Mindannyian a szépség koldusai vagyunk

vészabó noémi
Vágólapra másolva!
"Nem vagyok besorolható sehová, és tiltakozom is a skatulyázás ellen. Hiszen annyiféle hangulatot, illatot, bukást és repülést élek át, ezekből az érzésekből születnek a festményeim". Vészabó Noémi festőművésszel beszélgettünk.
Vágólapra másolva!

Több írásában említi, azért küldték a földre, hogy fessen. Határozott küldetéssel érkezik az ember ebbe a világba?

Vészabó Noémi festőművész Forrás: Picasa

Véleményem szerint igen. Mindenkinek dolga van, de néha nehéz megfejteni jövetelünk okát. A küldetéstudat azonban nagyon fontos: előbbre visz, felemel a nehéz időkben, ám olykor gyehennát járat az alkotó emberrel. De a költőt idézve: „aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni…”

Ezek szerint hisz a születés előtti, illetve a halál utáni életben.

Igen. Mi nem lélekkel töltött testek vagyunk, hanem lelkek, akiknek szükséges egy hús-vér test ebben a világban. Platón szerint van egy hely, amit rajtunk kívül senki más nem tölthet be. Az ember lelke, lényege halhatatlan. A Bibliából idéznék: „a szél ott fúj, ahol akar, hallod ugyan zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová megy. Így van ez mindenkivel, aki Lélekből születik.” A szeretet is láthatatlan, mégsem kérdőjelezi meg senki!

Hol helyezi el magát a hazai művészpalettán? Tartozik valamilyen stílusirányzathoz?

Nem vagyok besorolható sehová, és tiltakozom is a skatulyázás ellen. Hiszen annyiféle hangulatot, illatot, bukást és repülést élek át, ezekből az érzésekből születnek a festményeim. Így nem lehet azonos a képek stílusa sem, hiszen változom, ahogyan a világ is folyton más. Változom, tehát vagyok! A festmény akkor őszinte és igaz, ha tükrözi a belső világomat.

Nofretiti Forrás: Vészabó Noémi

Számtalan történelmi alak, pl. Krisztus, Nofretiti alakját festi meg úgy, mintha önarckép volna. Mit jelent ez az azonosulás?

A nézőben születik meg az asszociáció. Nem magamat emelem az említett történelmi figurákhoz, hanem a festmény jellege, üzenete olvasható úgy, hogy visszavezeti a nézőt régmúlt korokba, utal ismert történelmi emberekre. Természetesen nem véletlen választás részemről, hogy kinek az alakjába bújok bele, hiszen az említett személyek nagyon közel állnak hozzám, foglalkoztatnak, ezért születnek ujjá a vásznaimon, kicsit másként, hiszen a művészet újrateremti a valóságot. Nem másolja azt, hanem a látható mögötti láthatatlant mutatja meg.

A keresztre feszített Krisztussal való azonosulás különösen erős. Nem gondolja, hogy egy katolikus esetleg megbotránkozik rajta?

Erre azt mondanám, hogy mindenkinek megvan a maga keresztje. Ezt is akartam ezzel a képpel üzenni. Láthatja, hogy nincsen kereszt a test mögött, csak a mozdulat elég ahhoz, hogy Krisztusra, a Felkentre gondoljon. Mindenkit megfeszít az élet, kit jobban, kit kevésbé, de fel kell tudnunk állni, és tovább kell haladnunk az utunkon. Krisztus története szimbólum, tanítás kell, hogy legyen, hiszen égő fény volt és sokan melegszünk a ragyogásánál. A képre visszatérve, mindenkit lefesthetnék így, hiszen nem találkoztam még olyan emberrel, akinek ne lettek volna lelki megpróbáltatásai, de magammal kezdtem, hiszen magamat ismerem a legjobban.

Mindenkinek a maga keresztje Forrás: Vészabó Noémi

Meg lehet manapság élni abból, hogy az ember képeket fest? El tudja adni a képeit?

Én nem tudok ebből megélni, bár nagyon szeretnék, de hiányzik belőlem az üzleti véna, amely szükséges ahhoz, hogy érvényesülni tudjak ebben a világban. De régen is volt a festőknek mecénása, aki egyengette az útjukat. Nekem sajnos nincs ilyen ember a közelemben.

Cél az, hogy a kép befogadója mindenképpen értse a kép üzenetét?

Ha egy festmény üzenete elér valaki szívéhez, az – szerintem- felér egy jócselekedettel. Az a különös, hogy más és más mondanivaló fogalmazódik meg minden érdeklődőben, hiszen a külvilág csupán a belső világunkban elfogadott érzések, látomások tükörképe. Egy napraforgó mezőt festettem egyszer, ahol megbillentettem a horizontot. Volt, aki azt mondta, hogy zuhan lefelé a föld a mélybe, a másik ember úgy reagált, hogy emelkedik a mező a nap felé. Kérdem én, ki az, aki befejezi a képet? Mindig a néző!

Mit válaszolna annak a kritikusnak, aki egyszerűen legiccsezné a képeit?

Semmit. Mindenki a tanárunk, és senki sem az ellenségünk! Szabad akarata van a kritikusnak is, mint mindenkinek, így elfogadom a véleményét, még akkor is, ha elmarasztaló rám nézve. Attól szép ez a világ, hogy különbözőek vagyunk. Nem vagyok sértődékeny ember, ám nagyon sebezhető, de ez az én dolgom. Kitartok a szabadságban való hitemben és azt festem, amit szeretnék. Ha van erre érdeklődő és érzelmekkel reagáló közönség, akkor az örömmel tölt el. A művészet egyébkén sem tűri a kalodát. Jaj, és a giccset is szabad szeretni, mert ugye, hol a határ? Hol kezdődik a giccs, mondja meg ezt nekem valaki? Nyilván mindenkinél máshol.

Hogy jött létre ez a mostani kiállítás az Erkelben?

A tánc ihlette Forrás: Vészabó Noémi

A balettes képeim adták az ötletet, hiszen hol is lenne alkalmasabb bemutatni, mint ebben a színházban! Volt már sok helyen kiállításom, de ez most valahogyan más, hiszen a genius loci meghatározó. Azért is kértem fel Náray Tamást, a kiváló művészt a megnyitóra, mert rendkívüli intelligenciája, éteri szelleme lenyűgöz, és közel érzem magamhoz. Ajándék ő az életemben, olyan barát, akivel, ha beszélgetek, tükörbe nézek. Rendkívüli kortárs művésznek tartom. Mindketten írunk is, Tamás regénye éppen a napokban jelent meg, szóval sok a közös pont!

A kiállított képeknek van közük a zenéhez, operához?

Igen, hiszen magam is opera- és klasszikuszene-rajongó vagyok. Amikor például Csajkovszkijt hallgatom, olyan, mintha a világ egy pontján valaki rendet rakott volna. A zene, a tánc újrahangolja a lelkem húrjait.

Mi az ön legfontosabb mondanivalója a festészetével?

Egy régi mondás szerint az embernek három dologra kellene használni a szavait: áldásra, gyógyításra és boldogságra. Képzelje el, mennyivel jobb lehetne a világ, ha csak ezt a mondást többen ismernék! Hiszem, hogy a művészember jövetelének az is lehet csak célja, hogy egyszerűen szépet alkosson, hiszen mindannyian a „szépség koldusai” vagyunk. Van, aki ki meri mondani, van, aki titkolja. Én azt hiszem, jobb gyertyát gyújtani a sötétben, mint félni.

***

Vészabó Noémi kiállítása október 8-án nyílik az Erkel Színházban. Náray Tamás Nívódíjas divattervező művész nyitja meg.