A Katona nem riad vissza a politikai színháztól

Máté Gábor
Vágólapra másolva!
A két Korea újraegyesítése tényleg nem a politikáról szól, erősíti meg Máté Gábor, a provokatív cím pedig közel sem olyan öncélú, mint amilyennek első ránézésre tűnik. A kortárs francia darab ugyanis már látatlanban is arra tanít, hogy ahonnét hiányzik a politika, ott a szerelemről, a barátságról és a szülő-gyermek kapcsolatról is szólhat az élet.
Vágólapra másolva!

A Katona az utóbbi években a színházi előadások mellett kifejezetten nagy hangsúlyt fektet a kísérőprogramokra. A Színházak Éjszakája csupán egy a sok közül, vagy ennél azért többről van szó?

Semmiképpen nem minősül kísérőprogramnak. Évekkel ezelőtt a főváros az én javaslatomra fogadta el ezt a kezdeményezést, amely bizonyos értelemben a Múzeumok Éjszakájához hasonlít. De nemcsak a Katonának, hanem minden színháznak nagyon fontossá vált a Színházak Éjszakája, hiszen alkalmat ad arra, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet.

Máté Gábor Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Ilyenkor azokra a nézőkre is számítunk, akik egyébként nem feltétlenül a mi színházunkat választanák. A rendezvénynek éppen ezért kiemelkedő jelentősége van számunkra. A Katonában tulajdonképpen a K:antinban tartott beszélgetésekből bontakozik ki a Színházak Éjszakája műsora. Az előcsarnokban zajló program nem feltétlenül kötődik a színházhoz, a beszélgetéseket Veiszer Alinda vezeti.

Mégis hogyan lehet megszólítani azokat a nézőket, akik egyébként nem járnak a Katonába?

Ez a szerencsés a Színházak Éjszakájában, hiszen a közös karszalaggal a nézők – általában regisztráció után – bármelyik helyszínre bemehetnek. Bárki, aki erre jár, és van karszalagja, gondolhat egyet, és betérhet hozzánk, még ha egyébként nem is szokott ide járni. Aki pedig megismerkedik az előadásainkkal, a színészeinkkel és bepillantást nyer az itteni munkába, később talán a közösségünk tagjává válik. Legalábbis ezt reméljük.

A 2014/2015-ös évad A két Korea újraegyesítése magyarországi ősbemutatójával indul. Hogyan bukkant rá a kortárs francia szerző darabjára?

A Katona József Színház – már csak hagyományai miatt is – igyekszik bemutatni a kortárs színházművészet, drámaírás legjavát. A két Korea újraegyesítéséről egy színházi fesztiválról szóló beszámolóban olvastam. Eredetileg Joël Pommerat egy másik darabja keltette fel az érdeklődésemet, amit tavaly a Párizsi Őszi Fesztiválon mutattak be.

Az a darab is nagyon izgalmasnak tűnt, ezért megszereztem, elolvastam, majd felvettük a kapcsolatot Joël Pommerat ügynökségével. Aztán kiderült, hogy a szerzőnek jobbnál jobb darabjai vannak, és végül A két Korea újraegyesítése mellett döntöttünk. Valahogy ez illett legjobban a Katonához, szinte azonnal magam előtt láttam az előadást. Október 17-étől kezdjük játszani.

„A két Korea újraegyesítése nem a politikáról szól. Nem Koreáról és nem is Magyarországról.” – olvasható a színlapon, bennem azonban óhatatlanul is felmerül a kérdés: ezzel a címmel mégis mi másról szólhatna?

Pedig tényleg másról szól, egyáltalán nem kell megijedni a címtől. A Katona József Színház nem próbál Ázsia felé nyitni, legalábbis nem abban az értelemben, ahogyan a Magyar Köztársaság annak idején közreműködött a berlini fal lebontásában. Nem kívánunk a magyar külpolitika előőrse lenni. A két Korea a darabban az emberi kapcsolatok szimbóluma.

A Terápia című magyar sorozat sajtótájékoztatóján Fotó: Pivarnyik Balázs - Origo

Ahogy ez a két ország természetesen összetartozik, de valamilyen módon mégsem egyesül, úgy keresi az egyik ember a saját, hiányzó részét a másikban. Ugyanakkor szerintem ez kifejezetten izgalmas cím, amire az ember hajlamos felkapni a fejét.

