Faji diszkrimináció miatt beperelték Chert

Vágólapra másolva!
Faji diszkriminációra hivatkozva beperelte Chert egy volt koreográfusa, aki szerint az amerikai énekesnő megtiltotta neki, hogy még több fekete bőrű táncost vegyen fel.
Vágólapra másolva!

Kevin Wilson állítása szerint Cher azt mondta neki, hogy a turné már "így is túlságosan sokszínű". Wilson és szintén afroamerikai társa, Suzanne Easter szerint faji diszkrimináció áll a kirúgásuk hátterében, míg egy harmadik táncos, a 42 éves Jacquely Dowsett szerint a kora miatt váltak meg tőle, habár mindannyiuknak azt mondták, hogy a turné költségeinek lefaragása miatt kellett távozniuk.

Szexuális zaklatást jelentettek

A júliusban elbocsátott táncosok állítása szerint az is hozzájárult a kirúgásukhoz, hogy jelentették, amikor egy társuk szexuálisan zaklatta az egyik női rajongót a turné során. Az énekesnő sajtósa nevetségesnek nevezte a vádakat, amelyek szerinte "nem is állhatnának távolabb az igazságtól". A Chert perelő hármas fogat 10 millió dollár kártérítést követel - adta hírül a BBC News.

Régi alkalmazottak panaszkodtak

"Az állítások olyan régi alkalmazottak szájából hangzottak el, akik egy évtizede turnéznak Cherrel" - hangoztatta Perry C. Wander, a táncosok ügyvédje. "Cher, miközben a jelentkezőkről készített felvételeket nézte, azt mondta, hogy a turné már így is túlságosan sokszínű, és megtiltotta a koreográfusnak, hogy még több sötét bőrű, vagy afroamerikai táncost vegyen fel, még akkor is, ha ők jobban képzettek, mint a társaik" - mondta Wander a hírességekre szakosodott TMZ. hírportálnak.

Cher most beteg

A 68 éves Cher hosszú ideje futó észak-amerikai turnéja, amely a D2K (Dressed to Kill) címet viseli, 2014 tíz legjobban jövedelmező koncertsorozata közé tartozik a Pollstar toplistája szerint. Az énekesnő jelenleg egy vírusos fertőzésből lábadozik és állapota miatt tíz koncertjét is kénytelen volt elhalasztani