Sváby görbe tükre a világra

Sváby Lajos festőművész Sváby András édesapja. Februárban lesz 80 éves.

„Festő vagyok, tárgyiasítom tehát a gondolataimat, az érzéseimet, az életemet. Ellentmondások terheit hurcoljuk, zavarbaejtő, ambivalens állapotokat közvetítek. A festményeimen nem történetek alakulnak, expresszivitásában kell megszületnie mindennek.

A kétértelműség jelenik meg a képen, a maga kikerülhetetlen nyilvánvalóságában, egyértelműen” – idézi Sváby Lajos ars poeticával felérő gondolatait Egri Mária. Az esszé címe Mintha élne, pedig Sváby Lajos nagyon is eleven és tökéletesen képben van.

Sváby Lajos kiállítása a Barcsay Teremben kapott helyet Fotó: Polyák Attila - Origo

Sváby Lajos születésnapja alkalmából jelent meg a Magyar Képzőművészeti Egyetem gondozásában az Érzések, emlékek, képzetek című esszékötet, ahogyan a festőművész gyűjteményes kiállítása is a jubileum előtt tiszteleg.

Hogy február még odébb van az egyrészt részletkérdés, másrészt hetvenkilenc év távlatából az a négy-öt hónap már igazán nem oszt, nem szoroz. Sváby Lajos nem is foglalkozik az időzítéssel, egyszerűen csak boldog, hogy abban az intézményben nyílhatott ismételten kiállítása, ahol diákként, tanárként, sőt még rektorként is hosszú éveket töltött.

Somorjai-Kiss Tibor, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora mond köszöntőt Fotó: Polyák Attila - Origo

Érzések, emlékek, képzetek

„Régi írásaimat téptem, dobáltam, javítottam át, és végülis ebbe a vékony kis könyvbe összegyűlt valami, amit úgy érzem, hogy el kell mondjak. Azokat a dolgokat, amiket én a festészetről gondolok” – meséli szerényen Sváby Lajos.

Olvasmányélményeit ütközteti a kötetben, így kerül egymás mellé Borges, Montaigne, Szókratész, Kafka és Hrabal, de ír a Képzőművészeti Főiskola történetéről, festészetfelfogásáról, a művek érzékelhetőségéről, ír egykori tanárairól, kortársakról, és a szövegei olvasás közben egyszercsak képpé alakulnak – ecseteli a kötetet bemutató Egri Mária művészettörténész.

Sváby Lajos a képeiről mesél Fotó: Polyák Attila - Origo

Arra kérdésre, hogy korszerűnek tartja-e a festészetét, gondolkodás nélkül vágja rá a választ: „Szerettem volna én is trendi lenni, de valójában nem voltam erre képes, mert mindig is fontosabb volt számomra, hogy a képeimen keresztül az én gondolataim és az én reflexióim szólaljanak meg. Ez az expresszió nyelve. Úgyhogy trend is lettem, meg nem is, ezzel már valóban nem tudok foglalkozni.”

Ismerős arcok a kiállítás megnyitójáról Fotó: Polyák Attila - Origo

A kiállítást megnyitó Hajdu István műkritikus viszont szívesen foglalkozik Sváby Lajossal, és az egyébként okos, végletekig alapos, de kissé nehezen követhető gondolatmenete is a festő ellentmondásosságánál lyukad ki. „Ön- és közképeit nézve eldönthetetlen, hogy a művész melyik vonallal, melyik felülettel, melyik folttal csusszan föl-alá és ki-be az önirónia és a mazochizmus határán.”

Húsz év múlva

Sváby Lajos a Körmendi Galériában nyílt kiállítása kapcsán már 1994-ben azt nyilatkozta, hogy elég nehéz volt összegyűjteni a festményeket, hiszen a képek elkerülnek: a festő nem tudja úgy megőrizni a műveit, mint az író. Éppen ezért a mostani kiállítás „nagyon nagy vállalkozás volt, de a főiskola is segített, és az is sokat jelentett, hogy Egri Mária a szolnoki Damjanich János Múzeumban összegyűjtötte a hajdan megvásárolt képeim nagy részét.”

Sváby Lajos gyűjteményes kiállítása Fotó: Polyák Attila - Origo

Az akkori interjúban Sváby Lajos még arról ábrándozott, hogy szeretne kizárólag a festészetnek élni, de most, húsz évvel később már megengedheti magának, hogy beismerje: „Ez inkább csak afféle közhely, frázis lehetett, mert nem megy az ilyen könnyen.” Persze, ’94 után is sokat dolgozott, és ma sincs ez másképp.

Sváby Lajos saját kötetét dedikálja Fotó: Polyák Attila - Origo

Sváby Lajos nem gondolkodik irányzatokban és korszakokban, helyettük intenzív élményeit festi meg. Hogyan tanítaná önmagát?" - teszem fel a kérdést.

„Az igazság az, hogy nap mint nap tanítom magamat arra, hogy szembe merjek nézni a világgal. Szeretném képpé alakítani-gyúrni mindazt az élményt, mozzanatot, asszociációt és érintést, ami történik velem – ez bizony egy véget nem érő tanulási folyamat.”

Sváby András értékeli apukája művészetét Fotó: Polyák Attila - Origo

Hosszúra nyúlt a megnyitó és a dedikálásra várók sora is hosszan kígyózott, de az utolsó kérdésre – Sváby Lajost festőművészként vagy Sváby András apukájaként ismerik-e többen – ellentmondást nem tűrő válasz érkezik. „A fiamat legalább úgy szeretem, ha nem jobban, mint magamat, szóval nem tudom és nem is akarom a kettőt egymástól szétválasztani.”