„A politika ma azt jelenti, hogy vagy az egyik vagy a másik”, nyilatkozta a közelmúltban az InfoRádiónak. A darab egyáltalán nem foglalkozik a társadalmi-politikai megosztottsággal?

Nem. Az előadás kizárólag magánéleti problémákról szól, még csak nem is kacsingat arrafelé, hogy nekünk mást kellene értenünk a két Korea újraegyesítése alatt. Éppen az az érdekes, hogy ez a darab mindenkit érint, hiszen a szerelemről, a barátságról és a szülő-gyerek kapcsolatról szól. Ebben az előadásban tulajdonképpen mindenki magára vagy a problémáira ismerhet.

Pedig köztudott, hogy a Katona nem riad vissza a politikai színháztól.

Igen, ez részben így van, különösen mostanában, amikor újra és újra felmerül ez a kérdés. De a politika szó pontatlanul fejezi ki a Katona törekvéseit, hiszen egyetlen témát sem politikai szempontból dolgozunk fel – legalábbis nem abban az értelemben, amit a politika a mai Magyarországon jelent. Mi sokkal inkább társadalmi kérdéseket feszegetünk akár klasszikus, akár kortárs műveken keresztül. Ilyen értelemben persze A két Korea újraegyesítése is nagyon sok mindent érint, aminek társadalmi vonatkozása is van.

A két Korea újraegyesítése nyílt próbáját a Színházak Éjszakáján tartják. Mit gondol, a nézőket ugyanannyira megérinti majd az előadás, ahogyan az az Illaberek nyílt próbáján történt? Emlékeztetőül: „Miután lejátszottunk pár jelenetet, és megkérdeztem a nézőket, szeretnének-e reagálni, megrendítő volt látni, hogy mennyire akartak beszélni.” – nyilatkozta a hvg.hu-nak.

Elképzelhetőnek tartom, noha most nem szándékozom feltenni ezt a kérdést. Amikor az Illaberek nyílt próbáját tartottuk, akkor eleve azt terveztem, hogy ha a nézők közül valaki egy arra érdemes történetet idéz fel, akkor azt belerakjuk az előadásba. Ilyen szempontból tehát az Illaberek nyílt próbája jóval szabadabb előadás volt. Bár meglepett, hogy a nézőket ennyire megérintette a darab, úgy gondolom, A két Korea esetében sem lesz ez másként.

Ez a darab nem egy összefüggő történetet mesél el, hanem rövid, önálló epizódokból építkezik, amelyek között csak és kizárólag jól megírt jelenetek vannak. Egytől egyig komikus hangvételű, ironikus minidrámákról van szó, melyekben mindent – a szereplőket, a konfliktust és a megoldást, vagy annak lehetetlenségét – azonnal megismerünk. Tulajdonképpen ezek összessége rajzol majd valamilyen képet az emberi kapcsolatokról.

Fotó: Tuba Zoltán

Viszonylag keveset rendez, és még kevesebbet játszik. Nem hiányzik a színpad?

Azt nem állítom, hogy most vagyok életemben a legtöbbet színpadon, de azért eleget játszom. A színházigazgatás egész embert kíván, tehát nem úgy szoktam lefeküdni esténként, hogy de jó volna még csinálni valamit.

Nem viaskodik egymással a színész, a rendező és az igazgató énje?

Nem hiszem, hogy viaskodnának bennem. Egy társulatnak mindig a színész a legmeghatározóbb eleme. Ha el tudom látni munkával, ha kellően foglalkoztatva érzi magát, akkor a legfontosabb feladatomat már teljesítettem. Ha ezen túl még tudok egy-egy előadásban játszani, akkor az természetesen külön öröm számomra. Egyébként ebben az évadban a Faust címszerepét fogom alakítani, tehát mindjárt nagyon álságosnak fog tűnni ez a nyilatkozat.

Éppen erre szerettem volna rákérdezni zárásképp. Mit jelent önnek a Faust főszerepe?

Ez egy hatalmas feladat, amit izgalommal és szorongással várok. Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy az előadást rendező Schilling Árpád, aki évek óta nem dolgozott magyarországi kőszínházi körülmények között, úgy érzi, hogy a Faustot a Katonának kell bemutatnia, a főszerepet pedig nekem kell eljátszanom. Ez olyan felkérés, amire az ember nem mondhat nemet.