El akarták lopni a Szépművészeti egyik Leonardo-másolatát

Vágólapra másolva!
Egy francia turista megrongálta a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria Art on the Street from Budapest című, madridi szabadtéri kiállítását. Az elkövető egy Leonardo-grafika másolatát próbálta ellopni a szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Vágólapra másolva!

A francia turista a Tanulmány két harcos fejéhez című rajz másolatát vágta ki, a Szépművészeti által szerződtetett spanyol éjjeliőr azonban a tolvajt ártalmatlanná tette, és a rablást megakadályozta.

Az anyagi kár a 400 eurót nem haladta meg, ezért a spanyol büntetőjogi szabályozás értelmében a rendőrség elengedte az elkövetőt, és a Szépművészetire bízta annak eldöntését, hogy kíván-e feljelentést tenni a tolvaj ellen. A múzeum nem élt ezzel a lehetőséggel, a kiállítás szponzora a Hewlett Packard cég pedig pótolta a másolatot

A két budapesti múzeum Madrid belvárosában, a Plaza de Colónon július közepétől augusztus 9-ig mutatja be 25 remekművét, mások mellett El Greco, Leonardo, Raffaello, Velázquez, Goya, M.S. mester, Szinyei Merse, Ferenczy és Munkácsy műveinek pontos reprodukcióit három méter magas molinókon, összesen nyolc installáción.