A tehetség mögött legtöbbször egy hajszoló szülő áll

2014.11.19. 12:06

Igenis be lehet mutatni a kortárs képzőművészetet úgy, hogy az mindenkinek izgalmas legyen. Hiszen ki nem rajzolt gyerekkorában? Legalább egy házikóval, fával mindenki megpróbálkozott és ez már bőven elég, hisz ezekhez a rajzokhoz élmények kapcsolódnak. Olyan meghatározó emlékek, mint mondjuk az óvónéni dicsérete vagy éppen ellenkezőleg, a tanítónéni kritikus megjegyzése, amitől talán egy életre elment a kedvünk az egésztől.

A GyerekKORtárs című kiállítás pontosan ezeket az élményeket kapcsolja össze a legmenőbb kortárs magyar képzőművészek munkáival, így a harmincegy művész mintegy száz munkáját tartalmazó kiállítás azokat a látogatókat is megérinteni, akik kevéssé járatosak a mostani képzőművészetben.

Klimó Károly ötévesen Miró stílusában firkált

Amikor belépek a Falk Miksa utcai Virág Judit Galéria alagsori kiállítótermébe, még semmi különöset nem érzékelek. Aztán közelebb merészkedek a kisméretű képekhez, és egyből leesik a koncepció. A neves kortárs magyar festők, képzőművészek képei mellett ott lógnak a gyerekkori rajzaik is.

Ezekről a firkákról esetenként süt a tehetség és a kreativitás, mint például Klimó Károly ötévesen készített, Miróra hajazó nonfiguratív kompozícióján. De vannak olyan gyerekművek is, amelyek első ránézésre nem mondanak semmi különöset: Roskó Gábor hadihajójához hasonlókat én is tucatszámra rajzoltam első osztályban.

Bal oldalon Klimó Károly 5 évesen rajzolt munkájaForrás: Virág Judit Galéria / Tarr Hajnalka

Azok a leghatásosabb képpárok, amelyeken konkrét párhuzamok fedezhetők fel. Kis Róka Csaba például már ötévesen is rajzolt katonákat, farkasokat és nyulakat, és ezeket a figurát felnőttkori képein is használja. Maurer Dóra hatévesen alkotott képei ugyanarról a geometrikus szemléletről árulkodnak, amely később oly meghatározóvá vált a művészetében.

Kis Róka Csaba képeiForrás: Forrás: Virág Judit Galéria / Tarr Hajnalka

A tehetség nem készség, hanem a személyiség önkifejeződése

„A művészi tehetség túlfűtött kifejezés. Pont annyira túldimenzionált, mint amennyire értelmetlen. A tehetségről általában úgy beszélünk, mint plusz dologról, ami egyeseknek van, másoknak meg nincs. Vívódás tárgyát is képezi: tehetséges vagyok-e vagy sem, mi több, elég tehetséges vagyok-e valamihez. Tehetség alatt valamiféle készségbeli virtuozitást értünk, és magát a személyiséget, amely ezeken a készségeken keresztül megnyilvánul, valahogy mellékesnek tekintjük” – mondja Tarr Hajnalka, a kiállítás kurátora, aki egyébként maga is képzőművész.

A kiállításban ez a leginkább elgondolkodtató. Elég pár képpárt alaposabban megnézni, hogy megfogalmazódjon a kérdés bennünk: akkor mit is nevezünk tehetségnek?

Győrffy László képzőművész szintén nem hisz a csodagyerekmítoszokban, és még kevésbé érdeklik az ehhez tapadó romantikus felhangok. Két és fél éves kora óta rajzol, azt mondja, talán azért is, mert testvér nélkül sok időt töltött egyedül. „Még ha ügyes is voltam a koromhoz képest, a művészet felnőtt gondolkodás eredménye. Végig kellett járnom egy szakmai utat, hogy pályára léphessek huszonévesen.”

Roskó Gábor képeiForrás: Virág Judit Galéria / Tarr Hajnalka

A velünk született tehetség csak mítosz

Minél több képpárt tanulmányozok át, minél többet beszélgetek a művészekkel, annál világosabb: a tehetség tényleg csak mítosz. Senki nem születik olyan képességekkel, amik önmagukban festőművésszé teszik majd.

Kis Róka Csaba már egész kicsiként megismerkedett a festéssel. „Apai nagyapám és egyik nagybátyám hobbifestő volt fiatalkorában, az ő képeik lógtak a falakon otthon. Négyévesen találtam ki, hogy festőművész szeretnék lenni. Természetesen fogalmam sem volt, hogy mit is jelent ez. Folyton csak rajzoltam. Elhatározásomban az óvónő dicsérete is megerősített.”

Egyébként is, ki mondhatja meg, hogy valaki tehetséges-e, és mire alapozza ezt az ítéletét?

Esterházy Marcell művészete régen és maForrás: Virág Judit Galéria / Tarr Hajnalka

Tarr Hajnalka célja éppen az volt a kiállítással, hogy lebontsa a művészi tehetség hagyományos fogalmát. „A kiállítás azt mutatja meg, hogy nem mindenki rendelkezett feltétlenül gyerekkora óta kiváló rajzkészséggel, később mégis megteremtette azt a sajátos művészeti nyelvet, amin keresztül megnyilvánul. A tehetség jóval összetettebb dolog annál, hogy kinek milyen készségei vannak. Hiba egy gyerek rajzát nézegetve, tehetségét latolgatva figyelmen kívül hagyni magát a gyereket, a gyerek személyiségét. A rajz mögött mindig az ember az érdekes.”

