Nem kapott engedélyt, ezért nem nyit ki a Rákóczi híd pesti hídfőjéhez tervezett Park. A szórakozóhely közleménye szerint a szakhatósági engedélyek rendelkezésükre álltak, de a ferencvárosi jegyzői hivatal mégsem adta ki a nyitáshoz szükséges engedélyt.
Nem kapta meg az engedélyt, ezért nem nyit ki a Park csütörtök este - közölte a szórakozóhely vezetősége csütörtökön. A Rákóczi híd pesti hídfőjéhez tervezett szórakozóhely korábban azzal hirdette a nyitóbuliját, hogy DJ Richard Dorfmeister lesz az est sztárvendége.
A szórakozóhely közleménye szerint a főváros tulajdonában lévő, a ferencvárosi Soroksári út közlekedési csomópontjában, a Rákóczi híd mellett hetek óta épülő szórakozóhely megnyitóját az utolsó pillanatban, a szervezők számára ismeretlen okok miatt megakadályozta a Ferencvárosi Önkormányzat jegyzői hivatala.

A Park tervrajza
A Park szerint "dr. Nagy Hajnalka az utolsó pillanatban, a nyitás napján sem adta ki a zenés-táncos rendezvények tartására vonatkozó engedélyt a Park üzemeltetői számára, holott az engedély kiadásának feltételei, a szükséges szakhatósági engedélyek rendelkezésre álltak, az engedély kiadásának határideje pedig április 27-én lejárt." Az engedély hiányában a Park szervezői úgy döntöttek, hogy a Parkot nem nyitják ki. A Nagyszínpad hazai és nemzetközi koncertjeit pedig egyelőre lemondják. A közlemény szerint a Park nyitásra kész, Richard Dorfmeister már Budapestre érkezett, a szerdai hangpróbán pedig a környezet zajhatár-mérése is sikeres volt, minden érték a határérték alatt volt.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static1.origos.hu/i/1204/20120420-kontener-szorakozohely-epitkezes-park6.jpg)
Április közepén kerültek helyükre a konténerek
A nyitó-hétvégére a működési engedély és valamennyi hatósági engedély birtokában a Park területén lévő két kis helyszínt, a zártkörű Hoppá klubot, valamint az underground és az elektronikus zenei műfajok fedett helyszínét, a Pop-Art Electronic-ot nyitják csak meg a közönség számára, ahova a látogatók csak limitált létszámban, maximum 1000 főig, érkezési sorrendben kerülnek beengedésre. A nyitó-hétvége Nagyszínpadi koncertjeire megvásárolt jegyek a kisebb helyszínekre is érvényesek lesznek csütörtökön, vagy a Park jegypénztárában 15 napon belül visszaválthatók.
Tragédiák karaokéval a World Press Photón
A World Press Photo több mint félévszázados története sok ikonikus és háborús képet adott a popkultúrának, ebbe a sorba illeszkednek az idei díjazottak is. A Néprajzi ...
Tragédiák karaokéval a World Press Photón
A World Press Photo több mint félévszázados története sok ikonikus és háborús képet adott a popkultúrának, ebbe a sorba illeszkednek az idei díjazottak is. A Néprajzi ...
Tragédiák karaokéval a World Press Photón
A World Press Photo több mint félévszázados története sok ikonikus és háborús képet adott a popkultúrának, ebbe a sorba illeszkednek az idei díjazottak is. A Néprajzi ...
Beveszik-e Bécset a Nyolcak?
Bécs egyik legismertebb kiállítóhelyén, a Kunstforumban nyílt több mint százdarabos válogatás a Nyolcak munkáiból. A csoport, amelyet néhány éve még a magyarok többsége ...
Ági és Viktor élesben
Rodolf Hervé francia fotós 1989-ben érkezett Budapestre, és a rendszerváltás hangulata annyira magával ragadta, hogy évekig a fővárosban maradt. Ahová csak eljutott, ...
Cézanne, Banksy és a többiek
Az ősz a nagyüzemi művelődés évszaka, lesz mit nézni a szeptemberben induló múzeumi szezonban is. Banksy, a street art arctalan sztárja iránt már most óriási az ...
Mindenki látni akarja a Bundás Krisztust
Egy jó szándékú restaurátorasszony által eltorzított Krisztus turistalátványosság lett Spanyolországban, a Bundás Majomból internetes mém lett, és eddig 18 ezren írták ...
Aki megrepesztette a kínai diktatúra falát
Aj Vej-vej kínai művész a kortárs képzőművészet egyik legnagyobb kedvence, márciusban mégis bebörtönözték, jelenleg nem hagyhatja el Pekinget. Bár munkája igencsak ...
Egy csapdába esett lord és gyilkosság kísérte a nászajándék útját
A ma Seuso-kincs néven ismert római kori leletegyüttes története gyilkossággal kezdődött, több mint 30 évvel ezelőtti előkerülése egy újabb rejtélyes halálesetet hozott, ...
Aczél György kicsit morgolódott
Kovalovszky Márta művészettörténész és elefántgyűjtő a hatvanas években pezsgő szellemi központtá alakította a székesfehérvári Szent István Király Múzeumot. Az ott ...
Már óvodás koromban szerettem mutogatni a cuccaimat
Óriásszobrokat készít falécekből, ezek közül néhány az állatkertben is megtalálható. A Szigeten öt munkája is kint van: lován többtucatnyi embertömeg hintázik egyszerre; ...
Kevés pénzből, de ébredezik Maribor
A tervezett költségvetés tizedéből, de megteremtették Európa Kulturális Fővárosát a szlovéniai Mariborban. Kultúrközpontok, galériák vagy aréna nem épült ugyan, de ez ...
Szívd fel a paprikát!
Óriási piros- és zöldpaprika díszíti a Műcsarnok oszlopcsarnokát: a Mi a magyar? A nemzeti önazonosság a kortárs képzőművészetben című kiállítás szervezői ezzel nem ...
A második legjobb munka az országban
A hatvanas és a hetvenes évek az egyedi film- és reklámplakátok utolsó aranykora volt Magyarországon, ennek ellenére az akkor készült remekművek többsége az utcák ...
Nicole Kidman testét ajkak borítják
Ki volt a legszebb színésznő a hétvégén a cannes-i vörös szőnyegen?
Sokkal többen nézték ByeAlexet
Hamis volt, de a Compact Disco döntőjét tavaly nem követték ennyien.
Halottnak tűnt, de jól van
Kik és hol vesznek még vinylt, hogyan bírják a budapesti boltok a strapát?