A múzeumi negyedben épülhet fel a Magyar Építészeti Múzeum

Vágólapra másolva!
Az Ötvenhatosok terére tervezett múzeumi negyedben épülhet meg a Magyar Építészeti Múzeum az ország jelenleg kiállító hellyel nem rendelkező, ám egyedülálló építészeti gyűjteménye számára. Kulturális turisztikai célponttá szeretnék tenni. 
Vágólapra másolva!

A Városligetbe tervezett múzeumi negyed egyik épületeként megvalósítandó múzeum koncepciójának május végéig kell elkészülnie, a kormány várhatóan júniusban dönt majd a beruházás előkészítéséről, jelenleg az érintett szakmai szervezek részvételével zajlanak az egyezetések - közölte Lévay Zoltán, a Szépművészeti Múzeum kommunikációs osztályának vezetője az MTI-vel.

A február elején indult egyeztetéseket Baán László kormánybiztos kezdeményezte, a tanácskozásokon a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Építőművészek Szövetsége, a Magyar Építész Kamara, a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kara, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Építészeti Intézete, valamint a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal - Magyar Építészeti Múzeum képviselői vesznek részt. A szakemberek a Szépművészeti Múzeumnak a beruházást előkészítő projektirodájával arról tanácskoznak, hogy a leendő múzemnegyeden belül hol és milyen módon mutassák be a jelenleg kiállító hellyel nem rendelkező, hazánkban egyedülálló építészeti gyűjteményt.

"A szakmai szervezetek képviselői egyetértenek abban, hogy a leendő múzeumnegyed terve sohasem látott lehetőséget kínál az Építészeti Múzeum intézményének és funkcióinak megújítására" - áll a dokumentumban, amely kitér arra is, hogy az új épület nyújtotta építészeti és muzeológiai megoldások, és a meglévő gyűjtemény élményközpontú bemutatása együttesen olyan lehetőséget kínálnak, amelyek világszínvonalú szellemi műhellyé és kulturális turisztikai célponttá tehetik a létrehozandó intézményt.