„Egy művész munkásságát személyiségének egésze határozza meg: az, ahogyan gondolkodik, ahogyan értelmez, érez, figyel. Hiába rajzol valaki remekül, ettől még nem lesz belőle művész, és fordítva. Ha valakiben munkál az, hogy formát keressen a gondolkodási, érzelmi folyamatainak, akkor meg fogja találni a számára legmegfelelőbb kifejezési formát.”

Kis Róka Csaba képeiForrás: Virág Judit Galéria / Tarr Hajnalka

A rajzoktatás nem mindig díjazza a kreativitást

A szülő, óvónő, rajztanár visszajelzései döntő jelentőségűek ebben a folyamatban. Erre emlékeztet a kiállítás egyik rajzán a könyörtelen piros tollvonás Tarr Hajnalka általános iskolás rajzán: „nem értette: 0”. Vajon mit nem értett meg Hajnalka a tanár feladatából, ami fontosabb volt, mint a rajz, amit létrehozott? De akiben elég erős a kifejezés vágya, vagy megkapja otthonról a támogatást, azt a pedagógus sem tudja majd eltántorítani.

Győrffy Lászlót sem igazán biztatatták a pedagógusok. „Az óvoda vagy iskola ezen a téren semmilyen ösztönző erőt nem jelentett, inkább feszélyezett vagy korlátozott. Szerencsére a szüleim figyelmes módon már alsóban beírattak egy művészeti iskolába: nyolcéves koromtól jártam rajz tanszakra, majd kilencéves koromtól zongorára, ugyanott. Ez nagyon oldott és kreatív szellemű hely volt.”

Kis Róka Csaba tapasztalatai valamivel pozitívabbak, de őt is egy rajzszakkör, név szerint Pinke Miki terelgette tovább erre a pályára. „Felsőben a rajztanáraimtól sok segítséget kaptam. Ők tanácsolták, hogy érdemes lenne rajzszakkörbe járnom. Akkor még nem volt szokás a rajzórákat a földrajztanárra bízni, így szerencsém volt velük, bár a rajzot akkor is kevés óraszámban oktatták. Ha nem mentem volna el Pinke Mikihez, nem tudtam volna elsajátítani a rajzolás alapjait.”

Az ember már ötévesen is önmaga

Bizonyos képpárokon szinte misztikusak apárhuzamok: hogyan lehetséges, hogy a művész gyerekkori rajzain ugyanazok a motívumok tűnnek fel, mint tudatosan készített, felnőttkori műalkotásain? Tarr Hajnalka szerint ez azt mutatja, hogy ugyanazok a személyek készítették a képeket, még ha változtak is az idő során.

Maurer Dóra képeiForrás: Virág Judit Galéria / Tarr Hajnalka

„Maurer Dóra házakat rajzolt utakkal, kerítéssel. Jól láthatóan izgatta a perspektíva, és vonalzót is használt a rajzaihoz. Valószínűleg több millió gyerek rajzol házat, virágot, vonalzót is használnak, ha ahhoz van kedvük, mégsem lesznek művészek. Ebben az az érdekes, hogy milyen mélyen gyökereznek ezek az attitűdök, és milyen korán nyilvánulhatnak meg. Uglár Csaba füstgomolyagjaihoz hasonlót szintén sok gyerek készít. Itt nem stílusjegyekről beszélünk, hanem személyiségjegyekről, és ez nagy különbség.”

„Ezek a személyiségjegyek jelen vannak a gyerekkori rajzokban, és később, ha az illetőből művész lesz, akkor tetten érhetők munkásságában, stílusjegyként elkönyvelve. De ez nem stílus. Ez ő maga, és ő maga már öt évesen is sok szempontból ő maga volt” – mondja Tarr Hajnalka.

Uglár Csaba egy gyerekkori és mai képeForrás: Virág Judit Galéria / Tarr Hajnalka

Szeret rajzolni? Akkor tehetséges

Szerencsére van egy tuti módszer, ami alapján meg lehet állapítani, hogy a gyerek tehetséges-e, ha valaki mindenáron ragaszkodik ehhez. Létezik egy nagyon egyszerű teszt, ami orientálja a kétségek között gyötrődő, teljesítményorientált  szülőt. Erről a módszerről Tarr Hajnalka mesélt egy anekdotát:

„Egy festő barátom gyerekkorában a kisváros helyi művészéhez járt rajzolni. Történt egyszer, hogy egy anyuka elhozta a kisfiát rajzolni, és izgatottan várta az óra végét, hogy feltegye a kérdést a mesternek: mondja, tehetséges a fiam? A mester visszakérdezett: Szeret rajzolni? Mire az anyuka: Igen, nagyon. Erre a mester: Akkor tehetséges.”

Dr. Clementine Beauvais a Cambridge-i Egyetemen a tehetség kérdésével foglalkozik. Kutatása során arra jutott, hogy a veleszületett tehetség abban a formában, ahogy általában elgondoljuk, nem létezik. A tehetség nem igazán mérhető, és szinte minden esetben egy "hajszoló szülő" áll a háttérben. Egyszerűen a szülők hatásáról nem akarunk tudni, mert az demisztifikálná a tehetséget.

A kutató szerint Mozart sem volt csodagyerek: nem volt tehetségtelen, de arról ritkán beszélnek, hogy 3 és 6 éves kora között 3500 órát ült a zongora előtt. Ez nyilván nem a semmiből jött." Ráadásul a kiemelkedő tehetségek többsége a középosztályból kerül ki. Beauvais szerint a tehetség fogalma csak a 20. században lett ennyire fontos, és az IQ-tesztek elterjedése óta látjuk lemérhetőnek.

 A GyerekKORtárs című kiállítás november 28-ig látható a Virág Judit Galériában.