzi ...
    Forrás: Szépművészeti Múzeum Beveszik-e Bécset a Nyolcak? Bécs egyik legismertebb kiállítóhelyén, a Kunstforumban nyílt több mint százdarabos válogatás a Nyolcak munkáiból. A csoport, amelyet néhány éve még a magyarok többsége ...
    Fotó: Pályi Zsófia [origo] Ági és Viktor élesben Rodolf Hervé francia fotós 1989-ben érkezett Budapestre, és a rendszerváltás hangulata annyira magával ragadta, hogy évekig a fővárosban maradt. Ahová csak eljutott, ...
    Fotó: Nathan Lerner Cézanne, Banksy és a többiek Az ősz a nagyüzemi művelődés évszaka, lesz mit nézni a szeptemberben induló múzeumi szezonban is. Banksy, a street art arctalan sztárja iránt már most óriási az ...
    Mindenki látni akarja a Bundás Krisztust Egy jó szándékú restaurátorasszony által eltorzított Krisztus turistalátványosság lett Spanyolországban, a Bundás Majomból internetes mém lett, és eddig 18 ezren írták ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Aki megrepesztette a kínai diktatúra falát Aj Vej-vej kínai művész a kortárs képzőművészet egyik legnagyobb kedvence, márciusban mégis bebörtönözték, jelenleg nem hagyhatja el Pekinget. Bár munkája igencsak ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Aczél György kicsit morgolódott Kovalovszky Márta művészettörténész és elefántgyűjtő a hatvanas években pezsgő szellemi központtá alakította a székesfehérvári Szent István Király Múzeumot. Az ott ...
    Forrás: MTI/Varga György Kevés pénzből, de ébredezik Maribor A tervezett költségvetés tizedéből, de megteremtették Európa Kulturális Fővárosát a szlovéniai Mariborban. Kultúrközpontok, galériák vagy aréna nem épült ugyan, de ez ...
    Fotó: Mudra László [origo] Szívd fel a paprikát! Óriási piros- és zöldpaprika díszíti a Műcsarnok oszlopcsarnokát: a Mi a magyar? A nemzeti önazonosság a kortárs képzőművészetben című kiállítás szervezői ezzel nem ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] A második legjobb munka az országban A hatvanas és a hetvenes évek az egyedi film- és reklámplakátok utolsó aranykora volt Magyarországon, ennek ellenére az akkor készült remekművek többsége az utcák ...
70
AEG C 47055 VD-WN kerámialapos tűzhelya markabolt.hu-tól! A-10% energiaosztály, bővíthető főzőzónák, multi funkciós sütő, süllyesztett kezelőgombok, teleszkópos sütősín
124 900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Olvasnivaló

Forrás: AFP A tökéletes fenék már nem elég Melyik színésznő volt a legszebb a cannes-i vörös szőnyegen?
Forrás: MTI/Jörg Carstensen Sokkal többen nézték ByeAlexet Hamis volt, de a Compact Disco döntőjét tavaly nem követték ennyien.
Fotó: Hajdú D. András [origo] Halottnak tűnt, de jól van Kik és hol vesznek még vinylt, hogyan bírják a budapesti boltok a strapát?