Liliomesőt szórt a mechanikus oroszlán

leonardo kiállítás
Vágólapra másolva!
Leonardo da Vinci szenzációs találmányainak titka még ma is sok szakembert foglalkoztat. A Leonardo, a reneszánsz zseni című tárlat a legátfogóbb képet nyújtja a polihisztor mérnöki és tudományos munkásságáról, amely Európában először Pécsett látható.
Vágólapra másolva!

A kiállítás bemutatja a reneszánsz lángelme közel 60 méret- és korhű találmányát.

1. Leghíresebb találmánya az automobil, amely alkatrészeit tekintetve akár a mai FIAT elődje is lehetne. Az első önjáró járművet azonban a mester eredetileg udvari ünnepségekre szánta, hogy különféle fény- és hanghatásokkal szórakoztassa a közönséget.

A FIAT őse Forrás: Origo

2. Megfigyelte a madarak repülését, és arra jutott, hogy az ember levegőbe emelkedéséhez egy gépezet szükséges. Leonardo repülő szerkezete azonban még nem volt működőképes, mivel az emberi erő kevés volt a hatalmas súlyú gépezet égbe emeléséhez.

3. I. Ferenc francia király tiszteletére mechanikus oroszlánt épített, amely lábait mozgatva tudott járni, fejét forgatni. Hátsó lábaira állva a mellkasán kinyílt egy ajtó, amelyből liliomesőt szórt az uralkodó lábai elé.

Liliomot szórt a mechanikus oroszlán Forrás: Fuzi Istvan

4. Rajzai és leírásai között számtalan haditechnikai eszköz megtalálható: tervezett sarlós kerekű harckocsit, emberi erővel hajtott páncélkocsit megfigyelőtoronnyal és ágyúkkal, valamint emelőgépezetet óriás ágyúk szállítására.

5. Mérnökként hatalmas csatorna- és öntözőrendszert dolgozott ki a Lombardiát behálózó folyók szabályozására. Ezzel csökkentette a városok közötti távolságokat, a megzabolázott vízzel pedig a termékenységet vitte el sok helyre.

6. Imádta a matematikát: olyan redukciós körzőt tervezett, amely szabályos ellipszis rajzolására alkalmas.

7. Leonardo mechanikus órájának érdekessége, hogy Föld-középpontú. A díszes lap közepén a Föld található, amely körül kering a Hold és a Nap. Jelölte a hónapokat és az asztrológia tizenkét állatövét is. Annyiban újdonság ez az óra, hogy már a percet is tudta mutatni.

Leonardo órája Forrás: Fuzi Istvan

8. Hangszert tervezett, és az ókori szerzőket tanulmányozva tudta, hogy összefüggés van a húr hosszúsága, feszessége és a kiadott hang között.

9. Camera obscurája, azaz Leonardo sötétkamrája a „fényképezőgép ősének” is tekinthető. A lyukkamerába behatoló fénysugár a környezet vizuális képét fordított állásban vetíti a doboz falára. Ha azonban egy lencseként működő gömböt helyezünk a fény útjába, akkor az visszafordítja a képet.

10. Az első természetes műanyag – egy bakelithez hasonló anyag – megalkotása is Leonardo nevéhez fűződik. A reneszánsz zseni mesterséges anyagainak receptjét számos oldalnyi rajzos feljegyzés őrzi.